Színház

A védőbeszéd

Színház

Persze akár az ógörög tragédiák örök színpadi életképességén is csodálkozhatnánk, de azért az igazi meglepetést mégis Szókratész, illetve Platón szerzi az utókor számára. Merthogy adott egy 2400 éves, határozottan nem színpadra szánt szöveg, amely részben törvényszéki védőbeszéd, részben filozófusi önarckép – és a mű mégis rendre hálás játéklehetőséget teremt egy-egy teherbíró, ambiciózus (és talán éppen nem a képességeinek megfelelően foglalkoztatott) férfiszínész számára. Haumann Péter és Jordán Tamás emlékezetes produk­ciói­nak nyomában most Makranczi Zalán rugaszkodik neki az egyszemélyes vállalkozásnak, amely titkon a színház (és a politika) legfontosabb kérdését firtatja: tud-e hatni a közönségre (és a közösségre) az őszinte és okos szó? Az előadás aktualitása tehát garantált, és napjainkhoz illő Makranczi fiatal és dühös Szókratésze is. A beszélő okossága ugyanis jogos indulattal elegyedik, hiszen a filozófusi bölcsesség sem feledtetheti vele, hogy méltatlan helyzetben van és az életéért küzd. A szókratészi–platóni monológ értelemszerűen kamarajellegű előadása csakis a meggyőzőerő és a kapcsolatteremtő készség csúcsra járatásával működhet – és e téren Makranczi jobb teljesítményt nyújt Szókratésznél, aki athéni bíráinak csak a kisebbségét tudta hajdan maga mellé állítani. Makran­czit, úgy lehet, erős többség támogatná, hála intellektuális fegyelmének, jól értelmező és jól érthető megszólalásainak, no meg átütő színpadi szexepiljének. Noha Czeizel Gábor rendezése kevés ötlettel – és még kevesebb hasznos ötlettel – segíti színészi működését: a nézőtéri borítékkihelyezés vagy a képzeletbeli pergamentekercs játékai inkább bürökpoharat érdemelnének, semmint fölmentést. Szinte csak a vádló mondatainak bejátszása töri meg a bal kézzel elhullajtott ötletmorzsák sorozatát: Jordán Tamás hangján meghallatni velünk Melétosz szavait egyszerre frappáns és tiszteletteljes gesztus.

Spinoza, április 19.

Figyelmébe ajánljuk