Joe Sixpack megnyerte – Amerika alulnézetből a Trump-korszak hajnalán

szerző
Ballai József
publikálva
2017. jan. 07., 17:41
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az a csoda, hogy az elnökválasztás előtt nem Trumpot tartotta mindenki esélyesnek. Szerzőnk helyszíni riportja is ezt az utólagos bölcsességet erősíti.

„Folyamatos jelentést kérek, és ahogyan a krimikben mondják, a leglényegtelenebb részlet is fontos” – búcsúzott Fruzsina, amikor november 8-án reggel munkába indult, én pedig, vendégként, otthon maradtam a floridai családi házban, hogy lessem az amerikai elnökválasztás fejleményeit.

A helyi adókon a szokásos reggeli műsorfolyam hömpölygött – időjárás, közlekedés satöbbi –, csak a reklámok tűntek érdekesnek. Úgy kétharmad-egyharmad arányban Hillary Clinton-, illetve Donald Trump-reklámok futottak. Fekete-fehér videómontázsok peregtek a képernyőn, eredeti Trump-szavakat idéztek fel – az Amerikába átszökő mexikóiak nőket erőszakolnak, drogoznak és amúgy sem képesek késsel-villával enni –, majd jött a verdikt, szóban és írásban: ez az ember alkalmatlan arra, hogy elnök legyen. A Trump-féle reklám sem kímélte Hillaryt, olyan közelről és olyan ráncosnak mutatta, hogy az a hatvanöt colos képernyőn eleve több mint ijesztő volt, egyetlen telibe kontrasztolt fotó élő becsületsértésnek hatott – és akkor még a szövegről, hogy ezer éve a hatalomban van, de még nem ért el semmit, az ilyenektől jobb, ha nem várunk semmit, szót sem ejtettünk. A helyi jelöltek is megkapták – az ellenjelölttől – a magukét, feladva a leckét annak, aki a tévéreklámok alapján akart volna szavazni.

false

Illegális szempont

Ez már a negyedik nap volt, amit Amerikában töltöttem. Nem az elnökválasztásra mentem, hanem azért, hogy eltöltsek három hetet a barátaimmal. Az a pár tucat kinti magyar, akikkel az idők folyamán összehozott a sors, az országba érkezését tekintve három nagy csoportra osztható: ötvenhatos, hatvanas-hetvenes-nyolcvanas, 1990 utáni. Azok jártak a legjobban, akik 1990 előtt – a régi szép kifejezéssel élve – disszidáltak: abban az időben bőven elég volt egy illetékes tisztviselő előtt kijelenteni, hogy elnyomták a kommunisták, és már a zsebében is érezhette a zöldkártyát. A 9/11 azonban befagyasztotta a kapukat, és ma már legálisan úgyszólván lehetetlen az országban maradni.

Mégis, a magyar „illegálisok” és – mondjuk – a mexikóiak között óriási a különbség; ez azért is lényeges szempont, mert minden vita akörül csúcsosodott ki, hogy ezt vajon a Trump-adminisztráció is figyelembe veszi-e. Minden magyarnak van érvényes – magyar – útlevele, miközben a déli migránsok nagyon nagy többsége semmilyen papírral sem rendelkezik (és persze ők vannak túlnyomó többségben).

Mexikói munkás Amerikában

Mexikói munkás Amerikában

 

Fruzsina és a férje például, továbbá a helyi magyar közösségből rajtuk kívül nagyon sokan az 1990 utáni áttelepülőkhöz, azon belül is az illegálisokhoz tartoznak. Van érvényes biometrikus magyar útlevelük, de tartózkodási engedéllyel, amerikai okmányokkal (zöldkártya, jogosítvány stb.) nem rendelkeznek. Majdnem két évtizede vannak kint, és lényegében teljesen jól megvannak. Sőt.

Az Egyesült Államokban közkeletű becslések szerint 20-25 millió illegális bevándorló él, és nem túlzás azt állítani, hogy nélkülük a gazdaság rég összeomlott volna. Amerikai nem fog elmenni 3,5 dolláros órabérért narancsot szedni, amerikai nem vállal olyan alacsonyrendű munkát, mint amilyen a mosogatás – hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem. A rendszer a hétköznapi élet gyakorlatában is az illegálisokra (Orbán Viktor magyarításában: migránsokra) épül. Nekik nincs jogosítványuk, de vezetnek – és egészen addig, amíg nem okoznak balesetet, vagy pedig nem hajtanak túl gyorsan (ez tartozik csak a főbűnök közé!), nem állítják le őket, sőt a törvények szerint „csak úgy” – értsd: jó ok nélkül, mondjuk egy szimpla „közúti ellenőrzésre” – a rendőr meg sem állíthatja az autóst. Ugyanakkor az összes rendőrautóban működik rendszámtábla-felismerő szoftver, tehát a járőr pontosan tudja, hogy ki vezeti az előtte haladó kocsit. Tudja, de nem érdekli.

Az illegálisok többnyire alapítanak egy kis kft.-t, számláznak a vevőiknek, fizetik az adót, hirdetnek itt-ott. Előbb-utóbb házat vesznek, tehát van igazi lakcímük. Meg bankkártyájuk, mobiltelefonjuk, IP-címük, minden. Nevetséges azt hinni, hogy Amerika hivatalai, ha tényleg akarnák, ne tudnák földeríteni őket. Nem akarják, mert mindenkinek így a jó. Az országnak, mert végül is valaki elvégzi a szar munkát is, az illegálisoknak, mert Amerikában még így is jobb élni, mint bárhol másutt.

Barack Obama, noha épp az ő elnöksége alatt ért el rekordmennyiséget, évi 400 ezret a kiutasítások száma (ezek 99,99 százaléka mexikói), próbált valamit tenni a helyzet megoldása érdekében, de a többségben lévő republikánusokkal nem bírt, ezért végül egy olyan elnöki rendeletet bocsátott ki, amelyet utóbb a bíróság törvénytelennek talált. Ez azokat hozta volna helyzetbe, akik már több mint egy évtizede az USA-ban élnek, gyerekük is ott született. Itt kell megemlíteni: az USA egyike azon országoknak, amely automatikusan állampolgárságot garantál az ott született bébiknek, miközben a szülők nem feltétlenül amerikaiak.

Obama idején jött létre a DACA (Deferred Action for Childhood Arrivals) azoknak a gyerekeknek, akiket – kicsi korukban, olykor akaratuk ellenére – szüleik hoztak be az országba, de jogi státuszuk rendezetlen. A DACA keretében 750 ezer fiatal adta meg önkéntesen a saját és családja adatait, cserébe pedig kvázi ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott azzal a feltétellel, hogy ezt a processzust kétévente meg kell ismételni.

Hillary Clinton és Donald Trump között az illegális magyar értelemszerűen úgy választ, hogy Clinton demokrata, és úgysem csinál semmit, ám Trump az egész kampányban arról szónokolt, hogy az összes bevándorlót kiebrudalja. Ergo: Clinton a jó, Trump a rossz (ebből a szempontból).

Fruzsináék fia 18 évesen most kezdte a hároméves alapkurzust: több mint 30 ezer jelentkező közül bizonyult elég jónak ahhoz, hogy teljes ellátással járó ösztöndíjat kapjon az USA top 10-be tartozó bostoni Tufts Universityn – ha van megvalósult amerikai álom, akkor az övé az.

És most, hogy Trump győzött, vele mi lesz?

Az illegálisok – miközben valamivel (olykor jócskán) – az amerikaiaknak fizetett szint alatt keresnek, többnyire két-háromszorta többet áldoznak szükséges szolgáltatásokra: például, mivel csak céges kocsit vehetnek, arra jóval magasabb a biztosítás (cserébe nem kérik hozzá a nem létező vezetői engedélyt). Szóval ez egy olyan biznisz, amin mindenki nyer, beleértve magát az államot is.

Az igazi Kubatovok

Délelőtt a helyi csatornák nézhetetlenül unalmasak, ezért inkább a nagyobb lapok internetes kiadását futottam át, majd SMS-ben jeleztem Fruzsinának, aggodalomra semmi ok, a New York Times szerint Hillary biztos befutó, minden közvélemény-kutatás Clinton győzelmét vetíti előre. Miután felvidítottam a vendéglátómat – érthető, hogy aggódott, fia és a saját sorsa a tét –, sétálni indultam a csaknem 30 Celsius-fokos hőségben. Egyetlen óriásplakátot sem láttam, vagy kétutcányira az egyik szomszéd háza előtt a földbe szúrva egy Trump/Pence táblára bukkantam – a három hét alatt láttam még jó párat. Clintonosat viszont egyet sem, legalábbis a környéken. Kíváncsi lettem volna, hogy West Palm Beachen a Trump-nyaralónál van-e Trump-tábla – nem kis házikó, csak az amerikai zászló az udvari árbócon akkora, mint egy futballpálya.

Trump - kicsiben a kertben

Trump – kicsiben a kertben

Fotó: A szerző

Amint visszatértem a Blueflower Drive-ra, már várt egy amerikai mértékkel is óriási hófehér limuzin, vagy nyolcméteres. „Ön Miss Kovacs?” – kérdezte egy jó megjelenésű nő egy csíptetős jegyzettömböt tartva a kezében, noha szerintem elég jól látható rajtam, hogy nem vagyok nő. De ha már így ismerkedni akart, belenéztem a papírjába, amelyen ott volt vendéglátóm összes adata, továbbá az, hogy nyilvántartott demokrata szavazó és a nyomtatványon üres kockák, ilyen megjegyzésekkel: barátságtalan, elköltözött, nem tudtuk elérni – Kubatov Gábor mind a tíz ujját megnyalná egy ilyen precíz összeállítás láttán. (Ámbár lehet, hogy neki még ilyenebbje van.) Sajnálkozva közöltem, nem én vagyok, akit keres, ráadásul csak látogatóban járok az Államokban. A nő kétkedve nézett és be akart nyomulni a házba, erre biztosítottam arról, hogy senkit nem talál bent. Beikszelte az „elköltözött” rubrikát, a nagy fehér limuzin pedig zajtalanul elsuhant egy másik címre. Alig értem be, a telefon csörgött, és ki telefonált? Hillary Clinton. Rögzítőről, persze, de a kampánystábja nagyon is élőben. Hogy mennyire fontos az én szavazatom, milyen jó lenne, ha el tudnék menni, ha kell, akár kocsit is küldenek értem – levegőt sem vett a hölgy, ahogy mindezt elsorolta. Mondtam, álljon meg a menet, én a ház vendége vagyok, sorry, de biztos nem fogok tudni elmenni szavazni. Ó, nagyon sajnálja, de ha megjön Miss Kovacs, ugye átadom neki, hogy számítanak rá. Persze, feleltem, amint megérkezik, tudatom vele.

Este 9 körül telefonált Kinga – ő is magyar –: próbáljam tartani a lelket Fruzsinában, mert fix, hogy Trump lesz az elnök.

A megfelelő nyelven

A következő héten vagy kétszáz mérfölddel arrébb egy Happy Hour vendége voltam. Házigazdám viccesen odafordult a demokratákra szavazó vendégéhez: „Gyakorold kimondani: President Trump, President Trump, President Trump.” A Happy Hour azt jelenti, hogy átjönnek két órára a szomszédok, van egy kis étel is az asztalon, és elfogy pár pohár bor (részemről: sör). Összesen hatan voltunk, egy svájci pár – republikánusok –, a demokrata házaspár, meg mi ketten a házigazdával.

„Most jártunk Észak-Karolinában – mesélte a republikánus férj –, átmentünk egy csomó olyan kisvároson, ahol pár éve még egy csomó bútorgyár működött. Most mind bezárt, a termelést átvitték Kínába. A városok teljesen üresek. Jószerivel a boltok is bezártak.”

Én speciel ebből a beszélgetésből jöttem rá, hogy miért győzött Donald Trump. Nem azért, mert a bevándorlók kiebrudalásával fenyegetőzött – ezt helyben nem tartja mindenki súlyos problémának, bár kétségkívül hangzatos lózung. Hanem mert az olyan melósokhoz szólt, akiknek bezárták a bútorgyárát.

Joe Sixpack – ez az átlag amerikai egyik elnevezése, amely a legkelendőbb hatos csomagolású sörből ered – fehér férfi, és eddig viszonylag jól élt. Ha Detroitban és az autóiparban dolgozott, akár az 55 dolláros órabére is megvolt, de még azt is kevésnek találta, ezért gyakran sztrájkolt. Detroit bemondta az unalmast, a Ford pedig bejelentette, hogy újabb gyártósort telepít át Mexikóba, mert ott felénél is kevesebbe kerül a termelés.

Trump erre a kampányban azt mondta: ha ő lesz az elnök, a Ford ráfázik, mert 38 százalékos különadót vet ki rá, amikor majd megint az USA-ban akarja eladni az autóját. A liberális lapok, amelyeket persze Trump szerint a Wall Street (azaz: a tudjukkik) pénzel, azonnal megtámadták: mi az, hogy az állam beleavatkozik a szabadpiac dolgába? A Ford vezére azonban vagy nem olvas liberális lapokat, vagy felmérte az erőviszonyokat, mert az első adandó alkalommal megeresztett egy telefont és biztosította Trumpot, hogy a mexikói áthelyezési tervet ejtették.

Az ingatlanüzemeltetésben dolgozó Karesz így magyarázta az USA 2016-os helyzetét: „Az átlag amerikai mindig is azt hitte, hogy a világ körülötte forog, és neki egész egyszerűen joga van a jólétnek ahhoz a fokához, amit megszokott.” A statisztikák tényleg azt mutatják, hogy korábban az amerikaiak mintegy kétharmada tartozott a középosztályhoz, ám ez az arány, a globalizáció miatt is, egyre csökken. Most mértékadó szakértők úgy vélik, hogy komoly a leszakadás, és a középosztályhoz tartozók maximum ötven százalékot tesznek majd csak ki (ami persze még mindig őrületes).

Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy – európai, pláne meg magyar mércével mérve – nincs Amerikánál pazarlóbb ország a világon. Joe Sixpack meg van győződve arról, hogy az erőforrások végtelenek, és ha mégsem, neki akkor is korlátlan joga ezekhez hozzáférni. Azért, mert amerikai.

Elzárni a vizet fogmosás közben? Marhaság.

Négyhengeres autóval járni, amikor nincs szebb a V8 bugyborékolásánál? Mindeközben a benzin ára gallononként (majdnem 4 liter) 1,99 dollár, tehát a legnagyvonalúbb átváltással is alig 150 forint/liter.

És Amerikában minden ilyen bazi nagy. Az átlagos háztartás villanyfogyasztása 920 kilowattóra – 1000 KWh-ig (!) kedvezményes  a tarifa, és ennek az ára is nevetségesen alacsony. A legkisebb házak 150 négyzetméteresek, de a legtöbb ennek inkább a duplája és még annál is nagyobb. Már a szociális segély – vagy nevezzük úgy: a hivatalos amerikai szegénység – szintjén is olyan nívón élhet az ember, ami Budapestről nézve maga a jólét.

Az (igazi) amerikai inkább autózik öt háztömbnyit, hogy ne a Walmartban, hanem a Publixban vegye meg a konyhakészre pácolt steakjét. A Goodwillben 4-5 dollár a vadiúj, sohasem hordott, címkés designer ing. 3,99-ért 500 szem Aspirint adnak. A valóban jóízű hamburgert a Five Guysnál kell keresni. Safety Harborban a Cold Stone Creameryben kapod a legfinomabb fagyit.

Amerika erről szól: egyfelől a korlátlan kínálatról, másfelől arról, hogy mindig mindenre van elegendő kereslet. Különös módon a választási kampányban nem elsősorban a gazdaság témája jött elő, nem a munkanélküliség. „Néha az volt az érzésem, hogy a demokraták számára a politikai korrektség jegyében semmi sem fontosabb, mint a transzneműek vécéje” – foglalta össze személyes véleményét némi szarkazmussal egy republikánus.

false

Trump viszont nem lacafacázott, és először azzal hívta fel magára a figyelmet, amikor egy véget nem érő vita második órájának a végén azt találta mondani: „Hagyjuk már abba ezt az egészet, és menjünk a pokolba.” Lett nagy felháborodás, hogy így egy politikus nem beszél, de a jelölt csak legyintett, és ugyanúgy folytatta. És sokak szerint ő tényleg arról beszélt a maga keresetlen stílusában, ami valóban komoly probléma: munkanélküliség, globalizáció.

Joe Sixpack pedig megértette, amit üzennek neki. Hogy Amerika az első. Trump egyszerű gondolatmenete szerint a globalizációt a pénz és a profit mindenekfölöttiségét hirdető Wall Street terjeszti, meg persze Hillary Clinton, akit kilóra megvettek, ő (Trump) azonban azt hirdette, amit hallani akartak tőle: hogy az államnak is megvannak az eszközei és a jogai, és kész is élni azokkal.

Trump Joe Sixpack nyelvén beszélt, amikor meghirdette célját: Make America Great Again. Tegyük újra naggyá Amerikát – hát ki ne értene egyet ezzel? Ki ne szeretné, ha újra lenne munkája? Ki ne szeretne többet keresni annál is, mint amennyit most keres? Ki ne szeretne még kevesebb adót fizetni (pláne, ha közben arról győzködik, hogy az általa befizetett pénzt érdemtelen nímandokra – köztük „drogos mexikóiakra” – költik, akik semmi értékeset nem tesznek a társadalom számára)?

És miért tudott hatni mindez?

Ez a szinte végtelen amerikai jólét kívülről nézve eléggé ingatag.

Pisti – aki, szavai szerint, a bankszakmában is dolgozott (értsd: takarította a Bank of America több floridai fiókját) – mesélte az alábbiakat: „Tucatszámra sepertük össze a nap végén a bankban az ATM-ből a nyugtacédulákat, amiket ott hagytak a customerek a pénzfelvétel után. A legtöbbjén 10-20, maximum 30 dollár egyenleg volt.”

Az biztos, hogy Amerikában két dolog nélkül lehetetlen élni. Az egyik az autó, a másik a hitelkártya. Az egész rendszer arra van felépítve, hogy tulajdonképpen semmi szükség megtakarításra, ezért „az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” elv helyett az „addig nyújtózkodj, ameddig a hitelkereted ér” elve működik. A legnagyobb láncok kedvezményes árú hipermarketjeibe csak speciális kártyával lehet bemenni, és már kezdőknek is adnak évi 5000 dolláros hitelkeretet. Csodás dolog úgy telerakni a bevásárlókosarat, hogy nincs a zsebedben egy kanyi vas sem. Simán megesik, hogy begördülsz a dílerhez egy ötéves autóval, de onnan már egy vadonatúj másikkal ugratsz ki, mindez csupán havi 200-300 dollárba kerül, ami majd csak megkerül valahogy, valahonnan.

Amerikai steak, ebben verhetetlenek

Amerikai steak, ebben verhetetlenek

Fotó: A szerző

Itthonról nézve Amerika először is túl távol van. Látogatóként – még ha sokadszorra is van ott valaki – tulajdonképpen semmiféle bajt, pláne válságtünetet nem tapasztal az ember. Magyar ember készpénzzel fizet – az amerikai még a kézművesvásárban is kártyával (egy kis bigyót tett az eladó az iPhone lightning csatlakozójába, és már le is olvasta az AmEx-et). A magyar a bankot szidja – a kormány helyett – a horribilis költségek miatt, az amerikaiak zömének a bankolás egyetlen centbe sem kerül, és 24 óra alatt belebukna az, aki ezt meg akarná változtatni. A vidéki Amerika – értsd: nem New York és nem Washington – teljesen élhető, a parkolásért szinte sehol sem kell fizetni, de a pincérek nem 10, hanem 20 százalék borravalót várnak el. Kitűnőek az utak, szinte vadonatújak – és böhöm nagyok – az autók, minden szuper- és hipermarketben állandóan tolonganak a vevők, a naplemente giccses, a benzin nevetségesen olcsó, a 100 colos lapostévé sem számít túl nagynak, és nagyon sok embernek az a legnagyobb problémája, hogy a Costcóban csak kaliforniai narancs volt a polcon, holott a floridai sokkal finomabb.

Innen nézve nagyon-nagyon zöld az a fű. Onnan nézve? Hát ez az. Onnan tulajdonképpen nem nézik. Joe Sixpack biztosan nem.

szerző
Ballai József
publikálva
2017. jan. 07., 17:41
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 8 rworse
    rworse
    2017. január 09., hétfő 09:00
    kaczorpál

    Nyilván furcsa volt megtapasztalni, hogy az amerikaiak úgy általában milyen keveset tudnak a világról, de azért gondolom számítottál is erre, hiszen élő közhely. Ugyebár az oktatási rendszerük, felfogásuk is - még az egyetemeken is - teljesen más, mint az európai kontinentális - bár a Bolognai Rendszer éppenséggel afelé közelítés.
  2. 7 kaczorpál
    kaczorpál
    2017. január 09., hétfő 08:13
    Na, persze! Már második alkalommal volt szerencsém nyáron három hónapot tölteni az USA- ban gyermektábori melósként és az én tapasztalataim azért jelentősen eltérnek a cikkben érzett " azusábanmindenjobb" érzéstől. A táborban alapvetően az ami középosztály értsd: fehér, gazdag, kertvárosi gyerekei nyaraltak. Valóban, az autók hatalmasak, anyagi lehetőségeik innen nézve elképesztőek....A gyerekekkel beszélgetve - 25 vagyok, nálam csak tényleg néhány évvel fiatalabbakra mostunk, mosogattunk stb... - már döbbenettel tapasztaltam, hogy az elnökválasztás kampányszennye milyen mélyre szivárgott le az amerikai társadalomban a gyerekek között is. Valszeg a szüleiktől hallották, de mindennapjaikban is érezhették, hogy már nem megy annyira jól, bezzeg a nagyapa még olyan amerikainak hihette magát akinek még megvalósult az amerikai álom. Persze, nevetséges volt amikor konkrétan rákérdeztem, mi az, hogy már nem megy olyan jól, mert a válaszok arról szóltak, hogy már három éve nem voltak Európában, mert a jelzáloghitelre kell a pénz, és mindenkinek voltak olyan rokonai akiknek kisebb, értsd: nem amerikai városi terepjáróra, hanem mondjuk dél-koreai kocsira kellett váltani. Többségben voltak a Trump szimpatizánsok, úgy mondták: az öregfiú mégiscsak egy self-made man és az azért más mint a mindig is az adófizetők pénzén tollasodó Clintonné.....Egyébként, bár a többség minőségi oktatást nyújtó, kemény tandíjat elkérő sulikba járt, furcsa volt, hogy milyen keveset tudtak a világról.
  3. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. január 09., hétfő 07:55
    Joe Sexkupak.
  4. 5 rworse
    rworse
    2017. január 08., 13:43
    KassaiSonka

    Éppenséggel te okoskodsz hibásan, nem a cikk. Nagyon is nagy szerepe volt Joe Sixpack gondolkodásmódjának, helyzetének Trump győzelmében - mondhatni, Joe Sixpack megnyerte Trumpnak a választást. Konkrétan a Rozsdaövezetben, amely Rozsdaövezet az utóbbi bő húsz év viszonylag szilárd választási térképe szerint viszonylag kiszámíthatóan a demokratákra szavazott, persze úgy, hogy viszonylag friss fejlemény a rozsdaövezetté válása, és most ért el oda az ottaniak többsége, hogy megbosszulja a demokratákon a rozsdaövezetté válást.

    Az USA választási rendszere egyáltalán nem stupid, hanem éppenséggel nagyon is kifejező. Az USA nem egy állam. Államok szövetsége. Ugyebár nagymértékben szuverén tagállamok önkéntesen fognak össze, és a szuverenitásuk egy részét önkéntesen feladva, önkéntesen működtetnek egy szövetségi kormányzatot, afféle szövetségi szuperállamot. De bármikor kiválhatna bármelyik tagállam, ha akarna - lásd Brexit -, és mindegyik tagállamnak saját önkormányzata van. Az államok önállóságát fejezi ki, hogy nem országosan szavaznak, hanem helyileg, a tagállamon belül. Ez persze a későbbiekben változhat (főleg, majd a Világállam kialakulása idején), de így alakították ki, és kétszázötven év óta így megy, ez az Amerikai EGYESÜLT ÁLLAMOK - rövidítve, az Államok. Senkit nem érdekel, hogy országosan ki hány szavazatot kapott, - kivéve Trumpot, amikor demokrata elődjéről hazudta kekeckedésből, putyinohabonyizmotrumpizmusból, hogy az országosan kevesebb szavazattal nyert az elektori rendszer miatt.

    A Rozsdaövezet az utóbbi bő húsz évben viszonylag biztos demokrata szavazó Joe Sixpack-jei most beintettek, és utánunk az özönvíz alapon megszavazták a mézesmadzagot az orruk elé tartó Trumpot. Ennyike. Mondhatni, Obama, Bush, Clinton nyerte meg a buffónak a választást, illetve az amerikai kapitalizmus törvényszerűségei. Mert a Rozsdaövezetté vált államok lakói elsősorban a demokratákon, de részben az egész establishmenten bosszulták meg a Rozsdaövezetté válást, hallgatva a látszólag kívülálló Trump szirénhangjaira. Trump behazudta Joe Sixpacknek, hogy ad neki munkát. Ezen dőlt el, ez lett a mérleg nyelve. Clinton-Rodham nem hazudta be.
  5. 4 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. január 08., 09:58
    Mint említettem, az írás állításával ellentétben Joe Sixpack tehát valójában nem nyerte meg az amerikai elnökválasztást. A valódi többségi akaratot a kihozott eredmény ugyanis tény és adatszerűen nem tükrözi. Mitől lenne egy újságcikk jó, ha lényegi állítása a valós tényekkel köszönő viszonyban sincs? Az ilyesmi egyszerű hangulatkeltés, bár akár közönséges hazudozásnak is nevezhetnénk.

    A legújabb hírek szerint pedig már maga Trump se tagadja Putyin bizonyított beavatkozását, ami nélkül Clinton ki tudja hány további(!) millióval verte volna ezt a közönséges hülyét.

    Most már tehát egyszerű bizonyított tény: A cikk állításával szemben az amerikai választásokat nem Joe Sixpack nyerte meg.

    Hanem Putyin. Ahogy Magyarországon is. Úgy kell nekünk. Ahol a hülyeség ennyire általános alapjelenség, ott az ilyesmi egészen természetes.

  6. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. január 08., 08:56
    Nekem is tetszett.
  7. 2 nyúl
    nyúl
    2017. január 07., szombat 22:03
    Jó írás, kösz.
  8. 1 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. január 07., szombat 18:52
    Ez az egész végtelenül ostoba okoskodás szart sem ér. Főleg, ha képesek vagyunk tudomásul venni az egyszerű tényt, hogy Clintonra 2,8 millióval többen szavaztak, mint Trumpra. Ez ugyan miféle "többség" és miféle "győzelem"? Semmilyen. Ilyen végtelenül hülye az amerikai választási rendszer, amiben papíron egy tökéletes vesztest is tökéletes győztesként lehet kihozni.

    Inkább arról kellett volna elmélkedni, ugyan mi értelme van ott választásokat tartani, ahol ilyen képtelen abszurdum lehetséges, és választás-e az ilyesmi egyáltalán? Magam részéről kijelentem, hogy nem az, és éppúgy a többségi akarat szemenköpése, mint az, amikor 27 százalékos szavazataránnyal kétharmados többségi hatalom szerezhető, ahogy Orbán esetében láthattuk.

    Az efféle végtelenül mocskos választási szisztémák fenntartásáról mindenhol a politikai elit aljassága tehet, melyekben legelsősorban a választói akarat érvényesülése van igen magasról leszarva. Ezért ahogy írtam, ehhez képest ez az egész végtelenül ostoba okoskodás szart sem ér.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A hatalom kegyéből
CBA a Várban
Trump irányváltása
Interjú Charles Gatival
Óriási könyvmelléklet
Nádas Péter, Orhan Pamuk, világirodalmi sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...