Meteo (Tök meleg van, de megígértem, hogy erről nem írok)

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/27. (07. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mégpedig eskü alatt Csillag Jánosnak, de most mégis kénytelen vagyok erről értekezni önökkel, mivel a hőségnek számtalan társadalmi, gazdasági és pszichológiai vonzata van, melyeket megosztani édes kényszer und lehetőség ezeken a hasábokon.

Mégpedig eskü alatt Csillag Jánosnak, de most mégis kénytelen vagyok erről értekezni önökkel, mivel a hőségnek számtalan társadalmi, gazdasági és pszichológiai vonzata van, melyeket megosztani édes kényszer und lehetőség ezeken a hasábokon.

Mikor már Manyi néni is komolyan számításba veszi, hogy az atom elvette tőle a tavaszt, és teli torokból szidja egy spontán lakógyűlés keretében az indiaiakat, akik csak robbantgatnak, aztán neki lerohad a muskátlija, akkor érdemes figyelmet szentelni az időjárásnak. Az időjárás eddig kívül esett a koalíciós megállapodások és egyéb fontos fórumok körén, de sejthető, hogy tulajdonképpen kihez tartozik.

A meleg ellen egyébként egyetlen megoldás a hideg, de ez sokadikán nagyjából megoldhatatlan feladat, mivel hideg csak annak jut, aki meg tudja vásárolni azt, például az Állami Szervezési Intézet uszodájában henyél, vagy elmegy a nyugdíjasklubbal Portugáliába, ahol a szent helyek meglátogatása mellett szarrá fagy, mert Portugáliában ilyenkor - ugyancsak az atom miatt - kurva hideg van, az eredendően mediterrán nép kiül gitárjával a gangra, aztán hagyja, hogy keze remegése indukálja a dallamokat, idén például sokkal több portugál hardcore szám született, mint eddig bármikor, a szent helyeken pedig szentelt jégkockákat adtak a turistáknak, melyek felolvasztva meggyógyították a bélpoklosságot, az ördöngősséget és az autoimmun betegségeket, bár ezt csak mostanában fedezte fel Joao atya.

Itt azonban meleg van, esténként hallom, ahogy a löncshús kikopog a dobozból a hűtőben, és a kontrollálatlan sejtosztódás következményeként simán szaporodni kezd, a hibiszkusz pedig inkább kimegy zuhanyozni, mint hogy megvárja, míg hetedszer is meglocsolom, egyébként is fellázadnak a tárgyak, kicsúsznak a kézből, ez idáig ismeretlen mélységekből nedveket eresztenek (hitelesített mérés: izzadó könyv, könnyező pálma), tehát ideális az idő egy költözésre, csak előtte ki kell porolni az izzadó könyveket, mire Manyi néni feldúltan, kvázikontyán hetykén megcsomózott zsebkendővel, melynek boldogabbik felén még zöldell elhunyt férje, kiáll a franciaablakba, és feddőn feltekintve arra biztat, hogy ne poroljak, mert bemegy az ablakon, főleg ne könyveket, mert ő azokat le szokta törölgetni, mire mondom, hogy azt a négyet nem lehet nehéz, mire ő bemegy és duzzog.

Gatyában ülök a ventilátor előtt (édesanyám szíves közlése: Pirike, a gépírónő rákérdez, mennyi l-lel írja a ventilátort, mire a helyes megfejtés után akképp mentegeti magát, hogy van, aki kettővel szereti), tehát jön a levegő, ami nem hidegebb, de legalább mozog, és nem kerül semmibe. Lobog mellemen a hét szál férfiékesség, a szemem pedig szárad, pihegek, és egy hűvös Drehert mozgatok a hasamon, hogy könnyebb legyen, majd felülök inni.

A nyugati fekvésű lakásoknak, főleg a nyolcadik kerületben, annak is az ötödik emeletén, az a hátrányuk, hogy déltől fél nyolcig besüt a nap, és még éjfélkor is annyira meleg van, hogy a takarónak használt lepedő mázsányi súly, a párna pedig nyirkos, csomós elegy, néha azt érzem, reggelre átizzadom magam az ágyon, és a földön ébredek egy nálamnál lényegesen kisebb tócsában, amibe egyébként belefulladok.

Lemenni reggel le kell. Bolt, hentes, trafikos. Nándi a kiszámíthatatlanul nyitó újság- és dohányárus enyhe rosszallással veszi tudomásul, hogy a meleg elől Zuglóba költözöm, majd megjegyzi, hogy rosszkor megyek, pont most kezdi kifutni magát a Népszínház utca, már az Eldorádóban is van tévé, megnyitott a Potyka, a 100 forintos boltba pedig ismét érkezett sitteszsák, ő pedig - ha nem haragszom - kivenné a Nemzeti Sportból a posztert, mert gyűjti, gyűjtsed, mondom, naná.

Nem hat meg, ragaszkodom a költözéshez, de megígérem neki, hogy veszek itt egy nyaralót, ha már ilyen felívelés tapasztalható, veszek egy lakást az Auróra utca 20-ban, és ilyenkor nyáron elhozom a családom, már látom is magam előtt: két serdületlen gyermek meg a feleségem és én, amint szörfdeszkával a hónunk alatt kiszállunk a Wartburgból a Lakástextil és Mindenféle Maradék Szivacsok előtt, aztán megkérdezzük ez első szembejövőt, hogy ugyan már, jóember, merre van a beach.

Dobozokba rakom a jelent, lassanként lehordom a kiszámíthatatlanul érkező kocsikba, majd elviszem, elviszik velem. Egyre ritkábban jövök haza, egyre gyakrabban megyek. Átadás, átvétel, végzek az egésszel, persze ott is meleg van, de fehérek a falak, sehol egy amphetaminpszichózisban tejet vásárló helyi érdekű vesztes, csak bringások, kis, hatástalan tahók. Kiszólok reggel: csönd.

És csönd meg meleg.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/27. (07. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk