Tesz-e valamit az ellenzék azért, hogy egy büntetett előéletű fideszes jelölt ne lehessen polgármester?

Publicisztika

Megteheti-e az ellenzék, hogy nem csinál semmit, ha egy büntetett előéletű fideszes politikus kényszerű mandátumvesztése után újra megcélozza a polgármesteri posztot? Ez a kérdés merül fel a Békés megyei Méhkerék esetében, ahol az április 3-án bukott ellenzék megmutathatná: kész és képes merőben újfajta politizálásra. Ám ennek egyelőre kevés jele látszik.

Egy, a Fidesszel, a NER-rel, a kiépült autokráciával szembeni és egy normális ország megteremtését célzó újfajta politizálás lehetőségét, de legalábbis annak kísérletét teremhetné meg, ha egy hataloméhes, gátlástalan, lelkiismeretlen és akarnok fideszes polgármesterjelöltnek megálljt parancsolna az ellenzék. Az az ellenzék, amelyik az áprilisi választáson súlyos vereséget szenvedett, és most a saját sebeit nyaldosva a másikat hibáztatja, a bukás ellenére önmaga között győztest hirdet. De a szavak szintjén amellett állnak ki, hogy újfajta ellenzéki politizálásra van szükség; ki kell menni az emberek közé, ellátogatni vidékre. (Lásd még: szántsuk fel az országot!) De mondták ezt négy és nyolc évvel ezelőtt is, és látjuk, mi lett belőle.

Most azonban helyzet van, és bizonyíthatnának. Konkrét helyen, időpontban. A román határ mellett található Békés megyei Méhkeréken. Ahogy azt a Narancs.hu számos cikkben megírta, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt jogerősen elítélték a település fideszes polgármesterét, Tát Margitot. Mégpedig azért, mert egy, az Európai Unió által támogatott, gyerekeknek szánt bűnmegelőzési program pénzét tüntette el. A projektből gyakorlatilag semmi nem valósult meg, ám valójában ez volt az eredeti szándék is. A másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék, ellentétben az elsőfokú ítélettel, azt is kimondta, hogy közmegbízatása miatt Tát méltatlan arra is, hogy mentesítsék őt a büntetett előélet joghátrányai alól. Így a felfüggesztett börtönbüntetés lejártáig, 2024 februárjáig büntetett előéletűnek számít.

A bűnösség kimondása, a jogerős elmarasztalás és a büntetett előélet miatt megszűnt a mandátuma, ám ahogy lapunk beszámolt róla, alpolgármestere – gyorsan, minden erkölcsi, etikai és jogi aggály nélkül – visszafoglalkoztatta az elítélt és posztjáról távozó politikust. Ebből látszik, egy bukott fideszes polgármester puhára esik. A helybeliek pedig azt látják, nincs itt semminek semmilyen következménye. A közélet tisztaságának igényét így előzik meg a hatalmi és megélhetési szempontok, súlyosan rombolva bármilyen erkölcsi parancsot és igényt. De hogy még cifrább legyen az ügy, a több mint kellemetlen helyzetbe került Tát Margit szégyenében nem bujdokolt el a világ elől, hanem ma is nap mint nap a méhkeréki községházán dolgozik, állítólag nagyjából ugyanazon bérért, amit polgármesterként keresett. S amint kiírták az időközi választást, ő volt az első, aki bejelentkezett a posztért. (Rossz nyelvek szerint valójában ma is ő a község első embere.) Ha elmesélnénk ezt a történetet Németországban, Dániában vagy Hollandiában, aligha értenék. Ám mindez nem őket, hanem hazai viszonyainkat minősíti.

 
Goron Zsolt alpolgármester ás Tát Margit. Visszafoglalkoztatták
Forrás: Tát Margit Facebook

A magyar jogi környezetet jól jellemzi, hogy egy vagyonőri munkára, vagy óvodapedagógusnak, esetleg áruházi pénztárosnak jelentkező munkavállalónak kell erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznie, egy polgármesterjelöltnek nem. A költségvetési csalás miatti bűnösség kimondása és az elmarasztaló ítélet minimum felveti a méltatlanság kérdését, de a jog másként rendelkezik. Így állhat elő az a több mint visszás helyzet, hogy valakinek a súlyos büntetőjogi elmarasztalása miatt megszűnik a mandátuma, de a mandátumért ő maga újraindulhat az időközi választáson, miközben nem változott semmi. Az érvényes jogszabályok szerint ilyen esetben bárki indulását csak az zárhatná ki, ha az illető jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti, netán eltiltották a közügyektől. Esetünkben egyik sem áll fenn.

Tát Margit el sem tudja képzelni, hogy ne ő legyen községe mindenkori polgármestere. A hatalomhoz való ragaszkodásához és személyiségképéhez ez is adalék. A büntetőeljárás kezdetén a legtöbb helybelivel elhitette, hogy valójában nincs is ügy, csak rosszindulatú pletykák keringenek. A vádirat nyilvánosságra kerülése és az után, hogy a vádlottak padján találta magát, súlyos tévedésről, ármányról beszélt. Az elmarasztaló ítéltek után sem mondott igazat, s innen egyenes út vezetett az erkölcsi megfontolás nélküli újraindulásig. Június 19-én már választ is a nagyobb részt máig megtévesztett és az ügyben kevés valós információval rendelkező helyi közösség. Meglehetősen nagy az esélye annak, hogy – bár van egy független és egy erősen kamugyanús aspiráns – Tát Margit a Fidesz-KDNP színeiben győzni fog, ami erkölcsi és politikai posványunkról sok mindent elmond.

És akkor itt és most lenne szerepe a szavak szintjén újat és más taktikát, cselekvést hirdető ellenzéknek! Kérdés: képes-e összefogni, képes-e megakadályozni, hogy ebben az egészen elképesztő esetben a helyi és a Békés megyei média által megtévesztett lakosság újra bizalmat szavazzon az arra érdemtelennek. Képes-e tevőlegesen cselekedni, hogy ezt megakadályozza? Mi is kellene ehhez? Valószínűleg az (is), amit ebben az ügyben Hadházy Ákos mondott a Narancs.hu-nak.

Minden ellenzéki párt vezetőinek legalább egy vagy több napra el kellene mennie Méhkerékre, hogy ott házról házra, kapuról kapura járva mondják el és indokolják meg, tiszta közéletet, számon kérhető politikát és egy normális országot akarnak. Ennek egyik első lépése: nem választják újra Tát Margitot Méhkeréken.

Egyelőre annyit tudunk, hogy Hadházy több napot bevállalt Méhkeréken. Az ellenzék minden pártja így tudná bizonyítani, hogy nem megélhetési politikusok és nem kívánják legitimálni Orbán autokrata rendszerét. Ha nem vagy alig tesznek majd valamit Méhkerék-ügyben az alig hat hét múlva tartandó választásig, akkor mindent érteni fogunk.

Az már csak hab a tortán, hogy a 2019-es helyhatósági választás előtt a Fidesz országos választmánya határozatot fogadott el a választásokra felkészülés és jelöltállítás részeként. E szerint: „A Szövetség olyan jelöltek indítását támogatja, akik: feddhetetlen előéletűek, erkölcsi-etikai szempontból kikezdhetetlenek, akik közösségük megbecsült tagjai.” A számos más, de ide nem vonatkozó pontokat a következő összegzés zárja le a Fidesz országos választmánya határozatában: „Tudomásul veszik, hogy jelöltté válásuk elengedhetetlen feltétele egy, a fenti követelmények elfogadását tartalmazó kötelezettségvállalási nyilatkozat aláírása is.”

 
Tát Margit és támogatója, Kovács József fideszes országgyűlési képviselő
Fotó: Gábriel János / Tát Margit Facebook
 

Amikor erről a Békés megyei területi választmány elnökét, Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt kérdeztük, ő az országos választmányhoz irányított. Onnan nem kaptunk választ. Esetünkben ez is elég beszédes. Ahogy az is, hogy a térségi választmányi elnök nem tud semmit a jelölt indulásának határozatba foglalt kritériumairól, ezért tovább passzolja azt. A jelöltállítás komolyságáról és a kormányzópárt belső szabályairól, határozatainak érvényességéről ez is elárul néhány dolgot.

(Címlapképünkön: Tát Margit polgármesterként. Forrás: Tát Margit Facebook)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk