A Birodalom összevág (Németország-Oroszország 3:0)

szerző
- kábé -
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- kábé -

Az emberiség, ha csak egy szemernyi vér volna is a pucájában neki, abbahagyná végre ezt a szűnni nem akaró nyavalygást, és végre a keblére ölelné a németeket, ezt a jelentős kulturális hagyományokkal bíró, mi több, azokat szakmányban teremtő európai nemzetet, amelyet már amúgy is régóta példaképének tart, mert ott rend van, és tisztaság, a nép nagyjait megbecsülik, minden második utcát például egy bizonyos Einbahnról neveztek el, és nincs az a rendszerváltás, hogy átkeresztelnék mondjuk Gottfried Freiherr von Schmutz-Strasséra vagy például Eingültigkeitstrasséra, mint tennék azt másutt.

A német futballcsapat sportszerű, bár nem kínosan az, tehát nem méltatják hosszabb (zsebből kihúzott papírról felolvasva, hogy aszondja, Sehr geehrter Herr Schiedsrichter, es ist für mich ein angenehme Pflicht, ihnen einen herzlichen Dank zu sagen, und so weiter, und so weiter) köszöntő beszédben a nekik kiosztott sárga lapokat, nem segítik fel a földről az általuk lerúgott játékost és nem érdeklődnek annak törve előadott anyanyelvén (Dorogüj Towarischtsch, ja nadieuss, schto u was dobrij sdorow) kedves hogyléte felől, de az is ritka, hogy utánaosonjanak az ellenfélnek, és amikor ott sincs a labda, a bokájába harapjanak, mint teszik azt ismét mások, főként az EB-re ilyen vagy olyan okok miatt ki nem jutott országok válogatott labdarúgói. A németekkel minden rendben van, épp csak, hogy szeretni nem lehet őket, és őket nézve az embernek tényleg fogalma nincs, mi olyan nehéz és mi olyan szédületes ebben az egész fociban mint olyanban.

Még akkor is, ha Klinsmann gólja tényleg olyan volt, amilyen csak nagyon ritkán van, ezen az EB-n például talán csak Gascoigne szépségdíjas gólja homályosíthatná el, de az a gól, az aztán elhomályosít mindent, olyat Brazíliában is havonta egyszer csak, ha rúgnak, meg talán az afrikai bajnokságokon, de azokról rendre lemaradunk.

Az oroszoknak viszont mintha minden mindegy volna. Nem lehet mondani, hogy nem próbálkoztak, az olaszok ellen egy félideig letámadtak, amíg bírták szuflával, ekkor az ember mintha kezdte volna megérteni, hogy bírták tartani negyven éven át Kelet-Európát. A németek ellen aztán szépen csődöt mondtak, ezek a történelmies mellékízű felállások, hogy erő erő ellen, szervezettség szervezettség ellen, ez nem megy, ebből nem lesz foci. A németek ellen így nem lehet nyerni, őket csak úgy lehet legyőzni, ahogy majd, ha van isten, a hollandok teszik (tették már a skót meccsen is, aztán a primitív bunkó módjára focizó svájciak ellen bontakozott ki igazán ez a kamikaze-stratégia, a második gólnál, amikor Van der Sar egy épp megmentett labdát szinte körülnézés nélkül küldött előre, azzal az arccal, amellyel valaha a gyarmatosítók szálltak viharos tengerekre ismeretlen célok felé), vadul és sziporkázón, brutálisan és szellemesen, kidolgozottan és kétségbeesetten. Az oroszoknak azonban, akiket Kovtun kiállítása se tudott a hagyományos orosz erényekre, a sarokba szorított medvégy küzdőszellemére hangolni, minden mindegy volt: egyébként ebben lehet, hogy nekik van igazuk.

szerző
- kábé -
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...