Forgatókönyvek március 15-re
Békement

Forgatókönyvek március 15-re

  • Mikecz Dániel
  • 2018. március 15.

Liberális szemmel – Republikon

Nagy tétje van a mai tüntetéseknek, de mást kell mutatnia a Fidesznek és mást az ellenzéknek.

Csütörtökön három megmozdulás is lesz Budapesten a március 15-i megemlékezés alkalmából, természetesen a választási kampány részeként. A hódmezővásárhelyi vereség után bejelentett békemenet délben kezdődik a Bem téren, majd Orbán Viktor beszédével zárul a Kossuth téren. Ezzel egy időben a Kétfarkú Kutya Párt tartja meg a 2. MKKP-békemenetet az Oktogontól az Erzsébet térig, majd három órától Karácsony Gergely vezetésével ellenzéki megmozdulásra kerül sor a Fővám téren.

A három rendezvényben közös annyi, hogy tulajdonképpen kampányeseményekről van szó. A cél az ellenzéki megmozduláson és a békemeneten a sokaság felmutatása. A békemenet szervezői magasra tették a lécet, ugyanis 200 ezer tüntetőről beszéltek sajtótájékoztatójukon. Bizonyára sok szimpatizánst tud majd mozgósítani a CÖF és a Fidesz, részletes megfigyeléssel azonban utólag az egyszerű bemondásoknál pontosabban is megbecsülhető a vonulók száma. A nagyszabású mozgósítás ugyanakkor visszaüthet, ha a diskurzus később elsősorban a buszoztatásról szól majd. A békemenet azonban még így is képes lehet arra, hogy erősítse a Fidesz szavazóinak eltökéltségét, felrázza őket a választások előtt.

Ha a korábbi kampányeseményeket, pártgyűléseket vesszük párhuzamként, akkor a kormány számára az ideális, ha a békemenet és Orbán Viktor beszéde olyan hatással lesz, mint a 2002-es választások második fordulója előtti fideszes nagygyűlés az akkori Testnevelési Főiskolán (Mindenki hozzon magával a következő választási fordulóra még egy embert. Még egy embert!). A 2002-es kampányban ugyanis a Fidesz a kormányzati teljesítménnyel kampányolt, és csak az első forduló után váltottak át az ellenfelet démonizáló, szimpatizánsokat mozgásban tartó kampányra. A Fidesznek végül nem sikerült fordítania, de ekkor máig rekordmagas, 73,51 százalékos volt a részvétel, ami kivételesen magasabb volt még az első fordulóban mért aránynál is. Akkor lenne sikertelennek értékelhető a békemenet, ha – a 2016. október 23-i állami ünnepséghez hasonlóan – nem jelennek meg a várt tömegek. Emlékezetes, hogy akkor még az Alkotmány utcában is hangszórókat helyeztek el, noha az kongott az ürességtől.

Az ellenzéki rendezvényen az MSZP, a Párbeszéd, a Liberálisok, a DK és az Együtt közösen vesz részt. Számukra a cél a Hódmezővásárhely utáni optimista hangulat fenntartása. Demonstrálniuk kell továbbá, hogy a koordinációról szóló viták helyett az ellenzék képes a választókkal foglalkozni és hogy ők jelentik a Fidesz reális alternatíváját. Esetükben tehát nem feltétlenül a tömeg, hanem az érdem megmutatása a cél. Az elmúlt hetek, napok fideszes botrányai, az egydimenziós kampány miatt lehetőségük nyílik arra, hogy a „normális”, pacifikált Magyarország képét mutassák be közönségüknek és a közvéleménynek. Ebben a tekintetben a 2002-es kampány alatt a „köteles beszéd” elleni demonstrációval vonható itt párhuzam. Az MSZP és az SZDSZ ifjúsági tagozatai által szervezett tüntetésen az agresszív fideszes retorikát állították szembe az ellenzék „árokbetemető” üzenetével. Ha azonban a 2013. október 23-i ellenzéki megmozduláshoz hasonlóan az ellenzéki felszólalók továbbra is a koordinációról, visszalépésekről beszélnek, egymásnak üzennek, úgy nem lesz mozgósító ereje a demonstrációnak.

Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n.

Liberális szemmel – Republikon

Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.

 

 

Figyelmébe ajánljuk