Csuja Imre: „Kibányászni magamból a férget”

Színház

Csuja Imre épp az Übü királyban viszi a főszerepet. Zsarnokokról és örök karakterekről beszéltünk vele.

magyarnarancs.hu: Mácsai úgy fogalmazott, hogy az Übü király több mint száz év közös emlékezetének a karikatúrája. Egyetértesz vele?

Csuja Imre: Valóban asszociálni lehet az elmúlt száz évre. A történelemben mindig voltak hataloméhes alakok, zsarnokok, vagy egyszerűen mániákusok. Übü papát a hataloméhség motiválja, az a lényeg, hogy a mániáját lássa a néző.

magyarnarancs.hu: A mai kor, a hazai közélet milyen alapanyagot szolgáltat a figura megformálásához?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

CSI: Ezt nem forszíroztuk különösképpen, nem aktuálpolitizálunk. A mi előadásunk igyekszik hosszú évtizedek korképét megmutatni, a jellemek ferdülését, a személyek torzulását. Örök emberi problémákkal foglalkozik, a mohósággal, zsarnoksággal, gyávasággal, árulással. Ezek az emberiséggel egykorú tulajdonságok, nem kell kivetíteni a mára vagy a közelmúltra.

magyarnarancs.hu: Mérföldkőnek tekinted Übü papa szerepét a pályádon?

CSI: Ötvennégy éves vagyok. A rendezők látják, hol tartok színészileg. Übü papa ijesztően nagy szerep, amihez nyilván meg kellett érni. Fizikailag is megterhelő, mert elég sok mozgással teli jelenetsorozatról van szó.

magyarnarancs.hu: Kerekes Éva Übü mamája Lady Macbethként irányítja puffadt pojácának nevezett férjét, aki úgy esik bele az uralkodásba, mint Pilátus a credóba.

CSI: A Macbeth-problematikával indul az előadás. Übü papa az elején egy elégedett, jóllakott napközis, akit Übü mama piszkál fel, hogy harapjon bele az almába. És a szellem kiszabadul a palackból. Übü mama sem tudja, mit indít el, csak azt látja, hogy a férje alkalmas bizonyos dolgokra. És aztán egyre jobban belemelegszik a gyilkolásba, az árulásba, a szarságba. Bámulatos, hogy mi rejlik egy emberben, ha lehetőséget kap. Nagyon érdekes kibányászni magamból ezt a férget.

magyarnarancs.hu: Hogy érzed, a groteszkhez születni kell, vagy ez is olyasmi, ami elsajátítható?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

CSI: Megkockáztatom, hogy van rá hajlamom. Még a pályám elején észrevettem, hogy ha mondok valamit, azon nevetnek, vagy félig nevetnek, félig sírnak. Nem állt szándékomban nevettetni, csak nevettek rajta.

magyarnarancs.hu: Mácsaival párhuzamos osztályba jártatok a főiskolán. 2004-ben aztán szerződtetett az Örkénybe.

CSI: A katonaságnál találkoztam először Palival. Csak arra emlékeztem, hogy volt egy szőke fiú, akivel jól lehetett beszélgetni, jó volt őt hallgatni, mert egészen komoly elképzelései voltak a színészetről. Aztán végeztük a magunk dolgát a főiskolán. Én lekerültem vidékre, néha feljöttem, és azt vettem észre, hogy tud rólam. Hosszú ideig nem találkoztunk, majd Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjében dolgoztunk együtt. Pár nap múlva felhívott, hogy igyunk egy kávét. „Annyi rendező szeretne veled dolgozni, nincs kedved ide szerződni?” – kérdezte. „Kérek egy kis gondolkodási időt” – feleltem. Elszámoltam háromig, és igent mondtam.

magyarnarancs.hu: Van némi aggodalom a társulatban amiatt, hogy Mácsai igazgatói mandátuma lejár 2015 januárjában?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

CSI: Nincs, vagy csak ösztönösen eltartjuk magunktól. Ráérünk akkor foglalkozni vele, amikor helyzet van. Nagyon remélem, hogy nem robbantják szét a színházat a külső pályázók. Optimista vagyok ebben az ügyben.

magyarnarancs.hu: Shakespeare és a görög klasszikusok a kedvenceid. Zavar, hogy a rendezők nem néznek ki belőled nagy drámai szerepeket?

CSI: Remélem, még van időm, és ezek a szerepek is megtalálnak. A Hamlet Poloniusát játszom, ami nagyon bejött. Azt hiszem, sikerült Bagossy rendezésében egy különleges, szokatlan Poloniust megformálnom.

magyarnarancs.hu: Legnagyobb színpadi sikerszériád a Portugál Kocsmárosa, amit tizenhat éve játszol a Katonában. Manapság még nagyobb az egzisztenciális kilátástalanság. Ütősebben hangzik ettől egy-egy mondat?

CSI: Arra törekszünk, hogy mindig friss és naprakész legyen az előadás. Ma egészen más az akusztikája bizonyos mondatoknak, mint akár tíz vagy öt évvel ezelőtt. Talán jobban érezhető a téma tragikomikussága, de ugyanott nevetnek és hatódnak meg, ahol régen. Minden korszakban megvannak ezek a típusok, a kocsmatöltelékek.

magyarnarancs.hu: Mennyi múlik a színészi találékonyságon olyan felismerhető típusok megformálásánál, mint az Üvegtigris Csokija vagy a Valami Amerika gengsztere?

CSI: Úgy gondolom, hogy kreatív partner vagyok. Szoktam javaslatokat tenni, saját ötleteket vinni, olyasmivel előállni, hogy mi lenne, ha ezt és ezt mondanám. A Valami Amerika 2-ben például belecsempésztem Balla szerepébe, hogy folyton kijavítja magát a nak-nekes ragozással, és amikor eltalálja, elégedett.

magyarnarancs.hu: Mára mintha lecsengett volna a filmes korszakod...

CSI: Hamarosan kijön a Swing, amiben egy nagyon izgalmas epizódszerepet alakítok, de nem szeretném előre lelőni a poént. Goda Krisztánál is játszottam egy rendőrt a Veszettekben, emellett vizsgafilmekbe is hívnak.

magyarnarancs.hu: Nem unod még, hogy a legtöbben az Üvegtigrissel azonosítanak?

CSI: Csak nem haragudhatok azért, mert szembejön egy járókelő, rám mosolyog, és látom a szemében, hogy ötvenszer megnézte az Üvegtigris-összest!

Figyelmébe ajánljuk