Hó és fegyver mind ropognak (Biatlon-világbajnokság - Oslo, Holmenkollen)

szerző
Szánkó-Kovács János
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A sílövészet azért remek sport, mert van egy látszólag teljesen életidegen vetülete. Olyat ugyanis még a legelvetemültebb kalandfilmrendező vásznán sem lehet látni, ami a biatlonversenyeken úgyszólván mindennapos. Jelesül az, hogy vámtisztviselők, határőrök puskával a hátukon kergetnek rendőröket a hóban, és viszont. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy néha egy-egy medve vagy havasi tigris is beszáll a kergetőzésbe, könnyű belátni, e sportág különlegesen kifinomult élvezeteket tartogat, elsősorban a külső szemlélő számára.

Tudósítónk jelenti

A sílövészet azért remek sport, mert van egy látszólag teljesen életidegen vetülete. Olyat ugyanis még a legelvetemültebb kalandfilmrendező vásznán sem lehet látni, ami a biatlonversenyeken úgyszólván mindennapos. Jelesül az, hogy vámtisztviselők, határőrök puskával a hátukon kergetnek rendőröket a hóban, és viszont. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy néha egy-egy medve vagy havasi tigris is beszáll a kergetőzésbe, könnyű belátni, e sportág különlegesen kifinomult élvezeteket tartogat, elsősorban a külső szemlélő számára.

A hócihő élvezete, mint minden téli sporté, természetesen televízión át javallott, lévén, hogy így nyújt igazán tág teret a képzelőerőnek. Milyen szép is combra és derékra csavart pokróc mögül, házikabátban merengni a farkasordító hidegek oly felette természet-, hovatovább istenközeli voltán. Arról már nem is beszélve, hogy a házilag előállított forralt bor vagy grog mennyivel kevésbé terheli a pénztárcánkat, mint a helyi érdekeltségű. Mindezen nyilvánvalóságokat pusztán csak azért említem, hogy kidomborítsam a kiküldött tudósító áldozatkészségét, bár nálunk ezzel tele a sublót, még kölcsön is bírnánk adni belőle, alighanem. Oslo elsősorban ugyanis piszok drága, viszont messze van. Ha itt lenne valahol az Andrássy úton, a hó végére bizonyára megnézhetnénk magunkat. A hideg ez alkalommal arrafelé sokkal barátságosabbnak mutatkozott; maradjunk annyiban, verőfényes mínuszok köszöntöttek ránk.

Ha ezt a világbajnokságot mondjuk Szlovákiában rendezték volna, mindezt pont fordítva érzékelnénk. Ennyit a körülményekről.

A cucc maga múlt pénteken kezdődött, mondhatni

parádés külsőségek

között, gyaníthatóan az új évezred gondolatiságának megjelenítését célul kitűzve. Ne szépítsük, egy távol-keleti téli olimpia megnyitója is elbújhatott volna a szimpla sportági világbajnokság antréja mögött. Nagyszabású bevonulás, országneveket hurcoló táblák, s nemzeti lobogók alatt még láng is lobbant, de hogy. Akár a Csillagok háborújában. Ûrharci szekerek csaptak le az arénára, és fényhúzó lövedékeikkel ütötték nyélbe a dolgot. Ha látta volna Obi Van, hát menten kéri a nyugdíjazását.

Utána városszerte mulatság kivilágos-kivirradtig, a jobb népek a Park Hotel Ricában, ahol pedig a másnap puskavégre kapó versenyzők egy jelentősebb csoportozata is hált, ha ugyan.

A szombaton kitörő versenyeket már az itthonmaradott érdeklődő is láthatta, hiszen az Eurosport és az ARD 1 is közvetíti. Ez azért fontos, és azért váltottunk az előző mondatban jelen időre, mert megjelenésünk napján még javában állt a bál. Hátravannak a tömegrajttal induló versenyek meg a váltók, csupa vad izgalom. Mi itt a hétvégi sprint- és üldözéses számokról számolhatunk be, a hosszú távú dolgokat meg elvitte a nyomdai átfutás kanördöge.

A helyszín csodás, Holmenkollen annyira van Oslo központjától, mint Nagyicce a szerkesztőségünktől. A nézőszámot tömegoszlatáshoz szokott szemünk úgy huszonötezerre becsülte, közvetlenül a másnapi sajtó idevonatkozó állításainak megszemlélése után.

Ezek után illenék szót ejtenünk magáról a sílövészetről, ismertebb nevén a biatlonról is. Úgy tessék elképzelni az egészet, mint a Forma-1-et. A menők tépnek körbe, mint a kefekötő, aztán ha eljön az ideje, kiállnak a boxutcába. Csakhogy ott nem kerékcserével és alvázmosással szórakoznak,

hanem lőnek,

mint a bolondóra. Csak a start különbözik némiképp. Ezen a téren erősen összefüggnek a dolgok. Mindig a sprintversenyekkel kezdődik minden. Itt egymás után indítják a versenyzőket, és a tiszta időt mérik, magyarán nem az győz, aki elsőként ér a célba, hanem az, aki a legyorsabban. Eztán az üldözéses nekiveselkedéskor a sprintben elért idők szerint indul az ott első hatvan közé keveredett harcos, és az nyer, akinek a nemzeti zászlót látjuk a kezében. A tömegrajtra már csak huszonheten maradnak. Bővebb felvilágosításra a helyhiányra hivatkozva, ám az örömszerzés őszinte szándékával nem vállalkozunk.

A biatlon Magyarországon is kedvvel és szép eredményekkel űzött sport, bár ezen a világbajnokságon éppúgy, mint a szezon során lerendezett világkupafutamokon helytállásunk a sprintversenyekre korlátozódott. Első megközelítésben, talán, mert északi számról van szó, a helyezéseket a norvégok, az oroszok és a németek szokták elosztani maguk között, puskával a kézben, ám mindig akad egy-egy svéd, francia, ukrán vagy fehérorosz arc, aki igyekszik egy fagyosat köpni az említettek levesébe. Így történt ez most is, de az eredményeknek utánakereshet a napi (sport)sajtóban mindenki, mi kanyarodjunk vissza a boxutcába. Ott történnek a nagy dolgok. Mert sífutni a sífutók is tudnak. Na de lőni! Bemegy a csávó, mint biztos első, aztán ahelyett, hogy kijönne, fut két büntetőkört (egyenként 150 méter), mert nem mindig trafált bele fekve vagy állva az öt kicsike (fektiben például négy és fél centis átmérőjű) korongba, márpedig ez az őrült rohanástól kifulladva nem is olyan vurstlimóka, mint a bajai Lunaparkban az Aradszky László-kép céllövöldei levadászása az asszonynak.

Nos, akit eddig nem sikerült rávennünk a biatlon mértéktelen élvezetére, annak is tartogatunk még egy horgot. A mostani verseny dísztribünjén ott szurkolt teljes erőbedobással az e nemes sportban egyébiránt magát sikerrel gyakorló norvég király, Harald is. E tényt persze csak azon olvasóink kedviért szögezzük le, akik arra gerjednek, ha a különböző dísztereken megjelenő nagy emberek (királyok, hercegek, államfők) akkor sem maradnak említés nélkül, ha csupán jelenlétükkel tüntetnek.

Szánkó-Kovács János

(Holmenkollen)

szerző
Szánkó-Kovács János
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...