Mese vagy valóság? – Válasz Bolgár Dánielnek

  • Ungváry Krisztián
  • 2014. augusztus 14.

Publicisztika

"Nyilvánvaló, hogy zsidók és nem zsidók csoportján belül egyaránt jelentős volt a szórás. Ettől azonban még igaz, hogy a számok bizonyos trendeket megmutatnak." Ungváry Krisztián válaszol.

Bolgár Dániel szerint (Mese a zsidó jólétről) megállapításaim a magyar zsidóság 1945 előtti vagyoni helyzetéről teljességgel megalapozatlanok. Kritikusom azt kívánja elhitetni az olvasóval, hogy én (illetve a tőlem másoló Kádár-Vági-szerzőpáros) végeredményben antiszemita futóbolondok statisztikáit szociológiai realitásnak kezeltük. Tehát végső soron antiszemita indoktrinációk terjesztői vagyunk. Ezek nagyon súlyos vádak. Bolgár szerint következtetéseink légből kapottak, mert az általunk említett statisztikusok "nem vizsgálták szakszerűen, mekkora volt a zsidók részesedése a nemzeti vagyonból és jövedelemből. Csak annyi történt, hogy közülük ketten egyszerűen megmondták, szerintük mennyi lehet, de egyetlen észérvük sem volt, amivel meg tudták volna erősíteni béljóslataikat. A harmadik soha nem is gondolt az egésszel. Csupán Bosnyák Zoltán és Levatich László, tehát a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet köre, vagyis két eltökélt antiszemita próbálkozott ezzel, de racionális alapja egyikük eljárásának sem volt."

*

Bolgár figyelmetlen olvasó. Egyrészt azért, mert én a zsidóság vagyoni felülreprezentáltságát több úton is kimutattam. Munkám (A Horthy-rendszer mérlege, Jelenkor, 2013) első fejezetében a zsidóság társadalmi helyzetét ismertettem. Ennek felületes áttekintése is meggyőzhette volna Bolgárt a zsidóság vagyoni túlsúlyáról, hiszen 1930-ban a legszegényebbeket is tömörítő csoportban (őstermelés) a zsidó vallású keresők aránya csupán 0,3 százalék volt (de ők is önálló gazdálkodók vagy földbirtokosok voltak), míg a kereskedelemben ugyanez 40 százalékot tett ki. A "hárommillió koldus", azaz a nincstelen napszámosok között (akik mind az "őstermelés" kategóriába tartoztak) zsidók gyakorlatilag nem fordultak elő. Ebből adódóan a zsidóság vagyoni felülreprezentáltsága még akkor is tény lett volna, ha a társadalom maradék kb. 70 százalékán belül a vagyoni viszonyok egyenlően rendezettek lettek volna.

Ezek előrebocsátása után három megjegyzést kell tennem Bolgár módszereire.

Először. Bolgár természetesen mondhatja azt, hogy fő forrásom, Kovács Alajos vagy Matolcsy Mátyás antiszemita volt, de annak bizonyítása, hogy Kovács adatai pontatlanok, ettől még szükséges. Az antiszemitizmus megléte ugyanis nem lehet olyan taktikai atomfegyver, amelynek bevetése minden egyéb érvet feleslegessé tesz. Bolgár azonban meg sem próbálkozott azzal, hogy Kovács vagy Matolcsy adatait cáfolja, hanem ehelyett meglehetősen demagóg módon összecsúsztatja őket Bosnyák Zoltánnal és Levatich Lászlóval, akiket velük szemben csakugyan nem lehet komolyan venni.

false

 

Másodszor. Bolgár ott is csúsztat, amikor úgy állítja be a dolgot, mintha én csak négy, egymást másoló statisztikus légből kapott adataival dolgoztam volna. Ez egyrészt azért nem igaz, mert Levatich és Bosnyák nem "másolta" Matolcsy és Kovács megbízható adatait, hanem azokhoz többször hozzá is tett, másrészt pedig Bolgár állításával ellentétben én nemcsak rájuk hivatkoztam, hanem Laky Dezső, Illyefalvi Lajos, Csíki Tamás és Bene Lajos adatait, valamint a Magyar Statisztikai Évkönyv köteteit is használtam (amelyek teljesen egybevágnak Kovács Alajos adataival). Ráadásul ezeket az adatokat, de Kovácsot és Matolcsyt aztán főleg használja a teljes magyarországi szociológiai és történettudományi irodalom, tehát korántsem csak én és a Kádár Gábor-Vági Zoltán-szerzőpáros az, akivel Bolgár most hadba száll. Használatukat az is indokolja, hogy mindegyikük megadja forrásait - szemben azzal, amit Bolgár állít -, amelyek hitelessége kétségen felül áll, mivel a KSH kiadványaira alapozták számításaikat.

Harmadszor. Bolgár érvelése rosszindulatú, mivel úgy ismerteti munkámat, hogy elhallgatja, hogy én nemcsak "általában" tettem állításokat a zsidóság összesített vagyonáról, hanem külön-külön és tételesen kimutattam, hogy az egyes szegmensekben, mint például a házvagyon, az ipari- és részvénytőkevagyon (iparáganként), a mezőgazdasági vagyon stb. esetében a zsidóság felülreprezentáltsága mekkora, hogyan aránylik tulajdonuk és jövedelmük a nem zsidók tulajdonához és jövedelméhez. Azt is kimutattam, hogy a zsidók által fizetett egyenes adók Budapesten hogyan aránylottak a nem zsidók által fizetett adókhoz. Több helyen utaltam arra is, hogy a virilizmus (azaz a legnagyobb adófizetők számára többletjogokat biztosító rendszer) fő kedvezményezettei a magyar társadalmi rétegződés miatt szintén a zsidók voltak. Ráadásul a virilisták adatait nyilvánosan kezelték, tehát könnyen ellenőrizhető, hogy a legnagyobb adót fizetők közül hányan zsidók. Végül pedig azt is kimutattam, hogy ezeket a Bolgár szerint "fiktív" vagyonokat hogyan tudta a magyar államkincstár 1944-ben számszerűsíteni és elrabolni.

*

Bolgár szerint 1939 előtt nem léteztek vagyoni viszonyokat leíró felekezeti statisztikák: "A kérdés tudományos igényű megválaszolására ugyanis a korabeli statisztikai adatgyűjtés nem adott módot: a szokott, kizárólag az elitet leíró adatokon túl csakis a budapesti házvagyon értékének felekezeti megoszlásáról voltak pozitív információik, semmi másról" - írja cikkében. Ám ha elfárad egy jobb közkönyvtárba, ott megtalálhatja a Magyar Statisztikai Közlemények különböző füzeteit, amelyek ezen túl is tartalmaznak adatokat - gyakorlatilag a gazdasági élet teljes területéről és mindezt zsidó-nem zsidó vallási bontásban. Ráadásul az "elitet leíró adatok" már önmagában is teljes mértékben elegendőek annak a tételnek a bizonyítására, hogy a zsidóság vagyona rendkívül jelentős volt, hiszen a társadalmi elitben a zsidóság magasan felülképviseltette magát - remélem, ezt Bolgár sem kívánja kétségbe vonni. Ha viszont így van, akkor ebből kényszerű következtetés (ha figyelembe vesszük, hogy a 0,6 százalékos elit a társadalmi vagyon összességének kb. ötödét birtokolja - amit viszont a KSH számításai megbízhatóan kimutatnak).

 

Bolgár szerint Matolcsy és Kovács "megérzések" alapján dolgozott, Hollós István pedig ezeket a "megérzéseket" továbbszámolva jutott arra a megállapításra, hogy - az összegek visszaosztásával - átlagosan egy keresztény keresőre 780 pengő éves jövedelem esne, míg a zsidó keresőre 5200 pengő. Valójában azonban Hollós nem "megérzésekre" alapozta becslését, hanem többek között a Magyar Statisztikai Közlemények 72. és 96. kötetét is használta, amelyek Bolgár állításával ellentétben a tulajdonviszonyokat már felekezeti szempontból is csoportosították. Ezekből Matolcsy és Kovács pontos statisztikákkal rendelkezett arról, hogy az egyes társadalmi csoportokra mennyi jövedelem esik, és arról is, hogy az egyes társadalmi csoportokon belül menynyi a zsidók aránya. Miért nem legitim dolog, ha valaki ezekkel az adatokkal átlagokat számol az egyes csoportokból?

Ezeket a számokat ráadásul más úton is ellenőrizni lehet, igaz, hogy ezek a "más utak" már nem pontos adatokat, hanem csak becsléseket jelentenek. Például: egy másik, 1930-as statisztikai kimutatás, amely még nem tartotta külön nyilván a zsidó és a nem zsidó társadalmi csoportokat, azt állapította meg, hogy a "nagybirtokosok és nagypolgárok" 52 ezer fős csoportja évi átlagban 17 800 pengő jövedelemmel rendelkezett. Ezen a csoporton belül a zsidóság aránya azért becsülhető mintegy 40-50 százalékra, mert a KSH adatai szerint a budapesti jövedelemadó, általános kereseti adó és vagyonadó mintegy 40 százaléka esett zsidó vallásúakra. Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a mezőgazdasági cselédek 560 ezer fős és évi 205 pengős csoportján belül a zsidóság aránya 1 százalék alatti, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a zsidóság jövedelmei aránytalanul nagyobbak, mint a nem zsidóké. Erre persze Bolgár elvileg mondhatná azt, hogy az adatok nem pontosak, mert lehet, hogy az arány csak 38 vagy 51, százalék és hogy a budapesti adatok nem extrapolálhatóak (tehát "megérzésből" dolgoztam), és egyébként is a két becslés közötti különbség túl nagy. Mivel az 52 ezer fős halmazra 1930-ban külön vallási statisztika nem készült (ráadásul a kitérések miatt ez egyébként is torz képet adna), ezért pontos számot csakugyan nem tudhatunk meg. Arról azonban a KSH-nak köszönhetően rengeteg adatunk van, hogy a budapesti ingó és ingatlan vagyon hogyan aránylik az országoshoz, azt is tudjuk, hogy a vagyonok főleg Budapestre koncentrálódtak. Ha hozzávesszük, hogy a magyar nagyipar túlnyomó többségét birtokló zsidó pénzarisztokrata csoport meg sem jelenik ezekben a statisztikákban, mivel kikeresztelkedtek, akkor az arányok még látványosabban tolódnak el a zsidóság javára. Ráadásul Bolgár a vonatkozó irodalomból azt is pontosan tudhatná, hogy a kikeresztelkedés csak a gazdagabb zsidók között merült fel, a szegény sorsú zsidók között szinte egyáltalán nem fordult elő - ennek nyilvánvaló társadalmi okai vannak, amelyek ismertetése meghaladja e cikk kereteit. Éppen ezért légből kapott Bolgár azon állítása is, hogy a kikeresztelkedettek arányai rontanák a zsidóság vagyoni statisztikáját (ami eleve abszurd, mert a kikeresztelkedettek száma nem nagy, viszont ezen belül a Chorin-Mauthner-Kornfeld családnak egymagában több vagyona volt, mint az összes kikeresztelkedettnek együttvéve). Könyvemben még számos, ezzel kapcsolatos szempontot tettem közzé, amivel most nem untatom az olvasót.

Elvi kérdés, hogy egyáltalán legitim dolog-e a becslés a történettudományban. Bolgár szerint úgy tűnik, nem. Én viszont azt gondolom, hogy igen: végső soron a holokauszt áldozatainak számáról is csak megközelítő becsléseink vannak, a tudósok számai között egymilliós differencia is fellelhető. A holokauszt valósága azonban senkinek sem lehet kétséges.

Hozzá kell tennem, nyilvánvaló, hogy zsidók és nem zsidók csoportján belül egyaránt jelentős volt a szórás. Ettől azonban még igaz, hogy a számok bizonyos trendeket megmutatnak.

Érzem, hogy Bolgárnak zsigeri ellenérzései vannak számítási módszereim iránt. Az olvasót azonban fel kell világosítanom arról, hogy a prozopográfia, azaz egy bizonyos társadalmi csoport jellemzőinek fentebb is mutatott statisztikai összeállítása a történettudomány fontos és legitim eszköze.

*

Könyvem nem kívánt pengőre pontos adatot közölni a magyar zsidóság vagyonának mértékéről. Csupán annyit állítottam, hogy a szám 20-25 százaléka között lehet. Nyilvánvaló, hogy 1945 után mindez elenyészett. Nem tudom azonban visszatartani magam attól, hogy írásom tárgyát a múltból a jelenbe helyezzem, és azzal zárjam, amit Bolgár cáfolni igyekezett. A zsidó jólét természetesen relatív, de ma sem teljesen mítosz. Magyarország legszegényebb lakosai azok, akik falvakban élnek és munkanélküliek vagy nyugdíjasok, illetve még gyermekek. Számuk több millió főt tesz ki. Közöttük nagyítóval sem fog találni Bolgár olyanokat, akikről zsidó származás mutatható ki (romákat annál inkább). Mindennek kézenfekvő társadalmi, szociológiai okai vannak, és nem az érintettek "kapzsiságának" termékei. Lehet, sőt kell is beszélni róla, mert a tabusítás csak oda vezet, hogy azok a magyarázatok fognak teret nyerni, amelyek ezeket a jelenségeket összeesküvés-elméletekre vezetik vissza.

Figyelmébe ajánljuk