A nagy Semmi a bábszínházban

  • 2017. február 8.

Snoblesse

Janne Teller: Semmi – zenés-bábos pszichothriller Quimby-dalokkal, kizárólag 13 éven felülieknek!
false

Ha azt mondjuk, kacskaringós utat járt be Janne Teller ifjúsági regénye, a Semmi, akkor nagyon finoman fogalmaztunk, hiszen a könyvet, amely nem kerülhette el, hogy A Legyek urához hasonlítsák, először betiltással sújtották az írónő hazájában, a demokráciájáról (is) híres Dániában, majd amikor a botrány elült, és az értékeit is hajlandók voltak meglátni, kötelező olvasmánnyá tették a regényt. Hazai megjelenésekor a Narancs világirodalmi sikerlistáján is látványosan landolt Teller műve, Bukowski, Carver és Palahniuk előtt harmadikként végzett, jól jelezve, hogy nálunk is van igény e kritikusunk szerint is okos és fontos tanmesére. „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom” – a nyolcadikos Pierre száját elhagyó híres mondat ezúttal a bábok nyelvén van kimondva, és ugyancsak bábok azok, akik elhatározzák, hogy megcáfolják osztálytársuk határozott nihilizmusát, a Budapest Bábszínházban ugyanis a regény bábos adaptációja látható, mely még kritikusunkat is megrendítette: „Az ijesztően valóságos mese annyira erős, hogy még így is a néző arcába zúdítja az elharapódzó rettegést és az abból fakadó csoportőrületet.” (A teljes kritika itt olvasható.)

Figyelmébe ajánljuk