Lékó-Kramnyik páros mérkőzés: Világos indul

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Asakkot sokan ismerik, úgyhogy csak vázlatosan ismertetem a lényeget. A parti megnyitással kezdődik, majd ebből fejlődik ki a középjáték, hogy nemsokára végjátékba csapjon át. A sakkpartit meg lehet nyerni, el lehet veszteni, és ki lehet hozni döntetlenre. A rapid mérkőzéseken a gondolkodási idő szűkebb, mint a rendes meccseken, azaz nem lehet játszma közben kártyát vetni, jósnővel konzultálni, vagy megdugni a hostesst. Ez az idő lehet bármennyi, de öt percnél nem ajánlatos kevesebbet kijelölni, mert akkor hülyén fest az egész. Esetünkben 25 perc állt a játékosok rendelkezésére, hogy megtegyék az általuk kedvezőnek ítélt lépéseket.

Asakkot sokan ismerik, úgyhogy csak vázlatosan ismertetem a lényeget. A parti megnyitással kezdődik, majd ebből fejlődik ki a középjáték, hogy nemsokára végjátékba csapjon át. A sakkpartit meg lehet nyerni, el lehet veszteni, és ki lehet hozni döntetlenre. A rapid mérkőzéseken a gondolkodási idő szűkebb, mint a rendes meccseken, azaz nem lehet játszma közben kártyát vetni, jósnővel konzultálni, vagy megdugni a hostesst. Ez az idő lehet bármennyi, de öt percnél nem ajánlatos kevesebbet kijelölni, mert akkor hülyén fest az egész. Esetünkben 25 perc állt a játékosok rendelkezésére, hogy megtegyék az általuk kedvezőnek ítélt lépéseket.

A sakkversenyeket

hotelekben szokták rendezni, és ez most sem volt másképp. A Kempinski sokat látott recepciósai enyhe tikkeléssel fogadták a versenyre érkező gyülevész hadat, majd kifogástalan udvariassággal az első emeletre terelték az érdeklődőket. Amikor megérkeztem, épp a délutáni játszma végjátéka zajlott, Kramnyik irányította a világos bábukat, és gyalogelőnye volt, de Lékó Péter elképesztő sebességgel döntetlenre tologatta saját figuráit.

Ezt onnan tudom, hogy a konferenciaterem előtti kerengőben három tévékészülék volt felállítva, és előtte álltak azok, akiknek nem jutott hely odabent.

Logikusnak tűnt, hogy a szünetet ne a Kempinski éttermében töltsem, úgyhogy átmentem a közeli Pilot pubba, ahol megtaláltam a számomra eddig ismeretlen alkoholmentes Holstent, méghozzá kisüveges változatban. A nyerőgépen egy lengyel család éppen ekkor fogott jackpontot. Öröm volt nézni örömüket, de sajnos vissza kellett mennem a hotelbe, hogy beférjek a második, úgynevezett esti mérkőzésre.

A szünetben is sakkoztak, mint észrevettem. Egy kamaszkorának jócskán végén járó szőke lány ült szemben egy gyermekkel, de elmagyarázták, hogy itt nincsenek szigorúan vett korosztályok, úgyhogy csak nekem tűnt méltatlannak a felállás.

A Lékó-Kramnyik-mérkőzés

nyolcadik partija előtt öt perccel megtelt a hely, kábé hatszázan zsúfolódtak be, és nem volt semmilyen rendszerező elv, ami alapján besorolhattam volna az arcokat, hiába voltak többségben a terek kőasztalaitól ismerős, hatvanas éveiket taposó sakkbolondok, mellettük folyamatosan felbukkantak olyanok, akiknek szerintem semmi keresnivalójuk sem volt itt: tacskósétáltatás elől megszökött nagymamák, házilag festett hajú kamaszlányok és pénzügyi osztályvezetőnők.

A sakkverseny nem a leglátványosabb sport, viszont a fülhallgatók elfogytak, úgyhogy az elemzéseket nem hallgathattam volna, amennyiben bent maradok, ilyeténképpen megint a kerengőt választottam, ahol otthonosan leheveredtem egy tévé elé, és dohányozva hallgattam, miként értékelik a játékot a kint rekedt nézők.

A sakkhoz legalább annyian értenek, mint a focihoz, csak itt - még a rapid mérkőzéseken is - sokkal több idejük van elmondani, úgyhogy roppant szórakoztató végighallgatni az ajánlott lépéseket, majd megtudni, miért nem azt lépte a mester. Előttem épp egy szabadságharcos külsejű nyugdíjas ácsorog, aki már az előző partit is megnyerte volna. Lelkesen magyaráz a mellette szorongó gyereknek, aki néha félve olyanokat mond, hogy C4, majd rögtön elhallgat. Ez a dolog egyébként is gyakori: az emberek olyanokat mondanak, hogy F3 meg hogy H8, és elégedetten körbenéznek.

A sakkversenyek nézői

nem elégszenek meg azzal, hogy nézzék a mesterek játékát, hanem játszani akarnak. Itt is elővették a táblákat, és snellpartikat játszottak minden zugban, ahol egyáltalán elképzelhető, miközben a lépcsőfordulóban egy fuvola-pianínó felállású női duó bagatelleket adott elő teljesen feleslegesen.

A főmérkőzés közben lecsöndesedett, a huszadik lépés körül szinte megállt az idő, és hogy mégsem így volt, azt a képernyő oldalán látható órából tudhattam meg. Mindkét játékos lassított, a levegőben feszültség vibrált, a cigarettákon egyre hosszabb lett a hamu, a csendet csak a hiperaktív nyugdíjas elfojtott H4-e törte meg, de lepisszegték. Másfél-két perc is eltelt egy-egy lépés között, de Lékó pozíciója egyre javult. Kramnyik tett még egy kétségbeesettnek egyáltalán nem nevezhető kísérletet, hogy kiegyenlítse többszörös gyaloghátrányát, de a mi mesterünk elegánsan hárította.

A végjáték

ismét a megszokott tempóban zajlott, majd sötét feladta, a mellettünk ácsorgó orosz delegáció legnagyobb bánatára. Az erősen Olgának látszó hölgy belekapaszkodott partnerébe, és elhúzta az étterem irányába, amikor odabentről felhangzott a vastaps.

A játszmaállás ezzel 4 : 4-re alakult, azaz még négy mérkőzés volt hátra, amikor felálltam a padlószőnyegről, és hagytam, hogy szívemben a magyar himnusz akkordjaival kisodorjon a tömeg a Kempinski forgóajtaján. Mert ha még nem mondtam volna, a hülye magyarok direkt megvárták, hogy a forgóajtónál tolonghassanak, amikor mind a két rendes ajtón is kimehettek volna.

Para-Kovács Imre

Végeredmény: Kramnyik-Lékó 7:5

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...