WSJ: Donald Trump lefeküdt egy pornószínésznővel, akit később lefizettek, hogy maradjon csendben

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 13., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Legalábbis ezt állítja a Wall Street Journal névtelen forrásokra hivatkozva.

Az amerikai lap szerint 130 ezer dollárt fizetett az amerikai elnök ügyvédje egy korábbi pornósztárnak azért, hogy hallgasson arról a viszonyról, amely egykor közte és Donald Trump között volt. A Wall Street Journal azt közölte, hogy Michael Cohen még 2016-ban adta át a pénzt Stephanie Cliffordnak.

A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: Donald Trump jelenlegi feleségével kötött házassága után egy évvel feküdt le a Stormy Daniels néven is ismert, ma már visszavonult pornószínésszel.

Trump ügyvédje tagadta a sztorit, mint ahogy a Fehér Ház is, utóbbi jelezte, ez egy régi, ismét felmelegített sztori. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi elnökválasztás előtt már egyszer bejelentették, hogy Stephanie Clifford egy tévéműsorban fog beszámolni arról, milyen kapcsolatban volt Trumppal, de végül visszalépett.

Trump szerint sose találkoztak a nővel, aki molesztálással vádolja őt. Itt egy fotó, amin egymás mellett állnak

A tények makacs dolgok. Trump állítását cáfoló képet tett közzé nemrég a People magazin – írja az Index. Ezen a fotón Trump mellett nemcsak a terhes Melania-t láthatjuk, hanem másik oldalán Natasha Stoynoff-t, aki tavaly mesélte el, hogy 2005-ben mar-a-lagói birtokán Donald Trump miként molesztálta. „Stoynoff a Trump házaspár boldog mindennapjairól írt cikket.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 13., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 szegedi789
    szegedi789
    2018. január 13., szombat 12:41
    - Háát, mondhatni, ez még mindig szerényebb alternatíva, mint a moszkvai (illetékes szervek által , állítólag, gondosan rögzített) pisiparty . . .

    - Sőt, igazából , a Trump President Showba ez kell, hűtlenség, pornós, nem kell itten orosz szálakkal bajlódni a választások körül ...

    Következő részek tartalmából : Egy eltitkolt Junior ? Még egy affér egy volt Dallas-szereplővel? Most egy európai középhatalmat szaroz le Donáld ? Ufók rabolják el, iráni Forradalmi Gárda egyenruhájában ?

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A közvélemény-kutató a választásokról
Interjú Závecz Tiborral
Riport
Diáktüntetők Orbán ellen
Mit tehet az egyes polgár?
Schein Gábor írása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Választás 2018

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...
https://ad.doubleclick.net/ddm/trackclk/N9356.3064282ADA-MANCS-ROS-DES/B20258930.204432256;dc_trk_aid=404585362;dc_trk_cid=92488506;dc_lat=;dc_rdid=;tag_for_child_directed_treatment=