Életműdíjat kap Lázár Kati

  • narancs.hu
  • 2018. július 20.

Színház

A Színházi Kritikusok Céhe idén nyolcadik alkalommal osztja ki az elismerést.

A díjat a Színházi Kritikusok Céhe 2011-ben alapította, akkor elsőként Törőcsik Marit tüntették ki vele. A díjat a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó 65 év feletti művésznek ítélik oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához – írják.

Az idei díjazott Lázár Kati, aki Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló művészként 45 évvel ezelőtt végzett, majd játszott a 25. Színházban, Miskolcon, Szolnokon is. A Nemzeti Színházban töltött évei után pedig Kaposváron állt színpadra. Színészként éppúgy játszott gyerekdarabokban, mint zenés előadásokban vagy drámákban. Többek között Babarczy László, Gothár Péter, Ascher Tamás és Ács János előadásaiban is szerepelt. Kaposváron ő maga is rendezni kezdett.
A díj Lázár Kati színészpedagógiai munkásságának is szól: az 1990-es években Jordán Tamással alakították és vezették a Merlin Színház színészképző műhelyét, majd Székely Gábor Új Színházához csatlakozott, később szabadúszó lett. Kaposváron, a Katona József Színházban, a Nemzeti Színházban, a Bárka Színházban játszott, és a TÁP Színházzal is dolgozott.

A díjat a szeptember 20-i ünnepségen adják át Lázár Katinak.

„Már nem vagyok olyan fontos magamnak”

Eredetileg Lazarovitsnak hívják, és komikus tragikának nevezi magát. Anyai vonalról hozza magával a színjátszást. Utálja a hamisságot, a korral lekopott róla az önsajnálat. Most Jászai Mari bőrébe bújik, másrészt infantilis nagymamát játszik. Magyar Narancs: A Kripli Mariban játszol először monodrámát. Mi érintett meg Jászai naplójában?

Figyelmébe ajánljuk