Mit tehetne az ellenzék, ha számolna a realitásokkal?

  • Madlovics Bálint
  • 2017. november 14.

Liberális szemmel – Republikon

Építhetne identitást! Meg bázist is!

A jövő évi választásra készülve az ellenzéki stratégiaalkotás egyik alapvető eleme a győzelmi esélyek számbavétele. Van rá reális esély, hogy meg tudják dönteni az Orbán-rezsimet, vagy nincs? Ennek eldöntése nem mást jelent, mint a realitások fölmérését, melyből aztán – az igenlő vagy nemleges válasznak megfelelően – különböző stratégiák, különböző utak következnek. Ha van reális esély, akkor érdemes lehet többet kockáztatni: a kampányban magasra tenni a választás tétjét, belemenni az ekkor szokásos ígéretlicitbe, vagy akár kompromisszumokat is érdemes lehet kötni alapvetően nem annyira szimpatikus pártokkal, már amennyiben ez vezet el a győzelemhez.

Más a helyzet viszont, ha nincs reális esély, és ez már komoly fejtörést okoz, nemcsak a politikusnak, hanem az elemzőnek is: ha esélytelenségről kezd el beszélni, túl könnyen rásüthetik az önbeteljesítő jóslat bélyegét, mondván „ha ebből indulunk ki, akkor biztos veszítünk”. De ha tényleg nincs esély, akkor mindenképp veszítünk – csak ha a realitásokkal szemben győzelemre készülünk, akkor még pazaroljuk is az erőforrásainkat. Ha az ellenzék a helyzetből a legtöbbet akarja kihozni, számolnia kell a realitásokkal. A realitás pedig véleményem szerint ma az, hogy az ellenzéknek nincs tényleges esélye az Orbán-rezsim megdöntésére a 2018-as választásokon.

Lándzsát törtek

A legtöbb elemző vitába szállna ezzel az állítással. Mióta az év elején többen is levezették, hogy elvileg hogyan is tudná a baloldali-liberális ellenzék az egyéni körzetekben megakadályozni – akár a Jobbik nélkül is – a Fidesz abszolút többségét 2018-ban, sok elemző tört lándzsát a koordinált indulás vagy „jelöltritkítás” taktikája mellett. Mások szerint viszont még erre sincs szükség: ha nem is koordinálnak a pártok, a szavazók akkor is fogják látni, hogy melyik jelöltnek van esélye, és ez alapján lesznek majd annyira bölcsek, hogy őrá szavaznak majd, érvényesítve a magyar társadalomban relatív többségben lévő kormányváltó akaratot.

false

Miközben azonban a matematikai esély és a logikai lehetőség kétségkívül megvan, a reális esély és lehetőség nem. Hogy ezt belássuk, vessük össze a közvélemény-kutatások mostani számait a 2013-as év azonos időszakának számaival; azokkal a számokkal, amik ugyancsak fél évvel előzték meg a választásokat, illetve a 2014-es vereséget. Ha a Medián számait nézzük, mely mindkét időszakban végzett fölméréseket, ez év októberében a Fidesz 40, az MSZP 7, a Jobbik 11, az LMP 5, a DK 5 és az Együtt-Párbeszéd 1 százalékon állnak a teljes népességben. Ugyanezek a számok 2013 októberében: Fidesz 36 százalék, MSZP 14, Jobbik 9, LMP 2, DK 3, Együtt-PM 5. A Fidesz rosszabbul állt 2013-ban, mint most; az MSZP támogatottsága a mostani duplája volt, az Együtt-PM-é az ötszöröse. A többi párt 2-2 százalékponttal jobban áll most, viszont ha megnézzük, hogy mekkora volt a szakadék az ellenzék és a Fidesz között és mekkora most, azt látjuk, hogy a 2013-ban átlagosan 5 százalékponttal voltak közelebb a pártok a Fideszhez, mint 2017 októberében (rendre 29,4 és 34,4 százalék). Az első és a második helyezett közötti különbség is nőtt: míg a Fidesz 22 százalékponttal előzte meg a 2013-ban második MSZP-t, a mostani második Jobbik hátránya a Fideszhez képest már 29 százalékpont. Az ellenzéken túl pedig érdemes azt is leszögezni, hogy 2013-ban a támogatottságuk mellett a kormányváltó hangulat is erősebb volt: az Ipsos akkori mérése szerint a választók 52 százaléka akart kormányváltást, míg ez az arány a legfrissebb fölmérések szerint ma csupán 43.

Botka el

Persze ezek a számok a következő fél évben még alakulhatnak – viszont a folyamatok kedvezőtlenebb irányba mennek, mint mentek 2013-ban. Hogy csak egy elemet említsek, a föntebb idézett vélemények szerint az egyik legfontosabb lehetőség abban áll, hogy a választók fogják látni az egyértelmű kihívót. Ez így volt legkésőbb 2014 elején: a baloldal egységesült Mesterházy Attila mögött, közös támogatottságuk pedig rendre 20 százalék fölött volt, egyértelmű kihívóvá téve őket a Jobbik előtt (még inkább, mint az MSZP önállóan volt korábban). Most azonban úgy tűnik, hogy Botka László távozása után a baloldal nem fog előjönni egy miniszterelnök-jelölttel, és nagy kérdés, hogy Vona Gábor képes lesz-e elfogadtatni az alapvetően bal-jobb fölosztottságban gondolkodó magyar társadalommal magát, mint a Fidesz jobboldali kihívója. A pártok közti versenyben, az egyéni jelöltek szintjén sem tisztább a képlet, sőt mindenképp homályosabb, mint 2014-ben volt – és az a fönt idézett adatok mellett is csúfos vereséghez vezetett, illetve a Fidesz kétharmados győzelméhez.

Az esélyek ellenére a baloldali ellenzék pártjai jelenleg is olyan stratégiát folytatnak, ami egy téttel bíró választás kampányához illik. Hogy ez milyen pazarláshoz vezet, az különösen a kommunikáció terén figyelhető meg. Az összefogás-diskurzus, mely a korábbi baloldali kísérletek leamortizálódását is okozta, továbbra is él, amikor például Gyurcsány Ferenc az LMP-t támadja nyerhető körzetek kockáztatásáért, vagy amikor Fekete-Győr Andrást támadják azért, mert a Momentum színeiben egyedül indul az V. kerületben ahelyett, hogy összefogna. Bár történtek kísérletek más, megosztó kérdések bedobására s egyszersmind a kommunikációs lehetőségek programszerű üzenetek terjesztésére való használatára, továbbra is az összefogás foglalja le az ellenzéki kommunikáció komoly hányadát – ugyanis sokan továbbra is az összefogást tartják a jövő évi győzelem zálogának. Az ellenzéki pártok és a baloldali-liberális értelmiség pedig srófolják föl a ’18-as választás tétjét, tovább tolva az ellenzéket egy reménytelen stratégiába és a választások után egy egyre nagyobb csalódásba.

Mi lenne hát a teendő?

Mit tehetne az ellenzék, ha számolna a realitásokkal? Alapvetően két dolgot tud ilyenkor tenni. Az első az identitásépítés. Ahelyett, hogy a stratégiájukat és a különösen a kommunikációjukat az összefogásra fűznék föl, az egyes pártoknak pont a saját arculatuk minél határozottabb megerősítését megcélozniuk – határozottan megkülönböztetve magukat nemcsak a kormánytól, hanem a többi ellenzéki párttól is. A másik teendő pedig a bázisépítés: az pártinfrastruktúra fejlesztése, az aktivisták toborzása, illetve általában a passzív választók személyes bevonzása a politikába. Egy téttel bíró választásra való rövid távú koncentrálás helyett ez az erőforrások egy hosszabb távú projektbe való befektetését jelentik, viszont éppen ez az, ami az ellenzék hosszabb távú sikeréhez: a bizonytalanok megszólításához és az építendő identitásuk országos elterjesztéséhez szükséges.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.