Női kézilabda BL-döntő, visszavágó, Ljubljana: Vidám kohászok

szerző
- boda-nyulasi -
publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Leghagymázasabb kábulatunkban sem jutna eszünkbe a sportszakírók babérjaira törni: náluknál pontosabban senki nem tudhatja, hányadik perc hányadik másodpercében, hányadik méter hányadik centiméteréről történt a mi a csoda, miképpen és miért. Azért mégiscsak elindultunk a szlovén fővárosba, hátha nekünk is csurran-cseppen valami. A mérkőzés kronológiájáról tehát csak címszavakban szólunk most: lesz viszont bőven - csak itt, csak önöknek - tényfeltárás, vér-veríték-könny, lélekboncolás és hepiend. Gyengébb idegzetűek lapozzanak: mi is majdnem megbolondultunk.

Leghagymázasabb kábulatunkban sem jutna eszünkbe a sportszakírók babérjaira törni: náluknál pontosabban senki nem tudhatja, hányadik perc hányadik másodpercében, hányadik méter hányadik centiméteréről történt a mi a csoda, miképpen és miért. Azért mégiscsak elindultunk a szlovén fővárosba, hátha nekünk is csurran-cseppen valami. A mérkőzés kronológiájáról tehát csak címszavakban szólunk most: lesz viszont bőven - csak itt, csak önöknek - tényfeltárás, vér-veríték-könny, lélekboncolás és hepiend. Gyengébb idegzetűek lapozzanak: mi is majdnem megbolondultunk.

Hol lesz a meccs? Némi autós városnézés után nem egyedül toporgunk tanácstalanul a Krim-Electa Ljubljana sportcentrumánál. Négy óra, ilyenkorra Dunaújvárosban már megteltek a lelátók, itt meg - több autónyi és egy busznyi magyar szurkolót leszámítva - sehol senki. Konspirációt és szabotázst orrontunk: egy egész város játszik cölöptologatóst azzal a céllal, hogy Dunaferr-szurkoló még véletlenül se zavarja meg a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének visszavágó mérkőzését. De minden hiába: itt is megtaláljuk a gyenge láncszemet. Az

áruló percemberkék

esetünkben a ljubljanai taxisok: igaz, ezer tolár (tolár-forint 1:1) volt az ára, hogy megmutatták a busz közönségének, hol edz a szürke hétköznapokon az ellenfél, egy újabb rugóért meg nagyon készségesen a mérkőzés helyszínére kalauzolták a sebtiben szerveződő konvojt.

"Akárhová elmegyünk, / Minden meccset megnyerünk, / Nem történik ma se más / Krim-Electa-szopatás": ezzel a rigmussal kedveskedik vagy háromszáz torok a vendéglátóknak. Áll a bál, de nem paprikás, inkább kedélyes a hangulat. A két tábor békésen méregeti egymást, sőt amikor megérkezik a zöld-sárga mezbe öltözött, az újvárosi csatát is példás sportszerűséggel végigszurkoló szlovén kemény mag, a mieink tapssal fogadják őket. Jóllehet látunk néhány tagbaszakadt rendezőt, roham- és lovas rendőrt, itt nincs szükség kordonra, pajzsra, vízágyúra, idomított láncos medvékre és a gumibotból előpattanó mérgeskígyóra: a vezérszurkolók lepacsiznak, összeölelkeznek, ügyet sem vetve azokra a Red Tiger felirattal ékesített, húszkilós suhancokra, akik jelentős nemzetközi csúfságokat mutogatva, de minden eredmény nélkül próbálnak összehozni valami helyre kis balhét. Ilyen is van.

Minden piros-fehérbe öltözött társaságot nagy üdvrivalgással fogad a szépen tekintélyesedő tömeg, de mindez eltörpül ahhoz a csatakiáltáshoz képest, ami a csapatot szállító buszt, pontosabban annak értékes szállítmányát, a lányokat köszönti. Díszsorfal, mosolyok, néhány hozzáértő utolsó jó tanácsai,

mágikus érintések,

a babonaság közül csak a jófélék: aztán a csapat eltűnik a süllyesztőben. A rituálékra komoly szükség van mindkét oldalon: a szurkolók egyértelműen bajnokavatni jöttek Ljubljanába, és a csapat tudja ezt. Tudja viszont azt is, hogy a kétgólos előny meglehetősen karcsú, az ellenfél pedig - bizonyította már Dunaújvárosban - bármilyen meglepetésre képes.

Öt órára zsúfolásig telik a sportcsarnok, egy, a reméltnél kisebb szektort fest piros-fehérre az újvárosi tábor. A Kohász-tábor elverselget, mígnem egy óvatlan pillanatban a parkettra perdül, s a kezdőkörbe pattan a dirndli-muzsika egyik helyi apostola. A Pataky Attisból és Karel Gottból gyúrt, láthatóan az örök fiatalság vizét is buzgón kortyolgató Stetson-kalapos szlovén slágernagyiparos a Megismerni a kanászt Alpok széli változatával bírja közös nótázásra, s forrasztja imigyen eggyé a ljubjanai nagyérdeműt. Egészen addig tart a kisistenkedés, amíg fel nem tűnnek az igaziak.

Zajról és hangzavarról esett már szó a döntő első meccse kapcsán is: lepkefing vagy póksikoly volt az csak ahhoz képest, ahogyan a Krim-fanok fogadták az övéiket. A már megismert tapsgéppel felszerelt talpasok mellé ezúttal komplett ütőegyüttes sorakozott fel (csak a nagydobok száma nyolcra rúgott), s külön kell szólnunk a fő fegyverről. Egyszer csak megjelent ugyanis egy ember. No erre még talán nem kaptuk volna fel a fejünket, de őkelme a hátán hosszas mélytengeri merülésre is alkalmas, szabályos

búvárpalackot hordott

Légszomjjal összefüggő, akut asztmatikus távdiagnózist állítottunk fel ekkor, ám kisült, hogy a sűrített levegő két óriástrombitát táplál. És a csarnokban pár perc múlva megszólalt - egy hajókürt. Gyönyörű pillanat volt: ez az ember nyomot hagyott a a világban, (lásd még Tatabánya és környéke)!

A dunaújvárosi csapat bemutatásakor a magyar B-közép csillagszóróra gyújt, aztán a Himnusz következik. Ott és akkor bosszantó, a később történtek tükrében viszont a fátum ujjaként is értelmezhető, szerencsés baki, hogy a helyi technikus a balsorsunkat taglaló fejezet előtt lehúzza a potit. A magyarok persze tisztességgel végigéneklik, párhuzamosan a hangszórókból is áradó szlovén himnusszal, ami arról szól, hogy az Alpok bércein nektár csepeg, és számos versszakában feltűnnek bizonyos kérődzők is. Miguel A. Amigo spanyol grand és bíró spori sípjába fúj, szancsója, a szúrós tekintetű Rodrigo Costas is a helyén: kezdődhet.

Látszólag minden pont úgy, mint egy hete, otthon. Két perc, két gól: ide. Aztán egy húszméteres, "szemevan"-átadás után Pálffy 4-1-re alakítja az eredményt. Mindkét oldalon mindenki ideges. Hosszas fej-fej melletti játék után a Ljubljana a 23. percben ledolgozza kétgólos hátrányát, majd öt perccel később először kerül nyerő pozícióba. Ám Mátéfi átlövése, majd Balogh szenzációs gólja segít a csapatnak visszanyerni az egyensúlyt. "Nyugi!!!" - ordítja Zsiga Gyula egyáltalán nem nyugiban, a félidő vége egész

egyszerűen őrületes:

kimarad egy szlovén helyzet, aztán egy magyar, Jovanovic saját kapualjából próbálja megtréfálni a mi hálóőrünket, Gobuvovát, majd Mátéfi vágja rá úgy húszról, majdnem sikerül. 12-11 a félidő, összesítésben még mindig a Dunaferr vezet, egyetlen facsemetével. Van viszont egy titkos fegyverünk: Radulovicnak hívják, akit az első játékrészben egy méter megtételével sem fárasztott a csalafinta edző.

A szünetben lazán eldobálgat, kicsit értetlenkedünk, amikor szélről ejtéseket gyakorol, de ráhagyjuk, ő tudja. Aztán beáll, mert a mi Amigónk már a második - földöntúli izgalmakat kínáló - félidőre szólítja a játszó feleket. Doler és Derepasko ötödször is megcsinálja ugyanazt az ósdi figurát, aztán viszont Radulovic kézisulija következik. Első megmozdulása gól, látható hevességgel vetik rá magukat a honi védők. Többször hagyja el sántikálva a játékteret, egyszer még gondosan karbantartott sminkje is megsérül: egy, a női szépségre kevéssé fogékony ellen elmaszatolja a szemfestékjét. Mindegy: telik az idő, és nekünk dolgozik, ebben a felállásban érezhetően jobbak vagyunk. Siti parádésan irányít, Mátéfi átlövései bejönnek, Takács egy percen belül kétszer is beveszi a hazaiak kapuját, és egyáltalán: mindenki húzza-tolja, ahogy bírja, a magyar szekeret.

És a szlovénok egyre többet hibáznak. A finálét meg Radulovic álomgólja nyitja: ordítva jövünk rá, miért szidolozta az ejtéstechnikát a szünetben - ezt a találatot sokáig fogják emlegetni. Így lesz 22-19 a mi javunkra, összesítésben öt gól az előny, de előttünk van még - a Delfin sorozatban megjelent Szentiványi Jenő-könyv címét kölcsönvéve - tizenkét halálos perc. Mindkét felet az önkívületig hajszolja a tomboló közönség, de eksztázis ide vagy oda, a mieink okosan csatáznak. Öt perc van már csak hátra, 24-24, aztán egy perccel a vége előtt Mátéfi értékesít egy büntetőt, 26-25. Kit érdekel már, hogy az utolsó percben egyenlítenek a szlovénok? A Dunaferrnek

polírozhatják a kupát: győztünk

Az ilyenkor szokásos képlet: örömmámor itt, összeomlás ott. A dunaújvárosi lányok összekapaszkodnak, örömtáncot lejtenek, sírnak, nevetnek, levegőbe dobálnak edzőt-gyúrót, majd a játéktól-csapattól búcsúzó világklasszis, az ünneplők gyűrűjében és vállán kislányként síró Kocsis Böbe kerül sorra. A szakosztályelnök szabályos vigyázzba vágja magát, amikor kezébe kaparintja a kupát, amely rövidesen néhány forró csók elcsattintásának erejéig a B-középnél is tesz egy villámlátogatást. Nem maradhat el a pezsgőfürdő, és nemsokára egy hatalmas nemzetiszín zászlót lengetnek a diadalittas győzők. Az örömkönnyek gyorsan felszáradnak: a fotósok kedvéért összeállt kupás csapatképen már mindenki mosolyog.

Nincs min mosolyognia viszont a hazaiaknak: Vinko Kandija gárdája nem titkolt győzelmi reményekkel várta a visszavágót, ám a már idézett csasztuskának lett igaza. A legtöbben még csak nem is sírnak, döbbent letargia, teljes megroppanás. Micsoda hülyeség, nem? Valaki, most jelesül egy csapat, száz meg száz másiknál jobb: eggyel szemben viszont alulmarad - négy milliméterrel, egy decivel, két góllal -, és innentől már nem lehet örülni egy második helynek. Marad a szomorúság, az értetlenség, a papírszalagok rugdosása. Meg talán a remény, hogy jövőre majd máshogy alakul.

A dunaújvárosi tábor jogos tombolására ügyet sem vetve, a szlovénok ismét példát adnak sportszerűségből: ovációval köszöntik csapatukat, és nagy tapsot kap Radulovic és Jovanovic, a két szerb idegenlégiós összeborulása is, aztán szép lassan elszivárognak a hazai szurkolók, a magyarok, szóbeli ígéretükhöz híven ("Meg-vá-runk, meg-vá-runk!") maradnak ünnepelni, Zsiga mester és néhány követője, hirtelen ötlettől vezérelve, rövidesen egy ljubljanai szökőkútban mossa le magáról a meccs okozta

izgalom gyöngyeit,

ám nekünk indulnunk muszáj - igaz, a többi történésről akkor is sírként hallgatnánk, ha ott lettünk volna. Már feltéve persze, hogy a lányok nem tértek azonnal nyugovóra.

- boda-nyulasi -

szerző
- boda-nyulasi -
publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...