Kutyaütők (Magyar asztaliteniszezők Németországban)

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2001/46. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Persze nem romantikus hősökről van szó, hanem aktív profikról, akiknek valaha megszerzett pingpongtudására máig vevők a nyugati harmadik-hetedik vonalban. Ezért is vannak itt, a kinti fellépésre hangolnak. Közülük többen abból élnek, amit hétvégenként a külhoni csapatbajnokságokban összeütögetnek.

Persze nem romantikus hősökről van szó, hanem aktív profikról, akiknek valaha megszerzett pingpongtudására máig vevők a nyugati harmadik-hetedik vonalban. Ezért is vannak itt, a kinti fellépésre hangolnak. Közülük többen abból élnek, amit hétvégenként a külhoni csapatbajnokságokban összeütögetnek.

Ha arra gondolunk, hogy a hazai elitet manapság a kínai csapatot kísérő szakács is megleckézteti, és a Jónyer-Klampár-Gergely tengelyt az utolsó VW-bogár legördülésének idején selejtezték le, több mint talányos, mit esznek odakint azokon a pingpongosokon, akik mifelénk versenyképes korukban is outsidernak számítottak. Mert nemcsak a közvetlen él- vagy másodvonal után kapnak, hanem bizony

a cserék cseréje is

összehozhat magának egy profi szerződést. A titok nyitja Németország, ahol a XIX. század óta rakatszámra alakítanak egyleteket a sport ürügyén. Minden valamirevaló kártyatársaságnak, kocsmának, falunak, kerületnek van legalább egy csapata; a nyugati végek serfőzdéit helyi sportalakulatok oklevelei, kupái dekorálják. Az egyletalakítási kényszerből a pingpong is kiveszi részét. Csak Baden-Württembergben több tízezer igazolt pingpongos van (nálunk jó, ha ötezer). Egy-két jó csuklójú kelet-európai legény szerződtetése dob a csapatok játékán, előbb elérhetővé válik a győzelem, ami annyit tesz, hogy jobban csúszik a helyi keltezésű, meccs utáni sör. És a pingpongpartik jelentős részének valóban ez a legnagyobb kihívása.

"A német bajnokságban valamivel kevesebben mint százan pingpongoznak magyarok" - mondja Bánlaki Zsolt, aki 1986-ban Takács Jánossal, az említett triumvirátus mögötti aranytartalékkal elsőként került ki az NSZK-ba. Akkoriban még az OTSH engedélye kellett, szigorúan 30 év fölöttiek próbálhattak szerencsét, a keresetből tíz százalékot olimpiai hozzájárulás címen kellett leadniuk, és csak az ötödét tarthatták meg valutában. Hessen tartományban egy időközben nyugdíjba vonult magyar származású sportszakbolt-tulajdonos egyengette a kikívánkozók karrierjét, máshol egy kiházasodott asztaliteniszező-nő; de aki egyszer valahol megragadt, azon keresztül előbb-utóbb másnak is lehetőség kínálkozott.

"A játéktudás tényleg nem a legfontosabb tényező. Jobban megbecsülik, aki megbízható, nem balhézik, nem szövegel. Nagyobb esélye van annak, aki tud egy kicsit németül, részt vesz a közös bulikban, és jó kapcsolatot épít ki a főnökökkel. Azért néha nem árt nyernie" - mutatja be Bánlaki az ideális jelöltet.

A szerződések az átigazolási időszaknak megfelelően május, illetve október végéig köttetnek, de létezik pótigazolás is egy-egy harcos kihullása esetén. Mivel minden játékos csak egy csapathoz kötelezheti el magát, a külföldiek a magyarokat éppúgy lekáderezik a szakszövetségnél, mint egy éljátékost a profi futballban. Fizetniük viszont nem nekik kell. A lelépési díjjal ugyanis az asztaliteniszező tartozik. Ezt hívják sportágfejlesztési hozzájárulásnak, amit a friss profinak életében csak egyszer kell kifizetnie, és aztán oda igazol, ahová csak akar. Az esetek döntő többségében ez nyolcvanezer forint, csak a ranglistán szereplő első huszonöt versenyző fizet helyezése alapján kétszáz- (1-12. hely), illetve százhúszezer (13-25. hely) forintot. Mivel megfelelő javadalmazású sportállás csak az NB I A-s csapatoknál van, az ütöttek még kategória szívesen indul világgá.

Az idény odakint

nyolc-tíz csapatbajnoki találkozót

jelent, ennyiszer kell kiutaznia a játékosnak a klubhoz. A meccs szombat délután van, pénteken tartják a kötelező edzést. A szerencsésebbek egy-egy hétvégén két presztízscsatát is vívnak, a pluszút benzinköltsége így a pénztárcában marad.

Bár abban közmegegyezés uralkodik, hogy a csehek és a lengyelek letörik az árakat, az idényre vonatkoztatható keresetek ötezer és tízezer márka között mozognak. Van, aki meccspénzért játszik, amit a mutatott teljesítmény is befolyásol, de a legkedvezőbb az idényre fizetett fix összeg, amiről az egyik játékos így vélekedik: "Itthon lehet, hogy megkapnánk a pénzünket, kint biztos."

A munka persze nem a sörmeccs, hanem az ingázás a végtelen autópályákon. A pingpongosok lelkes támogatói az autós-utas közvetítőknek, hogy a megtett kilométerekből a lehető leggazdaságosabban jöjjenek ki. Ez persze már a kelet-európai vendégmunkás, nem pedig a nyugaton játszó profi. Hazai elemózsia, kávé a termoszban, ébren tartó ropi és negró. Kétezer kilométeres aszkézis rövid pihenővel, amikor is a patrónus német családnál kosztot és kvártélyt kapnak, és kicsit elhiszik: ők aztán vérprofik, a felhajtás értük van, bár az egész inkább a diákkor NDK-s csereüdültetéseit idézi. Az út sem veszélytelen: komoly baleset ugyan még nem történt, de volt, aki a kocsiban kuporogva kapott trombózist.

Bogár Zsolt

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2001/46. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...