Apokalipszis, de mi végre?

Jobb félni – avagy Egység Kétség Háromság

A tavaly szeptemberi élő színházi bemutatón még lehet, hogy a darab egyértelmű tanulsága – ti. nem mindegy, hogy karantén idején kivel bútorozunk össze – még nem volt ennyire nyilvánvaló.

Akár úgy is tűnhetett, hogy Kovács Dániel Ambrus rendezése a Fészek Művészklub kupolatermében egyfajta jövendölés az egyre borzalmasabbá váló állapotokról és a fokozódó pánikhangulatról. De azt már akkor is nehéz lehetett meghatározni, hogy ez az alkotás mit is szeretne pontosan elmondani a stabilitásukat vesztett emberekről. Mára sem lett könnyebb.

Az előadás fiktív helyszíne is a Fészek Klub kupolaterme egy világjárvány kellős közepén: a 20. század elejéről ránk maradt épület elegánsan díszített termét biztonsági okokból, hatalmas nejlonleplek takarják. Így tünteti el a félelem a történelmünket és a kultúránkat, sugallja a díszlet, a kinti világról kizárólag az elgyötört, tépázott idegrendszerű szereplőktől értesülünk.

Az öt szereplő egyike, Martinkovics Máté alufóliaruhás rettegője az 5G magasabb frekvenciájú sugárzásának, és lelkes hívője-terjesztője számtalan összeesküvés-elméletnek. A másik egy takarítás- és fertőtlenítésmániás kényszerbeteg (Ballér Bianka), aki tökéletesen beleőrült a rettegésbe. A harmadik egy frissen elvált ötvenes férfi, aki nem mellesleg magyar őstörténeti konteóhívő (Vizi Dávid), és aki szabadidejében bitcoinnal kereskedik. A negyedik egy apakomplexusokkal küzdő pszichopata (Lestyán Attila). Csak egy furcsán normális alak van itt, aki folyton az érte természetesen soha el nem jövő pasijára vár (Messaoudi Emina). Ezt a várakozást is lehetne természetesen szerelmi őrületnek vagy párkapcsolat-függőségnek nevezni, mégis, a lány rögeszmés vágyakozása egy teljesen átlagos igénynek hat a vele együtt dekkoló félőrültek között.

 

Fotó: Dávid Attila