rés a présen

Elkel bármilyen segítség

Feuer Yvette alapító, művészeti vezető

  • rés a présen
  • 2013. január 13.

Színház

rés a présen: Milyen szerveződés a Bohócok a Láthatáron Csoport?

Feuer Yvette: Egy színészekből álló hivatásos társulat. Küldetésünk Magyarország legszegényebb területeinek kulturális és közösségi életének gazdagítása. Célunk, hogy eljussunk a szegénység és a társadalmi megkülönböztetés miatt halmozottan hátrányos helyzetben élőgyerekekhez; előadásokkal, drámapedagógiai foglalkozásokkal segítsük a gyerekek önképének, önbizalmának és együttműködési készségének fejlődését.

rap: Kikkel csinálod a csapatot? Ez a főfoglalkozásod?

FY: Színész vagyok,2010-ben alapítottam a Bohócok a Láthatáron Csoportot. Manyasz Erika és Szegedi Tamás az állandó tagok a csoportban, emellett több szakember és önkéntes is segíti munkánkat. Emellett más társulatokban játszom, dolgozom mint színész, drámapedagógus és mint gyerek-pszichodramatista is.

rap: Miről szól a gyűjtési akciótok?

FY: Minden évben - immár negyedszer - szervezünk egy nagy karácsonyi adománygyűjtési akciót. Az összegyűjtött adományokat Tomorra visszük, ahol december 15-én egy karácsonyi műsor keretében odaadjuk azoknak az 5-6 környező faluból összegyűlő gyerekeknek, akik számára a helyi asszonyok előzetesen már összeállították a csomagokat a leszállított adományokból. A Cserehát, ahol Tomor is van, Magyarország egyik legszegényebb régiója.

rap: Van-e annak jelentősége, hogy művészeti befogadó helyeken lehetett lerakni az adományt?

FY: Ezek az intézmények tudtak helyet biztosítani. Talán nem véletlen, hisz' elvileg a művészektársadalmilag érzékeny emberek, és az intézményeik pedig őket képviselik.

rap: Mit kell tudni, ha adományozni akarunk?

FY: Kérünk mindenkit, hogy jó állapotú holmikat hozzon, ami lehet használt, de legyen tiszta és használható, nem szakadt. Kérjük, hogy lezárt és felcímkézett zsákokban vagy dobozokban hozzák az adományokat, a címkére írják rá, mi a zsák vagy doboz tartalma.

rap: Milyena hazaikaritatív kultúra?

FY: Eddigi tapasztalataink nagyon jók, sokan hoztak adományt, sokan kerestek bennünket. Reméljük, ez idén is folytatódik!

rap: Mikor és hol lehet találkozni veletek?

FY: December 15-én 14.00-tól a Rom-Som Házban, Tomoron lesz karácsonyi ünnepség, a csereháti gyerekek műsorával, a mi műsorunkkal és az adományok kiosztásával. December 18-án délelőtt Ózdon, a Civilházban osztunk ajándékot, és műsorozunk a gyerekekkel, 26-án 16.00-tól pedig Budapesten az új Gödör Klubban lesz jótékonysági karácsonyi ünnepségünk gyermekotthonokban élőgyermekek számára. Januártól meg újra járjuk az országot, de a honlapunkon mindenről értesülhettek (www.bohocokalathataron.hu).

rap: Mit csinálnál, ha ötösöd lenne a lottón?

FY: Vennék belőle házat Ózdon egy családnak, akiket nagyon szeretek. Gondolom, hogy vennék dolgokat, talán művészeti-kulturális-nevelési elképzeléseim támadnának átfogóbb módon, mint jelenleg, talán félretennék belőle, és gondolom, adományoznék is. Ahogy járjuk az országot, rengeteg nehéz élethelyzettel találkozunk, ahol elkel bármilyen segítség.

Figyelmébe ajánljuk