Sepp Blatter viselt dolgai és újraválasztása

További jó munkát, elnök úr!

szerző
Dénes Ferenc
publikálva
2015/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miközben az amerikai igazságszolgáltatás, az angolszász sajtó és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keresztes háborút hirdetett ellene, Herr Joseph Blattert a hétvégén ötödszörre választották meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ­elnökének. Most megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni – vagy legalább magyarázatot találni rá.

A FIFA május utolsó hetére összehívott 65. kongresszusa mellbevágó előjátékkal kezdődött. Hat, a kongresszusra Zürichbe érkezett magas rangú szövetségi vezető szállodaszobájának ajtaján szerda reggel svájci közegek kopogtak. Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájára (FBI) hivatkozva arra kérték a küldötteket, lesznek kedvesek a rendőrségre fáradni, és számot adni néhány millió dollárról, ami gyanúra okot adó módon került a számlájukra. A FIFA-tisztviselőkön kívül (köztük aktív és volt alelnökök, nemzeti szövetségi elnökök) sportmarketing- és médiacégek vezetői is rács mögé kerültek, összesen 14-en. A vádak számosak: mérkőzések, illetve egész bajnokságok manipulálása, kontinentális és világbajnoki selejtezők befolyásolása, szponzori és tele­víziós szerződések törvénytelen kikényszerítése, zsarolás, megvesztegetés – de a vizsgálódások ­során állítólag felmerült a 2010-es dél-afrikai vébé odaítélése és Blatter 2011-es megválasztásának ügye is. A szálak a 90-es évek elejére nyúlnak vissza; az illegális pénzforgalom a sejtések szerint több százmillió dollárra rúg. Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter szerint az egész rendszert átható, maffiaszerű korrupcióról beszélhetünk.

A FIFA-val szembeni korrup­ciós vádak nem újak. A gyanúsan vezetett mérkőzésekről, világesemények rendezési hiányosságairól, jegyüzérkedésről, a kereskedelmi jogok pult alatti adásvételéről szóló pletykák évtizedek óta tartják magukat – de az igazi botrányt és a jelenlegi FIFA-elnök elleni háborút mégis az robbantotta ki, hogy a 2018-as világbajnokság rendezési jogát Oroszországnak, a 2022-esét pedig Katarnak ítélte a szervezet. A nagy vesztes Anglia, amely maga is szerette volna az egyik vébét elvinni – az angol sajtó a 2010-es döntés óta támadja a FIFA-t, a Sunday Times pedig tavaly nyáron hosszú cikksorozatban mutatott be állítólagos bizonyítékokat a csalásra. A FIFA etikai bizottsága utána is ment a vádaknak, ám a jelentést a végrehajtó bizottság nem engedte teljes terjedelmében nyilvánosságra hozni, ami – stílszerűen – csak olaj volt a tűzre.

 

A pénz (hangosan) beszél

 

Miközben a FIFA körül forr­nak az indulatok, a hétvégi kongresszus a korábbi években megszokott, nyugodt mederben folydogált. Mintha párhuzamos univerzumokban élnénk – jegyezte meg az egyik tudósító. És tényleg: a viharos előzmények dacára az elnökválasztás nemhogy meglepetést, de igazi küzdelmet sem hozott. Blatter kihívója, Ali bin al-Huszein jordániai herceg a szavazás első fordulójában a 206 érvényes szavazatból 73-at kapott. Négy szavazat híján sikerült ugyan megakadályoznia, hogy a regnáló elnök már az első körben megszerezze a szükséges kétharmados többséget, de a második körtől, ahol az egyszerű többség is elég, már visszalépett. Mint nyilatkozta, azért, mert nem akarta bajba sodorni a rá szavazókat.

Blatter tehát maradt, és vele maradt jó néhány megválaszolatlan kérdés is: mitől látszik ennyire korruptnak a FIFA, és mi az elnök titka? Kik az ellenfelei, és mi mozgathatja őket? És mi lesz most?

Európából nézve valóban érthetetlen, hogy miért kedvelik Blattert fő támogatói, az afrikai és ázsiai szövetségek. S bár a végső magyarázat valóban a pénz lehet, a válasz némiképp összetettebb annál, hogy „mert kilóra megveszi őket”.

A Narancsban már többször írtam arról (legutóbb: Látástól vakulásig, Magyar Narancs, 2010. július 15.), hogy a nemzetközi labdarúgás a João Havelange–Joseph Blatter párosnak köszönheti, hogy ma a világ első számú globális sportszórakoztatási és -szabadidős márkája. Ennek kulcsa, hogy az elmúlt negyven évben együtt dol­gozó, egymást követő két elnök nem egyes ligákat (Bundesliga, Premier League stb.), hanem magát a labdarúgó sportágat építette fel márkaként. (Ellentétben a tengeren túli gyakorlattal: az NFL vagy NBA az egyesült államokbeli futballt, illetve kosárlabdát rántotta össze.) Ez a fajta brandépítés a földrajzi terjeszkedést szolgálta, azt, hogy a futball Patagóniától Vlagyivosztokig a világ minden szegletében népszerűvé váljon.

E terjeszkedéshez a szabályok azonossága és a résztvevők egyenrangúsága kellett. Márpedig a futballban a szabályalkotás legendásan konzervatív, következetesen elzárkózik minden technológiai újítástól – így játszhatják a meccseket ugyanazon keretek között a csádi másodosztályban és a La Ligában. Amikor pedig a 80-as évek derekán – részben nekik is köszönhetően – beköszöntött az aranykor, Havelange és különösen Blatter ellen tudtak állni a nyomásnak, hogy az európai nagy futballországok Argentínával és Brazíliával karöltve a fellendülés minden hasznát kisajátítsák. Az addigi erőviszonyokat megtörve
a FIFA bevételeiből jelentős fejlesztési pénzeket juttattak a fejlődő országoknak; Ázsiába, Észak-Amerikába, Afrikába is elvitték a világbajnokságot, és nem engedtek a szövetség demokratizmusából. A szervezetben Németország ugyanúgy egy szavazattal képvi­seli a saját érdekeit, mint a Salamon-szigetek. Nem csoda, hogy Dél-Koreából, Dél-Afrikából, Katarból nézve másképp fest az ­elmúlt évtizedek futballfejlődése és benne a FIFA szerepe, mint mondjuk Angliából.

 

A pénz (halkan) beszél

 

Persze Blatternak is fontos a hatalom: a szervezeten belüli pozíció, a közfigyelem, a busás elnöki állás megszerzése és megtartása. Ehhez pedig – az iparági egyeduralomhoz – minden intézményes feltétel a rendelkezésére áll.

Mivel a FIFA Svájcban bejegyzett, adót nem fizető közhasznú egyesület, a hatóságok csak a svájci törvények szerinti általános szabályok betartását kérhetik rajta számon: bár maga globális szervezet, globális felettese, ellenőrző szerve nincs. Továbbá. A labdarúgás területén monopolhelyzetbe került – hisz nincs vele versenyző másik labdarúgó-világszervezet –, s így a piaci ellenőrzés sem hatékony. A világbajnokságok és a többi, FIFA által nyújtott televíziós és marketinglehetőségek páratlanok: előbb-utóbb úgyis akad, aki fizet. S végül: nem elég, hogy a szervezetnek mindebből adódóan és alapvetően csak belső normáinak kell megfelelnie, e belső bürokratikus kontroll is jelentősen gyengíthető. A szervezet demokratizmusa és ennek manipulálása révén – lásd például a nyolc alelnökös rendszert, köztük egy-egy tag Pápua Új-Guineából, Bahreinből vagy a Kajmán-szigetekről – felhígítható és erősen befolyásolható a működés. (Maradna még az etikai ellenőrzés, de a FIFA-t 1961 és 1974 között vezető Sir Stanley ­
Roushoz hasonló úriemberek lassan kikoptak a szervezetből; meg amúgy is túl sok a pénz, s túl nagy a kísértés.)

A piaci, a bürokratikus és az etikai koordinációk hiánya, illetve a manipulálásuk tág teret nyitott az egyszemélyi vezetésre. Az elnök jó vagy rossz munkájának egyetlen mércéje az lett, hogy újraválasztják-e, vagy sem. A futball terjeszkedése, az anyagi bőség komoly érdekkonfliktusokat szült, s ezeket Blatter a saját hatalma szempontjából kiválóan kezelte. És mindehhez még csak lefizetnie sem kell mindenkit: az afrikai és az ázsiai szövetségek például valóban hálásak a fejlesztésekért, s valószínűleg mások is örülnek annak, hogy a fejlesztési pénzek elköltésekor, a kontinentális és ­helyi kereskedelmi szerződések megkötésekor az elnök és az emberei gyakran néztek félre. „Nem ellenőrizhetek minden pillanatban minden FIFA-tagot” – tárta szét a karját kongresszusi beszédében a régi-új elnök, s közben bizonyára a szemét is nagy sebességgel forgatta.

 

A kutya meg ugat

 

Mindemellett azt sem tagadhatjuk, hogy a múlt heti nagy leleplezések körül is akad néhány furcsaság. Például az időzítés: a botrány az elnökválasztás előtt három nappal tört ki. Nyilván­való, hogy az akcióval befolyásolni kívánták a döntést, hiszen három nap a vád tudatosításához lehet csak elég, az „ellencsapás” megszervezéséhez már nem. És szeretjük-e Putyint vagy sem, nehéz ignorálni felháborodott nyilatkozatát, amelyben azt kéri számon, hogy az amerikai törvénysértések ellen hogyan lehetséges Svájc területén fellépni. (Az egyik fő gyanú Blatterral és a szervezettel szemben az, hogy a 2018-as vébét görbe úton ítélték Oroszországnak.) Furcsa az adócsalókkal sokszor szerfölött megértő svájci hatóságok készséges együttműködése is. Blatter a korrupcióról lokális problémaként beszél – és nem látszik, hogy ne lenne igaza, hiszen a bizonyítékok egyelőre csak néhány latin-amerikai szövetségre vonatkoznak. Ha, mint hírlik, évek óta nagy erőkkel folyik a nyomozás, hogyan nem találtak más „legendás” ügyekre bizonyítékot? Azon meg csak mosolyogni tudok, amikor angol tótumfaktumok vagy épp Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke tetszeleg sárkány­ölő Szent György szerepében. Az angolok maguk is érintettek – többször is megpendítették, hogy éppenséggel be tudnának ugrani, ha a FIFA elvenné Oroszországtól a vébét –, viszont meglepően könnyen feledkeznek el a 2012-es olimpiai pályázat befutójáról, amikor London nem kis meglepetésre (és állítólag nem kis politikai nyomásra) megelőzte a favoritnak tekintett Párizst. Platininak pedig saját megválasztása körülményeiről lenne mit mesélnie, meg arról, hogy az általa vezetett UEFA miért és hogyan ítélte a lengyel–ukrán tandemnek a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát.

S hogy Sepp Blatter korrupt vagy sem? Nem tudom. De ahogy nézem, senki sem tudja. Az elmúlt években az amerikai hatóságok nagyítóval vizsgálták minden mozdulatát. Ha tehették, még a vécén is lehallgatták, s az egyik megvádolt FIFA-vezető már 2013 óta jelent nekik. Újságírók hada nyomoz utána – mégsem találtak konkrét bizonyítékot ellene. Valóban nehéz elhinni, hogy a FIFA-n belül az amerikaiak szerint bűnszövetkezetként működő csoport tevékenységében nem volt aktívan vagy passzívan részes az elnök – de más hinni és megint más tudni.

„A választással nem fejeződött be a FIFA-botrány” – hirdetik a ­világlapok (leginkább az angolszász sajtó), és ebben nincs is okunk kételkedni. Ahogy az is biztosnak látszik, hogy a labdarúgás sokat veszít a FIFA körüli botrányokkal. Michel Platini állítólag azt mondta, s ebben ugyancsak egyet kell értenünk vele, hogy Blatternak azért kell lemondania, mert egyre negatívabb a FIFA-ról és közvetetten az elnökről kialakult kép, ez pedig árt a futballnak. A szponzorok egy része már jelezte, hogy nem kíván együttműködni a korrupció árnyékában működő, azt ténylegesen kivizsgálni nem hajlandó nemzetközi szövetséggel.

Vajon valóban bojkottálják-e majd a nagy televíziós társaságok és a reklámozók a szövetséget? És mit lép erre Blatter? Ha nem tudja ennek elejét venni, az a karrierje végét is jelentheti. Hiszen a korrupció(gyanú)t, úgy tűnik, megbocsátják a FIFA-tagok
– de a soványabb bukszát aligha fogják.

szerző
Dénes Ferenc
publikálva
2015/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Betyárok, új nyilasok, neonácik
Pártot alapít a legszélsőjobb
Várhegyi Éva: Ekotrip
Cinkelt lakáslottó
Balaton-melléklet
Kis-Balaton, madármentés, fürdőélet
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...