Pegazusok Nem Léteznek

  • 2015. június 9.

Snoblesse

A Fishing on Orfűn lép fel az Esti Kornélból lett formáció.

„Mintha a Nicóval súlyosbított Joy Division beszállt volna a Trabantba – gondoltam, amikor először hallottam a Pegazusokat. Ez a különlegesen érzékeny zenekar Ács Eszter és Lázár Domokos duójaként indult, majd Németh Róbert (HS7) és Lázár Ágoston csatlakozásával nyerte el végső formáját – és most az első albuma is kijött. Alig vártam – ahogy azt is, hogy leülhessek velük.” Örömmel jelentjük; Marton László Távolodónak teljesült a vágya; leülhetett a Pegazusok Nem Léteznek tagjaival, s az ülésből interjú született. Ebből idézünk:

false

Magyar Narancs: Robi, te jól ismerted Domokos másik zenekarát is, de nem az Esti Kornélba akartál beszállni. A Pegazusban mi ragadott meg annyira?

Németh Róbert: Az Esti Kornélba nem szállhattam be, hiszen az egy kész zenekar volt, bár amikor Dodival először dumáltunk kiadósabban, éppen átalakulás előtt állt. A Pegazusnak még csak egy számát hallottam akkor, de az nagyon bejött. Aztán amikor megismertem az első EP-jüket (Szomorú számok – a szerk.) is, bekattant, hogy mennyit álmodoztam egy olyan zenekarról, amiben a Balaton, a Trabant és a Velvet Underground a nyolcvanas évek posztpunkjával és a mai gitárzenékkel meg a melankolikusabb elektronikával keveredik. Illetve rá kellett döbbennem, hogy „ez az”. Ráadásul mindez egybeesett azzal, hogy Dodiék bővíteni akarták azt a duóformációt, amiben addig működtek. És akkor én jelentkeztem, mint Pistike az iskolában, hogy itt vagyok. Negyedik tagnak pedig adott volt a Dodi öccse, Ágoston dobosként. Már az első próbáról úgy jöttünk ki, hogy mi így négyen vagyunk a zenekar. Nem is voltak kérdéseink ezzel kapcsolatban.

MN: Ez a balatonos-trabantos irány mennyire fedte a ti terveiteket?

Lázár Domokos: Ahhoz a korszakhoz, főleg a Balatonhoz és az Európa Kiadóhoz én is vonzódom a szüleim révén.

Ács Eszter: Ezeket a zenekarokat én is nagyon szeretem, és igazán tisztelem Méhes Mariettát, de soha nem akartam hasonló zenét játszani, mert tudtam, hogy képtelen lennék rá. Azzal viszont döntő hatást gyakoroltak rám, hogy megmutatták: nem csak úgy lehet zenét csinálni, mint ahogy az mindenhonnan dőlt.

A teljes interjú itt található, a Pegazusok pedig a Fishing on Orfű Fesztiválon találhatók ma este 17.00 órától.

Figyelmébe ajánljuk