Miskolci mámor (A Diósgyőr az NBI-ben)

szerző
Balogh Attila
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vége a négy szűk esztendőnek, nincs immár tere a lassan egész szépen megszokott mazochizmusnak (lásd Nick Hornby). A Diósgyőri FC megerősített kerete az első osztályú bajnokságban lép pályára - bár, zárójel nélkül jegyzem meg, hol van az előírva, hogy egy ország futballjában feltétlenül kell első osztály?

Vége a négy szűk esztendőnek, nincs immár tere a lassan egész szépen megszokott mazochizmusnak (lásd Nick Hornby). A Diósgyőri FC megerősített kerete az első osztályú bajnokságban lép pályára - bár, zárójel nélkül jegyzem meg, hol van az előírva, hogy egy ország futballjában feltétlenül kell első osztály?

Farkasházy (nem a hungáriás, a daléneklős) nem tud olyan elmefuttatást megereszteni, amelyben ne jegyezné meg a magyar labdarúgás elhalása kapcsán: Diósgyőrben minden hétvégén tízezer munkanélküli kohász tombol a lelátókon. Bár úgy lenne. 1993-ban a mai Stadler-edző vezette csapat kiesett a Prémium Ligából - amikor a június 30-i TeleSport bemondta a soproni null-ötöt, a nagyapámmal öt percig ültünk kukán, képtelenek lévén megszólalni a mély ütéstől (aztán jött fél órán keresztül az "ez lehetetlen"-ezés), a szurkolóseregre négy évnyi NBII senkinek sem kívánt borzalmai vártak. Senki sem hitte el akkor. Ahogy ma sem, hogy

ismét beköszöntött

a szép új világ.

Na szóval a harmincezres lelátókon rég nem ül meg áll harminc- vagy legalább tízezer néző (pláne nem kohász). A másodosztályban előbb a nyolc-, aztán az öt-, végül a háromezer volt a standard, a társadalmi összetétel is inkább szociálpszichológiai vizsgálatokat kíván, mintsem munkaügyieket. Többéves megfigyelés nyomán alapvetően három csoportba sorolhatók a stadionlátogatók: a tizenéves hülyegyerekek, a szenilis öregmuksók, na és ott vannak még a pályának mindig háttal álló kora és késő középkorú részegek. Így együtt, kiegészítve minden, a fenti kategóriákba nem tartozó Diósgyőr-drukker olvasóval, uszkve háromezrecskén, átlag kéthetente szombatonként megjelennek itt, hogy alkalmanként 200-300 forint befizetése mellett elüvölthessék a helyi himnuszt, onnan, hogy "Szombaton / délelőtt / már a meccsre gondolok", a "hajrá, Diósgyőr!"-ön át egész addig, hogy "elvisszük / nem hagyjuk a pontokat". A társaságban legérdekesebbek

az öregek,

aki először látja őket életében, annak is olyan ismerős arcoknak tűnnek, naná, ők azok a tipikus meccsre járó nyugdíjasok, akik még látták a világ legjobbjait a Vasútból, az egyszer volt, sosem lesz Werner-Szigeti-Paulás hátvédsort.

De hol van már az a Kubik-beli nagy MVSC-korszak, hát még amikor a Pereces NBI-es volt két évig, és verte a Fradit a domboldali pályán. Most a Diósgyőr van: csak és mindörökké. A hátvédsor Volár-Téger-Panghy. Meg még pár hasonló veretes név, különféle alsóbb osztályú csapatoktól - vészmadarak (és a volt, lemondott elnök) szerint teljes egészében hitelbe - szerződtetve. A tavalyi tévésztár, Kotula László most már, az első osztály küszöbén be se fér a kezdőbe - pedig ő már akkor, az emlékezetes Szaknévsor-mérkőzés legjobbjaként belenyilatkozta a mikrofonba ország-világ füle hallatára:

- Mi a célotok?

- NBI!

- Milyen a csapat?

- NBI!

- Mi a neved?

- NBI!

Hány óra van? - és így tovább. Bejött neki, mint Bozónak a DFC elleni meccs két éve. Miskolcon ugyanis az az évszázados divat - talán máshol is? -, hogy ha egy nevesincs csatár a Diósgyőr ellen jól játszik valami jelentéktelen bajnokin vagy edzőmeccsen, tán még egy-két gólt is rúg, azt egyből leigazolja az egyesület, függetlenül attól, hogy élete összes többi találkozóján bele tudott-e egyszer is rúgni a labdába. Így járt Bozó is tavaly tavasszal, az ördög tudja, milyen kiscsapat mezében állítólag egyedül megverte a nagycsapatot - a maga módján hozzájárulva ahhoz, hogy a következő nyáron másod- és nem első osztályú egyesülethez igazolják le.

Na de a mostani igazolások! Elég csak a csatársorba ugrott újonc Kulcsárt és Jakabot említeni; ha akarom: két jó nevű, gólerős támadó - ha akarom: a csapataikkal ki-, illetve hajszál híján kiesett gyengécske (bár hajdanán szép napokat látott) labdarúgók. A további érkezők kevésbé nevesek, bár Kákóczki nem teljesen ismeretlen (szemben a másik két nyíregyházival, Domokossal és Túróczival, nem is beszélve a paksi Buzásról és a többi szerzeményről).

De a régiek, a feljutást kiharcolók is jórészt itthon maradtak. Farkas és Farkas a védelem tengelyében: Janika és "Macska"; tulajdonképpen még a volt honvédos Piroskát kellett volna leigazolni, bár a mesés erőegyensúlyhoz a hajdani Videoton-hátvéd Vadász is hiányozna. Nélkülük viszont a csapat igazán "állati", hiszen itt van (?) még egy Rák, bizonyos Robert Rak, akit ugyan

még egy percig sem láttak

a szurkolók, de már legendákat mesélnek róla. A hírek szerint Rimaszombatról érkezett volna Diósgyőrbe, s azt susmogják róla: a 18 éves srác a szlovák ifiválogatottban az oroszok elleni két meccsen öt gólt lőtt. Hinnénk, ha látnánk - mondja a szurkolók egy része, míg a másik meg van róla győződve: a hazai előkészületi meccseken brillírozó fiatal szőke srác "a Rák" (pedig az Buzás volt, Rak még nem tűnt fel Diósgyőrben). Súgtak-búgtak is az utóbbi csoportba tartozó bennfentesek, mikor az alacsony paksi középpályás Pálháza meg a borsodi válogatott ellen is betalált: "Hű, ez az a gyerek... aki az oroszoknak... én is olvastam róla..."

Gólok viszont Rak nélkül is vannak egyelőre. Az edzőmeccseken a csapat egyrészt jól választott önbizalomnövelő ellenfeleket (a fentiek ellen 5-0 és 7-0), valamint vereség nélkül megúszható kemény derbiket (1-1 a nem is annyira Szarvas és a befékezett budapesti Vasutas ellen). (Aztán egy egészséges önbizalom-csökkentő 0-1 a Kazincbarcelonával.)

Nézők?

- a stadion fedett lelátója mindig tele volt, ami simán két-háromezer embert jelent. Szegény csepeles Jakabnak nyilván kész idegsokk egy ilyen mérkőzés, talán még meg is ijed, kilépve a pályára.

A kétszázezer miskolciból legalább tízezernek már megvan kéthetenként a szombat délutáni programja, míg a többi 190 ezer majd kérdezgetheti este hét tájban a villamoson meg a buszokon a sálas figuráktól, hogy "na, mit játszott a Diósgyőr". Már ha nem találná ki a tömegközlekedést legalább egy órára elárasztó, megakasztó "aki diósgyőri..." típusú évszak- és eredménysemleges üvöltözős rigmusokból.

Balogh Attila

szerző
Balogh Attila
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...