Vágvölgyi B. András: Elektrosokk

publikálva
1996/30. (07. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nemrég mesélte egy író barátom, hogy a svájci kiadója azt kéri tőle, csináljon valamit CD-ROM-ra, esetleg korábbi munkáit dolgozza át multimédiára. Lévén, hogy az egyik regényéből készült film, a dolog első blikkre egyszerűnek tűnik: szöveget és képet egymásnak megfeleltetni, összeollózni, és máris kész a multimédia. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. CD-ROM-ot eddig eminensen két célra használtak: enciklopédiák, szótárak, nyelvtanító programok készültek, illetve játékok. A lexikális, kereshető és keresendő anyagokra ideális a CD-ROM, szöveg úgyszólván korlátlanul tárolható rajta, nagyon sok fotó vagy grafika fér el, több mint egyórányi terjedelemben lehet hangfile-okat installálni, és mozgóképből is fér 40-60 perc a korongra. (Ez utóbbi helyezi bizonyos szempontból a háló elé: a jelenlegi hálózati sávszélesség egyelőre nem teszi lehetővé a mozgóképnyi adatmennyiség továbbítását. Egyelőre addig marad a CD-ROM.) Szövegben, képben, hangban a szótár-, lexikonszerkezet révén szénné szörcsölheti magát a felhasználó; a jó CD-ROM: katedrális multimédiából. A játékok leginkább labirintuselven működnek, kincset, titkot kell felkutatni, különböző stációkban, különböző gonoszokkal megküzdeni.

Nemrég mesélte egy író barátom, hogy a svájci kiadója azt kéri tőle, csináljon valamit CD-ROM-ra, esetleg korábbi munkáit dolgozza át multimédiára. Lévén, hogy az egyik regényéből készült film, a dolog első blikkre egyszerűnek tűnik: szöveget és képet egymásnak megfeleltetni, összeollózni, és máris kész a multimédia. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. CD-ROM-ot eddig eminensen két célra használtak: enciklopédiák, szótárak, nyelvtanító programok készültek, illetve játékok. A lexikális, kereshető és keresendő anyagokra ideális a CD-ROM, szöveg úgyszólván korlátlanul tárolható rajta, nagyon sok fotó vagy grafika fér el, több mint egyórányi terjedelemben lehet hangfile-okat installálni, és mozgóképből is fér 40-60 perc a korongra. (Ez utóbbi helyezi bizonyos szempontból a háló elé: a jelenlegi hálózati sávszélesség egyelőre nem teszi lehetővé a mozgóképnyi adatmennyiség továbbítását. Egyelőre addig marad a CD-ROM.) Szövegben, képben, hangban a szótár-, lexikonszerkezet révén szénné szörcsölheti magát a felhasználó; a jó CD-ROM: katedrális multimédiából. A játékok leginkább labirintuselven működnek, kincset, titkot kell felkutatni, különböző stációkban, különböző gonoszokkal megküzdeni.

A CD-ROM irodalmi, művészi felhasználása nincs még kitalálva - a képzőművészeti dokumentáció kivételével, ami már nagyon is működik -, nem dőlt még el, hogy ez egy új műfaj, vagy csak egy salátástál, amibe új minőséget nyújtó dresszing nélkül szórhatók az eddigi műfajok, laza, sokszor nem kellően okadatolt kapcsolódásokkal. Író barátom azt mondja, hogy ő nem labirintust akar csinálni, hanem vázszerkezetet, nincs rábízva az Új Emberre, melyik úton hová is menjen. Csak annyi szabadsága legyen, mint egy könyvnél, hogy félbehagyhassa, újraolvashassa. Az irodalmat kell újraalkotni más médiumban, de sajátosságainak - az Eigenschaftjainak, ahogy mondja - meg kell maradniuk.

"A nyelv az egész irodalmi alkotást nagyjából úgy zárja magába, ahogy az ég és föld találkozása biztosít meghitt otthont az embernek. Sokkal kevésbé nyersanyag, mint amennyire horizont, vagyis határvonal és állomás egyúttal, azaz valamiféle ökonómia megnyugtató kiterjedése" - írja Roland Barthes. Na most minden hypertext kilép ebből a keretből, ebből a megnyugtató ökonómiából, amit a nyelv s főleg a mondat jelent. Márpedig az írott szöveg, az irodalom hypertextként, kiemelt területeken kapukat nyitó számítógépes felületként jelenik meg. Elindulhatok szóról, betűről, más irányba, más médiumba vihetem a megkezdett mondatot, ami élénkíti ugyan a gondolkodást, viszont a beszéd szó-, kép- és hangtörmelékké forgácsolódik, ami megöli a nyelvet. A hypertextet legelőször egy Vannevar Bush nevű hölgy vizionálta 1945-ben az Atlantic Monthlyban, még a számítógép ismerete nélkül, hogy aztán a hatvanas években Douglas C. Englebart és Theodor H. Nelson számítógépes rendszerekre dolgozzák ki. Bizonyos irodalomtechnikusok szerint a hypertext előzményeinek Sterne, Rabelais és Cervantes; Joyce, Woolf és Faulkner; Robbe-Grillet, Milorad Pavic és Julio Cortazar számítanak. Meg Borges. Narratív excentrikusok.

A dolog módfelett izgalmas, lehet-e - meg egyáltalán: kell-e - az irodalmat újjáalkotni, ami természetesen új műfaj; alkotóilag komplexebb, befogadóilag esetleg leegyszerűsítettebb műfaj. Vagy csak játék. Ami néha több.

Para-Kovács Imre

Én-teriőr

Tudom, hogy ezt a bélyeget életem végéig viselnem kell, de én csak a múlt hétvégén jártam először az agárdi popstrandon, pedig a méltán legendás nyolcvanas években kellett volna lelátogatni, amikor az Edda Művek pályája csúcsán több ezer embert vonzott ide, hogy szügyig döglött halakban ácsorogva hallgassa az igét. Mostanság már csak ímmel-ámmal, amúgy kisgazdásan sündörög a nép, hiába Horváth Csárli meg D. Nagy és a Frakció, holott lenne miért tódulni, hiszen EFOTT van, és ha EFOTT, akkor párosával kószáló tizenéves lányok kerülgetik a párosával kószáló tizenéves fiúkat, és viszont, ez a felállás pedig elsősorban a kívülállóknak kedvez.

Én azonban dolgozni jöttem, vitatkozni a drogokról a Szertelenül nevezetű mozgalom szervezésében, ami nagyszerű dolog, balomon pszichiáter, jobbomon rendőrnő, mögöttem moderátor, én meg középen kavargatom kólámban a kéttized gét, miközben rutinból ecsetelgetem a legalizáció előnyeit. A közönség összetétele a szokásos: kisebbségben vigyorászó használók, a jól tájékozott tiszták és a teljesen hülyék meglepően halk csapata. A vitavezető legnagyobb rémületére már majdnem összeborulunk a teljes egyetértéstől, hogy sodorjunk egy rettenetes jointot, amikor szerencsére körvonalazódik valami ellenvélemény a hatósági oldalról. Kezd olyan lenni az egész, mint egy vita, bár nem szívesen olvasnám nyomtatásban a Világosságban, még szerkesztett változatban sem.

A hallgatóság fárad el hamarabb.

Éjfélre érek a Hunniába, ahol a berlini remete és író ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját, és enyhén fogalmazva is antiprohibicionista a hangulat, néhányan a vérnyomásukkal harcolnak fejjel a csapban a török-magyar barátság jegyében, míg mások radikális biokémiai kísérleteket végeznek saját magukon, hogy jobb legyen. Utolsó felvonásként néhány deliráló vendég gazdát keres egy betévedt kutyának, aztán menni kell ki, a világosságba.

A Múzeum Cukrászdában József úr, a pincér tűri hallatlan önfegyelemmel, hogy kávét, bányászlámpát, sört és alvó menyétet rendeljünk tőle, majd szervírozza a lehetséges tételeket. Semmivel sem lehet kizökkenteni, próbálkozhatunk bármivel, neki már minden déja vu.

Turcsányi Sándor

Láthatás

Egy szép napon Rottenbiller arra gondolt, meg kéne tán hódítani a világot. Körbetelefonálta a barátait, kik hajlottak a szóra, maguk is gondoltak már hasonlót, csak nem merték mondani.

Petőfi Gergely első lépésben az elcsatolt területek felkeresését szorgalmazta, maga szívesen állna egy felvidéki hadjárat élére, előre hát mind, aki költő! Visszavívom Hurbanovót! Oppardon, Ógyallát, amit a bitorló sörgyárnak rendezett be, Zlaty Bazant főzése végett. Ott essem el én, ezer Arany Fácántól sújtva!

- Ne álljunk meg félúton, kétfejű sas pusztuljon! - rikoltotta, ki tudja, miért, Bornemissza Sándor. - Én Puchberget akarom, a Szabó cukrászdát elfoglalom, honvéd áll a marcipán!

A mértéktartó Dobó Béla a lengyelre menne, abcúg polyák! Bevenné Nova Hutát. Nehézipar nélkül félkarú óriás a nemzet, addig üsd a vasat, amíg fénylik. Én leszek Magilla Kokilla!

- Legyünk először óvatosak - szólt a megfontolt Rottenbiller.

- Én mindenesetre veszek egy sörnyitót - csatlakozott le Petőfi Gergely.

- Csak áruló ne legyen köztünk, mert az elárul minket - figyelmeztetett Bornemissza Sándor. - Mondták otthon, hogy Eger várában is volt egy Hegedűs...

- Aki behívta az oroszokat?

- Há´ nem hegedűs volt áz, nyálom a szíved, hánem brácsás - pontosított a minuciózus Dobó Béla.

Aztán elindultak, és meghódították a világot, természetesen a kellemes együttlét jegyében.

Kovács Kristóf

7, hó

Támadó ostromcsiga: többnyire német nyelvű műholdadók műsorán szereplő, feltehetően hong-kongi, más források szerint moldáv akciófilm címe, illetve hőse, több későbbi fejlemény kezdeményezője. A filmnek, amelyben szerepel, a története szájhagyomány útján terjed, egészében még soha senki nem tudta végignézni. Szereplői emberek (köztük béranyák, csoporttudattárs/nők/, operettbarát kenyéradó gazdák, másik emberek), illetve csigák. (Az eredeti tervek - illetve az azokat felidéző szájhagyomány - szerint a film alkotói az ellentáborba zsiráfokat szántak, de azokat a gyártó cég drágállotta. Helyettük papucsállatkákat indítványoztak, és a helyszín áthelyezését egy laboratóriumba és az ott található Petri-csészékbe; végül kompromisszumot kötöttek az alkotókkal, így lettek a csigák.)

Több-kevesebb biztonsággal annyi rekonstruálható a film történetéből, hogy a csigák elhatározzák, kitörnek szorongatott helyzetükből. Eleinte szervezetlenül támadnak, konyhakerti növények vagy elszórtan heverő dísztárgyak fedezékéből rontanak elő vérben forgó csápokkal, de akkor eltapossák őket. Tanulnak a leckéből, és legközelebb haditanácsot tartanak, hogy stratégiát dolgozzanak ki, de útban a gyűlés felé agyontapossák őket. A későbbiekben már aprólékosan kidolgozott tervekhez igazodva hatolnak előre, kérlelhetetlen és körmönfont csatárláncban, időjárásbeli, talaj menti, út- és erőviszonyok fölényes ismeretében, ezek adottságait hajszálpontos ütemezés által a maguk javára fordítva, de ekkor is eltapossák őket. Egy kisebb csoportnak sikerül áthatolnia. Az első védgyűrű mögött a t. o.-k elöl hagyott étolajos flakonokba fulladnak bele, a szerencsésebbnek málnásvödör jut.

A gazdagon étolajozott felületű, illetve a málna oxidációjának következtében bódult állapotú t. o.-k a videójátékokból és másik emberek elbeszéléseiből ismert kamikazestratégiával indulnak rohamra, hogy holdra tegyék (korabeli források szerint telefonos műkifejezés, vagy annyit tesz, hogy egy hívó felet digitális eszközökkel egyszerűen félrerakni, vagy valami mást) ellenfeleiket, de eltapossák őket. Kit a tettük színhelyére osonó béranyák, ismét másokat az ültükből félrelépő csoporttudattárs/nők/ vagy az operett-előadásra igyekvő kenyéradók. A t. o.-k csápjai ekkor sem zökkennek ki szokott tétova elszántságukból, sőt: stratégiájuk mind fenyegetőbb körvonalakat ölt.

A film folytatása innentől kezdve meghatározhatatlanná válik, néhányan felidézni vélnek bekapcsolva felejtett láncfűrészeket és/vagy turmixgépeket; az emberek között állítólag újabb szereplők, pl. médiatényezők, szakmai ismeretségek, közalkalmazottak és egyéni vállalkozók bukkannak fel, de ezek nagyrészt csak fülesek, bizonyíték rájuk - miután a film végét még senki sem látta hitelt érdemlően - sehol.

II. része - Az éticsiga visszavág címmel - hamarosan forgalomba kerül.

publikálva
1996/30. (07. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk