Tünet Együttes: Voks (utoljára)

  • 2013. január 14.

Snoblesse

A Tünet Együttes interaktív politikai táncszínháza a MU Színházban.


Tavaly, hatalmas bulival ünnepelte tízéves fennállását a Tünet Együttes, s ez alkalomból Szabó Réka koreográfus, a társulat vezetője így foglalta össze (a teljes interjú itt) az eltelt időszakot: "Olyan csapattá váltunk, ami nemcsak produkciókat hoz létre, hanem hitvallásának tekinti, hogy közelebb hozza ezt a műfajt a középiskolásokhoz, olyan akciókban gondolkodik, ami az emberek hétköznapjaiba csempészi a kreativitást, jótékonysági előadást csinál a győri börtönben, részt vesz a szakmát érintő közügyekben, reagál a társadalmat érintő problémákra." Kreativitásra buzdít az együttes Voks című politikai táncszínháza is, mely ebben az évadban utoljára jelentkezik a MU Színházból. A passzív befogadás ezen az estén technikai okok miatt elmarad, a nézőtéren ugyanis ahány néző, annyi szavazógomb, és ahány szavazógomb, annyi döntési helyzet. A tánctéren pedig több ezer színes golyórágó és öt táncos; Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra és Szász Dániel várja a voksokat. Az előadás a kollektív döntés és a személyes felelősségvállalás témáját járja (táncolja) körül. A nézők ugyan nem táncolnak, de rájuk is feladat hárul: a szavazógomb megnyomásával mindenki hatással lehet az előadás menetére. Kezdés: 20:00.

Figyelmébe ajánljuk