Észak pokla (Flandriai körverseny)

publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Belgium köztünk szólva nem az a kimondottan alpesi ország, de amit patinásnak mondható (1913 óta létező, a maga nemében az egyik legrégebbi) bicikliversenyükre hegymenetből össze bírtak hozni, az még akkor is sok lett volna Hannibálnak, ha dolgozóit elefántok helyett mountain bike-okkal szereli föl. Az még csak hagyján, hogy az idei Országúti Kerékpáros Világ Kupa II. futamában legalább tizenhat gyilkos - helyenként 15-20 százalékos szakaszokkal megbolondított - emelkedőt sem átallottak elhelyezni, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ezek számottevő többsége olyan, körülbelül másfél bringányi szűk, kockakővel burkolt kapaszkodókra korlátozódott, amelyre épérzésű ember még a haragosait is csak saját felelősségükre engedné. Nos, innen az elnevezése is, amit az egyszerűség kedvéért e tudósítás címéül kölcsönöztünk.

Tudósítónk jelenti

Belgium köztünk szólva nem az a kimondottan alpesi ország, de amit patinásnak mondható (1913 óta létező, a maga nemében az egyik legrégebbi) bicikliversenyükre hegymenetből össze bírtak hozni, az még akkor is sok lett volna Hannibálnak, ha dolgozóit elefántok helyett mountain bike-okkal szereli föl. Az még csak hagyján, hogy az idei Országúti Kerékpáros Világ Kupa II. futamában legalább tizenhat gyilkos - helyenként 15-20 százalékos szakaszokkal megbolondított - emelkedőt sem átallottak elhelyezni, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ezek számottevő többsége olyan, körülbelül másfél bringányi szűk, kockakővel burkolt kapaszkodókra korlátozódott, amelyre épérzésű ember még a haragosait is csak saját felelősségükre engedné. Nos, innen az elnevezése is, amit az egyszerűség kedvéért e tudósítás címéül kölcsönöztünk.

Ám bizonyságául annak, hogy nem csak a versenyzők helyzete esik messze a tejfel fenekétől, elöljáróban szólnunk kell az országúti tekerésről szóló beszámoló készítőjének a lehetőségeiről is. Mert mit tehet az ember? Odafurakszik a rajthoz, aztán gépkocsin a pálya egy előzetesen izgalmasnak gondolt pontjára hajt, s ha ügyesen választott, még a célhoz is odaér - ismét csak furakodni. Másnap reggel meg megnézi az Eurosporton az ismétlést, hogy a további szerteágazó megközelítési módozatokat most ne is részletezzük.

A start

Bámészkodik az ember a bruges-i sokadalomban, minő forgatag, aztán azon kapja magát, hogy beléhasít a frász: már a második Albertre emlékeztető fazon lök oldalba, de a királyt még nem láttam, majd nekem is jól beír balról valaki. Innen lehúznak a csávók kicsit a tengerpartra, aztán uzsgyi vissza, a táv 269 kilométer; a háromnegyed tízes induláshoz képest aki az ötórai teázást lekési a célban, érthetően a vert mezőnyben végez. Ez persze az első kétszáz kilométeren cseppet sem látszik izgatni senkit, tudniillik a versenyzők közül. Mert a nézők, mondhatni, be vannak sózva. Belga nem sok lehet köztük, mert nem nagyon tudakolják, hova is kéne állniuk. Az útba vagy nagyon a szélire, eszméletlen tömeget formálva. A királyt leszámítva mindenki eljött. Mármost ezzel az útszéli programmal csak az a gáz, hogy a macskaköves kaptatókon a gladiátorok a vízelvezető vájatban kepeszkednének, lévén az valamennyire sima.

Ám

az országúton

semmivel sem jobb a helyzet. Parkoló autók, elhagyott kamionok, Koerts az egyiket már nem bírja kicselezni, kézsérülése súlyosnak látszik, de szörnyűnek hallatszik, ordít fektiben a nyomorult, mint a fába szorult féreg, Hundertmarkot kicsit arrébb tán az egyik kísérő motoros löki föl. Ez is a sportág szépségei közé tartozik. Mármint hogy motorok és autók majd annyian rodeóznak a biciklik között, mint az igazi versenyzők. Ha levegőhöz meg a közvetítő tévék nyújtotta nyilvánossághoz szeretne jutni valaki, jobb, ha szökést kezdeményez. Utolérik ugyan hamar, mindenkit utolérnek, és pár percig a szökevényről szól az élet, de ez csak a percemberkék dáridója. Hiszen a cucc olyan, hogy a manusok hajtanak egész nap, úgyszólván egy ültő helyükben 269 kilométert, aztán az egyik arc nyer kettő, azaz kettő másodperccel. Vajh létezik ehhez fogható permanens izgalom máshol? Aligha. Ilyetén nem túlzás azt állítanunk, hogy bármelyik is, de ez kivált

a hősök

versenye. Mindenki hős, de ezúttal három kiemelkedő hérosz is akadt, ami mégse túl gyakori. Haladjunk köztük cikcakkban, mintha mi is egy kísérő kocsi lennénk.

Ahogy említettük, ez az idei második VK-futam. Az első a Milánó-San Remo volt, az elsőt a Deutsche Telekom kapitánya, Eric Zabel nyerte, egészen pontosan az utolsó másfél méteren. Értők látatlanban megjósolták: vezető pozícióját e versenyen elveszik tőle, a dombok úgyis kifognak rajta, ám ő fogadkozott, nem szakad le, s ha valóban nem, tudja egy gyerek is, megnyeri. Zabel tekert a rengetegben, teljesen észrevétlen. A technológia az, hogy a végin a csapat beviszi, hangozzék ez bármilyen képtelenül. Nos, a Telekom nem nagyon tündökölt. Egy, csak egy legény, bizonyos Weseman (az apukája még jó nevű NDK-s nagymenő, gondolom, Béke-versenyek csillaga) iszkolt az élbolyban, de ő szinte a rajttól a célig. Körülbelül 1,2 kilométer volt hátra, mikor a már tíz kilométerrel azelőtt meglépő első helyezett mögötti csoportosulás legelejéről az út szélére húzódott, s csak nagyon enyhe túlzással mondom, hogy szinte visszafordult a tömegbe, megkeresni Zabelt. Normális aggyal felfoghatatlan vállalkozás, de megtalálta, az semmi, Lacházáról behozta negyediknek, őrület. Hazafelé vettem Nemzeti Sportot, (gombkötő) azt írta, hogy Weseman az életét is odaadta volna Z. győzelméért, és még nagyon visszafogottan (ám milyen szépen) fogalmazott.

A másik istent a célban láttuk. Zokogni. Feltűnés nélkül, a semmiben karikázott végig, amúgy sem egy húzónév (Pieri), aztán, ha még van tíz méter, megnyeri. De nem volt.

A végire maradt a legvelikijebb gerój.

Hazai győzelem

született ugyanis. A belgákkal való kötelező élcelődésen már túlestünk mi is. De akkor mit mondjunk nagyapánkról, a tavalyi összetett VK-nyertes Andrei Tschmilről, hisz egy tipikus belga, bár volt ő már szovjet is, pláne ukrán, de leginkább moldáv. Úgy tizenegy kilométerrel a cél előtt meglépett, hát ez mit akar, úgyis utolérik, mindenkit utolérnek. Amikor legnagyobb volt az előnye, az maximum 20 mp lehetett, nem adtunk volna egy lyukas kopejkát sem a bőriért. Mégis maradt kettő neki. Bár lehet, hogy a többiek is érte szurkoltak, s a legutolján csak azért kergették meg annyira, hogy jobban örüljön.

Mit mondjak? Megérdemelte? Potomság! Nincs erre szó.

Kerekes Kovács János

(Geraardsbergen)

publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...