Az elmúlt hónapok – sőt lassan már évek – nagy ellenzéki reménysége a bölcs kormányellenes választó. A bölcs kormányellenes választó ismérve az ún. taktikai szavazás: tudja, hogy bár listán leadhatja a szavazatát a neki leginkább tetsző pártra, egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre voksol, hogy le tudja győzni a Fidesz helyi jelöltjét. A bölcs kormányellenes szavazó így megoldja az összefogás, illetve az ellenzéki együttműködés végeláthatatlan problémáját, hiszen függetlenül attól, hogy hány jelölt indul, nem hagyja, hogy a szavazata „elaprózódjon”, és a többi – hasonlóan bölcs – szavazótársával együtt egy konkrét ellenzéki jelöltre koncentrálják az erőiket. Ilyenformán érvényesül a többségi kormányváltó akarat, és nem lesz elég a Fidesznek a győzelemhez az a kisebbség, amit minden erejével próbál most, a választások előtt egyben tartani.
A migránsügy lehetne a Fidesz őszödi beszéde
Azaz a Jobbik nagy lehetősége, de egyelőre úgy tűnik, nem használják ki. Lévén, hogy a közvélemény-kutatások egyfelől az ellenzék stagnálását, másfelől pedig a Fidesz-KDNP magabiztos előnyét jelzik, a kormánypártok számára a következő két hónap legfontosabb feladata saját táboruk egyben tartása.
Nem árt azonban ehhez a gondolathoz szkeptikusan viszonyulni, illetve komolyabban elgondolkodni, hogy milyen feltételek mellett is lehet igaz. Ugyanis felületes formájában ez az érvelés hasonló kibúvó az ellenzéki pártoknak, mint a 2014-es választások előtt a „rejtőzködő szavazók” mítosza volt. Emlékszünk, ez az érvelés volt a sztenderd válasz arra, hogy miért nem kell hinni a közvélemény-kutatóknak: az emberek félnek, nem mernek válaszolni a kérdezőbiztosnak, vagy egész egyszerűen hazudnak neki, így a közvélemény-kutatásokban látott Fidesz-előnyt és baloldali lemaradást nem lehet komolyan venni. Most sok esetben ugyanezt a funkciót tölti be a bölcs kormányellenes választókra történő hivatkozás. Ez egyfelől persze érthető, hiszen ezzel meg lehet indokolni, hogy miért mondják azt ellenzéki pártok vezetői, szemben a lesújtó közvélemény-kutatási adatokkal, hogy van esély a győzelemre. Másfelől viszont ez több is, mint a fönt említett ’14-es mítosz: a már meglévő választóktól vár el konkrét cselekvést, ahogy pedig a Republikon Intézet mandátumbecslése kimutatta, az ellenzéki tábor pár tizedének az átszavazása is rengeteget számíthat az egyéni kerületi győzelmek megoszlása tekintetében. E választók felé megfogalmazott elvárás teljesítésébe pedig az ellenzéki pártok be is tudnak segíteni.
Mit tehetne az ellenzék, ha számolna a realitásokkal?
Építhetne identitást! Meg bázist is! A jövő évi választásra készülve az ellenzéki stratégiaalkotás egyik alapvető eleme a győzelmi esélyek számbavétele. Van rá reális esély, hogy meg tudják dönteni az Orbán-rezsimet, vagy nincs? Ennek eldöntése nem mást jelent, mint a realitások fölmérését, melyből aztán – az igenlő vagy nemleges válasznak megfelelően – különböző stratégiák, különböző utak következnek.
Mitől lehet valóság a bölcs kormányellenes választó? Mit tehetnek ezért az ellenzéki pártok? Az első lépés nyilván magának a taktikai szavazás gondolatának az elterjesztése, elhintése a szavazók között. Ezt csinálják is a pártok – láttuk, részint „jobb híján”, a mérésekre válaszként, de a kampányban ugyanúgy segíthet ez a választói tudatosság erősítésében is. Egy második, döntő változó a kormányváltó hangulat erőssége: hogy van-e az országban, vagy legalább a kormánnyal nem szimpatizáló tömegekben akkora indulat, hogy ez fölülírja az egyes pártokkal szemben meglévő ellenszenveiket, és pusztán a kormány „elzavarásának” ígéretével a legerősebb ellenzéki jelöltre húzzák be az ikszet.
| ||
Ez a pont átvezet bennünket a harmadik elemre, jelesül a nem taktikai szavazásra való hajlandóság csökkentésébe: abba, hogy az emberek kevésbé ideológiai (vagy más, érdek- vagy érték-) alapon szavazzanak, kevésbé lássák és így kevésbé is vegyék figyelembe az egyes pártok közti programszintű különbségeket. Ez pedig azért kapcsolódik az előző ponthoz, mert már most is van legalább egy olyan gondolat, ami igen hangsúlyosan megjelent a DK, az LMP és korábban a Jobbik elnökének kampánynyitójában is: az elszámoltatás. Az elszámoltatás ígérete komoly érzelmi töltettel bír, így a kormányváltó indulat fölkorbácsolásában is szerepet játszhat, egyszersmind viszont az erre vágyó szavazóknak azt üzeni, hogy nyugodtan átszavazhatnak egy másik ellenzéki párt egyéni jelöltjére, hiszen tőle is várhatják az elszámoltatást. Ez fölülírja a kormányoldalról gyakran hallott érvet a „horrorkoalícióról” is: ha sok dologban nem is értenek egyet az ellenzék pártjai, ebben a konkrét kérdésben például teljes összhang van, úgyhogy vélhetően egy belőlük álló, sokszínű kormány vagy országgyűlés is hajlandó lesz nagy többséggel megszavazni.
Fölmerülhet a kérdés, hogyha az egyéni jelöltek a kampányukban az ideológiai kérdések, azaz a programpontok és a körzetről szóló víziójuk egyes elemei közül ne azokat emeljék ki, amik elválasztják őket a többi párttól, hanem azt, amik összekötik őket (mint például az elszámoltatás), akkor hogyan különböztessék meg magukat a többi jelölttől. Milyen kérdésben versenyezzenek, ha a lényeg pont az, hogy közös húrokat pengessenek? A válasz a taktikai szavazásból következik: abban, hogy melyikük az esélyes jelölt. Világos, hogy a legtöbb körzetben – ha nem is mindben – a baloldal és a Jobbik jelöltje áll majd így az ellenzéki oldalon egymással szemben. Mindkét oldalnak megvan a maga – többé-kevésbé jogos – érvkészlete: a jobbikos jelöltek hivatkozhatnak arra, hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, és például időközi választáson Tapolcán már sikert is tudott aratni, a baloldali jelöltek pedig hivatkozhatnak Veszprémre, valamint 2014-re, amikor is az ellenzéki pártok közül csak ők nyertek egyéni körzetet. És persze néhány körzetben egy jelölt a Közös Ország Mozgalom által szervezett nyilvános vitában is igyekezhet pozicionálni magát, illetve egy számára kedvező helyi felméréssel is bizonygathatja az esélyességét. Sőt: a választók ilyen adatokkal történő orientálása kellene, hogy legyen az egyik legfontosabb eleme a taktikai szavazásra való buzdításnak, emiatt pedig most a választás előtt fölértékelődik a szavazók eligazodását és az erőviszonyok felmérését segítő civil szervezetek, elemző intézetek munkája is.
Látjuk, hogy a meglévő ellenzéki választók többsége támogatna még egy széles körű összefogást is, ha ez a Fidesz leváltásához vezetne, azonban van egy másik tábor is, akit fontos lenne az ellenzéknek megnyerni, ezek pedig a bizonytalanok. Ennek a tábornak az aktivizálása, az apátia csökkentése és ezeknek a szavazóknak is a bölcs kormányellenes választóvá „faragása” egy további nagy feladata a következő szűk félszáz nap ellenzéki kampányainak.
Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n.
Liberális szemmel – Republikon
Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.
