Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
Teljesen érthető, hogy egy olyan nehezen magyarázható és felesleges, ideológiailag is kérdéses, múltba révedő gumicsont-intézkedést, amilyen két éve a megyék vármegyésítése volt, minden fronton reklámozni kell, hátha úgy tűnik, hogy volt értelme az egésznek.
A mindenkori Oscar-díj-átadó gáláknál csak az Oscar-díj-átadó gálákról írt elemzések nyomasztóbbak.
Tavaly arról írtunk, hogy a vajdasági magyar kulturális életet egy személyben irányító Lovas Ildikó teljhatalmat gyakorolva szerzők és könyvek betiltását kezdeményezte, idén tavasszal viszont azt látjuk, egyik pillanatról a másikra veszíti el befolyását. Mi történik, és kisülhet-e ebből valami jó?
A rádió néha olyan dolgokra is képes, amilyenekre racionális számítások szerint nem kellene képesnek lennie. Például milyen egy filmklub, amelynek csak a hangját halljuk? Elsőre elég bizarr ötletnek tűnik, és mégsem egészen az.
Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.
A kormányhivatal bírságai már a reklámtörvénybe illesztett gyermekvédelmi bekezdésekre hivatkoznak – magyar szerző könyvét is érinti a büntetés.
Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.
A skandináv szerzők jelenléte és sikere egész Európában számottevő, nálunk is. Jón Kalman Stefánsson és Karl Ove Knausgård fordítójával kerestük az északi divat forrását, illetve azt is megnéztük, mitől skandináv a skandináv gyerekvers.
Érdekes kihívás lehet kormányközeli véleményemberként ráhangolódni a közelgő európai parlamenti választásra. Nyomassuk tovább a „brüsszelezést”, vagy próbáljunk valamiféle pozitív üzenetet is beledarálni a mondandónkba? Meddig lehet elmenni egyikkel vagy másikkal? És amúgy: mi is lenne a saját véleményünk?
