Rakonczay 847 kilométert futva győzött a hatnapos VB-n

  • narancs.hu
  • 2023. március 19.

Sport

A nők mezőnyében a magyar-kanadai Szilasi Viktória 694,9 kilométerrel lett világbajnok Olaszországban.

Múlt vasárnap kezdődött és szombaton délután fejeződött be az olaszországi Policoróban a hatnapos világbajnokság, amelyet a GOMU ultrafutó szervezet rendezett. A férfiaknál és a nőknél is magyar versenyző győzött. Rakonczai Gábor 847,6 kilométerrel, a kanadai-magyar Szilasi Viktória (Viki Brown) pedig 694.9 kilométerrel – tudósít a Csupasport.hu.

Ezeken a versenyeken az indulók maguk osztják be futó- és pihenőidejüket, az nyer, aki a megadott időkereten belül a legnagyobb távolságot teszi meg. Ehhez az szükséges, hogy az ember tökéletesen ismerje magát, végig jól gazdálkodjon az erejével, és gyorsabban regenerálódjon, mint a többiek a nap mint nap lefutott több mint száz kilométer után.

A Csupasport cikkéből, illetve Rakonczay segítőjének, Lesi Zoltánnak a Facebook-beszámolójából kiderül, hogy a verseny hat napja izgalmasan telt:

„Bocsánat hogy csak most jelentkezem, Gábor reggelre is tartogatott még egy kis drámát. A lényeg azonban hogy megvan amiért jőttünk. Megjártunk nagy mélységeket és magasságokat, de megvan a Világbajnoki Cím, új magyar csúccsal. 847km 6 nap alatt.

Kérlek, beszéljétek le ezt a szerencsétlent arról, hogy ilyet még egyszer csináljon, vagy ha nem sikerül, valaki jöjjön vele helyettem.

Nekem ez nagyon kimerítő volt pszichésen és érzelmileg (ha van ilyen). Szerintem sok ilyet már nem bírnék ki. Nagyon köszönöm Barátom, és gratulálok! Köszönöm nektek is a biztatást, ahogy Gábornak, nekem is sok erőt adott. Most búcsúzom innen, legközelebb már Gábor jelentkezik remélhetőleg egy hosszabb beszámolóval”.

Rakonczai azért is hajtott, hogy saját szeptemberi csúcsát, a 844,1 kilométert felül tudja-e múlni, de az is fontos cél volt, hogy eleve 800 kilométer fölé jusson, mert ezen az olasz versenyen ez még egy indulónak sem sikerült. 

Rakonczay Gábor mögött a második a német Adrian Rewig lett 823.9 kilométerrel, a lengyel Pawel Zuk pedig 805.6 kilométert tett meg a hat nap alatt.

A nőknél a kanadai-magyar Szilasi Viktória győzött, 694.9 kilométerrel, a román Mara Guler (645.1) és a szintén magyar Drabik Krisztina (622.5) előtt.

A Szilasi és Drabik alkotta magyar női válogatott csapatban világbajnok lett, a kéttagú magyar férfiválogatott, Rakonczay és Fodor Szilárd ezüstérmes. Fodor 690,3 kilométert futott. A vidalon a legeredményesebb utánpótlás korú versenyző is magyar lett, Török Benjamin, aki 602 kilométert tett meg. 

A leadkép forrása Rakonczay Gábor Facebook-oldala, a fotó a 700. kilométer után készült

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk