A cseh bábjátszás története

Elálló fafülek

szerző
Teller Katalin
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kaiser, Karfiol, Kočka, Škoda, Novák, Kašpárka, 29471 és 29472, valamint Trnka és Alfa – nem kolbászról, zöldségről, autóról és földönkívüliekről van szó, hanem a Plzeňben található bábmúzeum fontos szereplőiről.

A Plzeň főterén álló Muzeum Louteknek és az innen mintegy kétszáz kilométerre található chrudimi bábmúzeumnak köszönhetően Csehország bátran állíthatja, hogy az egy négyzetkilométerre eső bábmúzeum-sűrűség nemcsak a régióban, de világviszonylatban is itt a legnagyobb. Ez persze nem véletlen: 2016 óta az UNESCO világörökség-listáján szerepel a cseh és szlovák bábjátszás, melynek gazdag történeti hagyományáról nemcsak a két intézmény, hanem számos magángyűjtemény és rengeteg amatőr társulat fáradhatatlan működése is tanúskodik.

Fricska a Habsburgoknak

Kaiser, Karfiol és Kočka – e családok vándorbábszínházai a 18. század második felétől komoly konkurenciát támasztottak a Plzeň városában és környékén vendégeskedő angol, német és talján komédiásoknak. Nemcsak mert olcsóbban szórakoztatták a népet, hanem mert ezt csehül tették, a Habsburgok megfricskázásától sem visszariadva, ami nem kis szerepet játszott a helyiek nemzeti identitásának erősítésében. Holott a repertoár ugyancsak transznacionális volt: mint sok más mutatványosnál, Don Juan és Faustus doktor kalandjai itt is kasszasikerként futottak, ugyanakkor a helyi humor beemelésével, jó pár népies darabbal és főként a virtuózan megmunkált marionettekkel (a korabeli mesterek barokk kegytárgyakon gyakoroltak) a társulatok joggal számíthattak az éledő nemzet elismerésére. A plzeňi bábmúzeum egyik legizgalmasabb darabja a három férfi és három női tagot számláló, 1855-ben kreált népi bábtáncegyüttes, amelyet egyetlen bábos mozgathatott, és amelynek játékát egy nemrég készült videofelvételen látni is lehet.

 

Emléktábla Kašpárkának

A 19. század végére annyira jövedelmezőnek bizonyult a műfaj, hogy a mézeskalács-készítő Čeněk Škoda a péksége udvarán tekintélyes színpadot állított fel, amelyen közel félméteres bábukkal – erőművészekkel, bohócokkal, katonákkal, papokkal – szórakoztatta 2 krajcárért, azaz egy deci tej áráért a nagyérdeműt. A színpadot a múzeum rekonstruálta, gombnyomásra végig is libeg-forog néhány marionett az akkori világot jelentő deszkákon – igaz, csak a látogató kisebb szívinfarktusa után, mert a mozgó kulissza komoly dérrel-dúrral vált színt, ráadásul rezesbanda-kíséretet is kapunk.

A plzeňi amatőr bábjátszás igazi fénykorát azonban egy másik vállalkozás harangozta be: 1913-ban néhány, a gyermekjóléti akciók mellett elkötelezett hölgy megalapította az úgynevezett LDFO-t, az üdülőtelepek bábszínházát, ahol a kezdeményezés szellemével némileg ellentétben főként felnőttelőadásokat rendeztek. Ennek vezetését egy évvel később az egyébként konkurensként a városba érkező bábos, Karel Novák vette át, aki egészen 1927-ig irányította a társulatot, és aki kinevelte azt a bábművészt, akinek két és fél emblematikus figurát is köszönhet a műfajtörténet. Az iparművész és színpadtervező, de valójában polihisztor Josef Skupa ugyanis kihasználva azt a háború- és Habsburg-ellenes hangulatot, amely 1917-re eluralkodott a cseh közéletben (is), megteremtette az úgynevezett Forradalmi Paprikajancsit, atyai nevén Kašpárkát, aki egy hónappal a Cseh–Szlovák Köztársaság kikiáltása előtt hatalmas pompával temette el a Monarchiát. Ezért Kašpárka még egy emléktáblát is kapott a nagy esemény tizedik évfordulóján. De ami igazán híressé tette Skupát, az egy kopasz, elálló fülű, dülledt szemű, frakkos bábfigura volt, aki 1919-ben született, majd 1926-ban – egy bábos kolléga jóvoltából – egy hasonlóan megnyerő külsejű, ráadásul elviselhetetlen fejhangon beszélő gyerekkísérőt is kapott. Spejbl és Hurvínek örök érvényű párosát kezdetben Skupa keltette életre egy személyben; az atyai, tanárosan lekezelő okoskodás és az álnaiv gyermeki kérdésözön nemzedéki konfliktusát nemcsak klasszikus párbeszédes jelenetekben mutatta meg, hanem kabarékra, bábrevükre és rádiójátékra is adaptálta. Bár Skupa 1930-ban megalapította a prágai állandó bábszínházat, a plzeňi székhelyű Spejbl és Hurvínek kettőssel (amely ekkor kiegészült Máničkával, Hurvínek barátnőjével), szókimondó társadalomkritikus darabokkal egészen 1943-ig vándorolt az országban, míg az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt le nem tartóztatta a Gestapo.

Skupa 1957-ben halt meg, de a két fafigura mindmáig a cseh bábjátszás nemzetközi védjegye maradt. Erre persze alaposan épít is a múzeum: mindent és mindenkit megelőzve láthatjuk az eredeti figurákat, és értesülhetünk egyéb jelenlétükről is, ugyanis képeslapként, gyerekkönyvként és festményként is újjáéledtek. Sőt, a kronologikus rendezés megfelelő pontján a televíziós feldolgozásból is kap a látogató, továbbá megcsodálhatjuk Hurvínek lábpedálos gyerekautóját, valamint az életnagyságban reprodukált nappali szobát is. Az ötvenes évekbeli, Magyarországot is elérő vendégjátékaik népszerűségét a történeteikből készült tévésorozat fejelte meg, amelyből a nyolcvanas években az államszocialista blokk valamennyi országának cseperedő nemzedéke okulhatott. A duó halhatatlansága aztán 1997-ben már-már asztronómiai magasságokba emelkedett, ugyanis két aszteroidát, a 29471. és a 29472. számút is elnevezték róluk a kisbolygóövben.

Embernagyság

De vissza a plzeňi deszkákra, ahonnan a 20. századi cseh bábjátszás másik emblematikus alakja is indult. Akárcsak Skupa, a festő, szobrász, grafikus Jiří Trnka is az LDFO kötelékében kezdett dolgozni, ahol gyerek- és felnőtt­előadások marionettjeinek sokaságát állította elő – a háború után aztán Prágában, saját animációs stúdiójában teremtette meg a bábfilm műfaját, jellegzetesen nyúlánk, visszafogottan dekoratív figurákat szerepeltetve. Trnka formakezelése nem kis hatást gyakorolt az 1966-ban alapított, máig működő plzeňi Alfa bábszínházra, amely marionettek mellett kesztyűbábos és embernagyságú figurákkal is dolgozik, egyszerre szólítva meg a gyerek- és a felnőttközönséget, mi több, a társulat – a múzeumi kurátorok nagy örömére – tudatosan gyűjti és archiválja a műfaj kellékeit és dokumentumait. A bábok közül nem egy – legalábbis reprodukcióban – kipróbálható a múzeum kis bábszínháztermében, amely jó eséllyel az utódok keltetőjeként is működik. A múzeumlátogató már-már sajnálhatja, hogy nem áll épp pályaválasztás előtt.

szerző
Teller Katalin
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...