Interjú

Fekete Ernő: "Ritkán hívnak válogatásra, ha meg hívnak, nem engem választanak"

Fekete Ernő színész
szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017/40. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tépelődő, igazmondó hősök nyomvonalán halad Miskin hercegtől Ivanovon, Alceste-en át Thomas Stockmannig. Időnként becsúsznak groteszk, elrajzolt karakterek, mint a Hóhérok pályamódosító főhóhéra. Huszonkét év folyamatos „katonás” tagsága mellett másfelé is kirándul. Az Orlai Produkcióban legutóbb reverendát öltött Flynn atya szerepében, akit egyik diákja molesztálásával gyanúsítanak. Kétely a „köbön”.

Magyar Narancs: Úgy hírlik, régi álmod teljesült azzal, hogy papot alakítasz. Mi vonzott benne?

Fekete Ernő: Régi közhely, hogy a pap, a színész, a tanár hasonló foglalkozás. A papnak éppúgy fontos eszköze a beszéd, a személyiség, mint a színésznek. És papot még soha nem játszottam. Amikor próbáltuk a Kétely című darabot, kiderült, hogy a kevés szereplő közül a rendezőt is beleértve én tudok a legtöbbet az egyházról. Van valami furcsa vonzódásom a katolikus egyház történetéhez. Nem mintha központi szerepe lenne a hitnek az életemben, vagy valaha is papnak készültem volna. Inkább hobbiszinten érdekel ez a kétezer éves intézmény, például viszonylag sokat olvastam a pápák életéről.

MN: Forró téma a papi pedofília, az utóbbi években jó néhány eltussolt, kiszivárgott ügyről lehet hallani a Vatikántól a magyar katolikus egyházig.

FE: A Kétely egyáltalán nem a katolikus egyház visszásságairól, félrelépéseiről szól. Semmiféle leplet nem akar lerántani senkiről. A történet helyszíne és tárgya tulajdonképpen csak alibi a szerző részéről egy témához, amivel foglalkozni akar. John Patrick Shanley 2003-ban írta a darabot, amikor az Egyesült Államok megtámadta Irakot azért, mert állítólag tömegpusztító fegyvereket készített. Igazából nem volt bizonyíték arra, hogy ezek a fegyverek valóban léteznek. A szerzőt az az indulat vezérelte, hogy mi sül ki abból, ha konkrét tudás helyett csak hiszünk valamit, ami vagy igaz, vagy nem.

MN: Nehéz elvonatkoztatni attól a kérdéstől, hogy meddig terjed az egyház hatalma, beleszólása az emberek legintimebb viszo­nyai­ba, lásd a püspöki kar vezetőjének megnyilatkozását a lombikprogramról.

FE: Az említett főpapról már Szombathelyen is hallottam. Egy ideig ott volt püspök, és kitiltott egy nyári színházi előadást egy egyházi tulajdonban lévő területről annak közönséges hangvétele és tartalma miatt. Ha jól emlékszem, valamelyik Hans Sachs-komédiát. Ami persze jogában állt. A lombikos mondatai az ő szemszögéből helyénvalók, hiszen, ha jól tudom, ez az egyház hivatalos álláspontja. Aki hisz, és mérvadónak tartja a katolikus egyház iránymutatását, aszerint éli az életét, vélhetően megfogadja, amit hall. Én egy percig nem vettem magamra, soha nem éreztem kötelezőnek magamra nézve az egyházi feddéseket. Veres András püspök álláspontja után a kormány bejelentette, hogy növeli a lombikprogramban részt vevők számát és a támogatásukat. Olyasmit sejtek inkább e mögött, mint egy bármikori, jól működő politika-egyház viszonyban: mintha megbeszélték volna egymással, hogy „te épp most javasolj valamit, amit úgy is gondolsz, én meg majd nem hallgatok rád”. De hogy így van-e, nem tudni.

MN: A Kételyből nem derül ki, hogy Flynn atya bűnös-e vagy ártatlan a szexuális molesztálásban. Színészként merre dől benned a kétely-bizonyosság mérlege?

FE: Ez az igényes bulvárdarab a szándéka szerint azt várja, hogy a néző az egyik pillanatban bűnösnek higgye a papot, a következőben gondolja az ellenkezőjét, a végén pedig jusson arra, hogy nem tudja. Ha úgy állsz fel, hogy ez egy bűnös ember, akkor nem csináltuk jól, de ha teljesen biztos vagy az ártatlanságában, akkor sem. Nekem játszanom csakis az ártatlant lehet, olyan pillanatokkal, amelyek félreérthetők, és gyanút kelthetnek a nézőben ellenem.

MN: Kétkedő alkat vagy? Előfordul, hogy az előítéleteidre, a feltételezéseidre hallgatsz egy személy, egy helyzet megítélésénél?

FE: Alapvetően bizalmatlan, zárkózott ember vagyok. Hajlamos arra, hogy elhiggyem a rosszat. Ugyanakkor az ellenkezője is igaz. Van olyan, hogy félinformációk alapján ítélek meg embereket, máskor meg szeretem magam eldönteni, kiről mit gondolok.

MN: Még a pályád elején beugrottál a nemzetis Anyám, Kleopátrába, de most először játszol Udvaros Dorottya oldalán főszerepet. Miben különbözik a munkamódszeretek?

FE: Mindketten sokat dolgozunk a szövegen, változtatunk, alaposak vagyunk. Dorka várakozva próbál, hosszan megfigyel. Én türelmetlenebb vagyok, ő megfontoltabb.

MN: Az apaszerepek is megtalálnak. Hogy érzed, 45 évesen változókorba léptél?

FE: Az apafigurák viszonylag rég­óta megtalálnak. Most már kezdem magamról elhinni, hogy lehet akár nagyobb gyerekem is.

MN: A Sirály Dorn doktorához lélekben is hozzá kell öregedned?

FE: Az ötvenes Dornnál valóban éreztem, hogy még fiatal vagyok hozzá. Csehov idejéhez képest kitolódott az életkor. Ami akkor egy harmincas férfi élménye, az ma inkább egy negyvenesé. Egy ötvenes Dornt inkább egy hatvanasnak kéne játszania, nem egy negyvenesnek. De egy társulatban nem lehet mindig a szerepeknek megfelelő életkorú színészeket találni. Kulka János betegsége miatt átvettem az Emilia Galottiban az apa szerepét. Galotti egy szigorú katonaember, nagy lelki válságon megy át. Kezdetben eléggé zavart, azt éreztem, hogy még kölyök vagyok egy ilyen érett férfi szerepére. Aztán jóval a bemutató után már elhittem magamról, hogy Mészáros Blanka apja vagyok.

MN: Az is pluszterhet rak egy színészre, ha valós személyt kell megformálnia?

FE: Csupán egyszer volt példa erre a pályámon: Az Olaszliszkaiban. Egy-két napig tartott, amíg ezzel foglalkoztam, utána sokkal inkább azzal, mit is akart Borbély Szilárd a mindenki által ismert történettel.

MN: Beszűrődik a saját világodba a verbális és fizikai agresszióval teli társadalmi közeg?

FE: Bizonyára, hiszen ebben az országban élek, ennek az országnak a levegőjét szívom, olvasom az újságot, itt születtem, és itt is fogok meghalni. A munkában konkrétan nem érzem, inkább tudat alatt hatnak ezek az élmények.

MN: Köztudottan nem szeretsz énekelni, táncolni. A kivételek közé sorolod a Római vakációt?

FE: Inkább arról van szó, hogy nem efelé ment a pályám. Nem lehetnék egy Fred Astaire, de kisebb énekes-táncos feladatokat boldogan elvállalok. Kimondottan jó érzés dalra fakadni a Római vakációban. Amúgy mostanában gyakran énekelek. Poncius Pilátusként is dalra fakadtam, a Kurázsi mamában is énekeltem. A Passió XXI igazi mély víz volt. Nagyon izgultam, amikor nyolcezer ember nézett az Arénában, és nem láttam a tőlem hetven méterre lévő karmestert. Rengeteg kütyü volt a fülemben meg a derekamon, ha az egyik elromlik, legyen helyette másik.

MN: Alföldivel eddig elkerültétek egymást, aztán hirtelen kétszer is dolgoztál vele a II. Edward címszerepében és a Passió öltönyös Poncius Pilátusaként.

FE: Egyszer régen hívott a Shopping and Fuckingra, de akkor a Katona nem tudott kiadni. A II. Edwardra e-mailben kért fel, mert éppen Szöulban rendezett, azt írta, hogy csak engem tud elképzelni a szerepre. Közben tervezte már a Passiót, és abba is belekerültem. Nagyon szeretem a II. Edwardot, kissé csalódott vagyok, hogy nem játsszuk. Lehetetlen egyeztetni, olyan estét összehozni, hogy mindenki szabad legyen.

MN: A Katonában leginkább az apák nemzedékéhez tartozó rendezőkkel dolgozol. Mennyiben más a munka Alföldivel?

FE: Nagyon felkészülten jön a próbára, sok mindent kitalál előre, amihez aztán ragaszkodik is. De ellentétben a közhiedelemmel, nem csak színészbeállítás folyik. Ascher Tamás kiváló rendező, mégis látszólag kevésbé felkészült. Szüksége van arra, hogy lássa a színészeket, sokszor még a díszletterven is változtat. Emlékszem, az Ivanovot két-három hétig teljesen más díszletben próbáltuk, aztán a próbák hatására változtatott rajta. Végül pályám egyik kedvenc díszlete lett.

MN: Ma is kísért pályád emblematikus szerepe, Ivanové?

FE: Korán kaptam meg, a végére elég jó lettem benne. Kilenc évig játszottuk. Amikor bemutattuk, sok problémám volt magammal. Tulajdonképpen már le is került volna a műsorról, de közben elindult az előadás külföldi karrierje, és itthon is nagy sikere lett. Találkozom fiatalokkal a szakmában, akik mesélik, hogy az Ivanov volt életük első meghatározó színházi élménye. De nem kísért.

MN: Mi a helyzet Helmer szerepével a Nórában? Nincs hiányérzeted amiatt, hogy Székely Krisztáék radikálisan meghúzták a darabot és vele együtt Helmer szövegét?

FE: Szívesen megnézném kívülről is az előadást, hogy lássam, amit belülről gondolok, úgy van-e vagy sem. Ahogy mondod, némi hiányérzettel küszködök, nem érzem a szerepem megalapozottságát a végén kifejtett csúcsponthoz képest. Az előadás utolsó részében hosszan veszekszem Ónodi Eszterrel, közben azt érzem, mit ágálok itt, amikor igazából be sem mutatkoztam, meg sem mutattam, hogy ki ez az ember. De a nagy siker azt mutatja, hogy a nézőket ez nem zavarja, legfeljebb keveseket.

MN: Gyakran osztanak rád vívódó, a helyüket nehezen találó értelmiségi figurákat. Gondolom, élvezed, hogy a Hóhérokban ellene mehetsz a karakterednek, bamba képű, sörpocakos, végtelenül ostoba kocsmárosként, beazonosíthatatlan akcentussal.

FE: Kértem is az igazgatóságtól, hogy szeretnék kevesebb diplomával rendelkező szerepeket játszani. A Hóhérokkal teljesült ez a vágyam, egy abszolút tahót kaptam. Gothár Péter rendező eleve roncsolt beszédet talált ki az angol kocsmalakóknak. Angliában szinte városra, falura be lehet azonosítani az akcentusokat. A próbák elején rögtön azt kérte tőlünk Péter, ne óvatosan kísérletezgessünk a karakterek elrajzolásával, hanem ugorjunk bele a mély vízbe. Nekem azt mondta, felejtsük el ezt a lecsúszott orosz herceget, aki vagy. A szöveget már ő maga is roncsolta, aztán mindenki hozzátette a magáét, én egy kicsit, azt hiszem, Vas megyéből, így jött ki a beazonosíthatatlan akcentus.

MN: Ha rajtad állna, szívesen nyitnál a burleszk karakterek felé?

FE: Persze, nagyon szívesen játszom vígjátékot, akár burleszket. Gogoltól a Háztűznézőt próbáljuk éppen Ascherrel. A komoly, tépelődő alakokhoz képest nagyon más hangvételű a főhős, Padkaljoszin szerepe. Ő is tépelődik, de teljesen más műfajban, mint Ivanov.

MN: A kereskedelmi média nem akar elcsábítani műsorvezetőnek, szereplőnek?

FE: Soha nem hívtak műsorvezető castingra. Nem is hiszem, hogy mentem volna. Nem azért, mert lenézem a műfajt vagy feltétlenül összeegyeztethetetlennek tartom a színházi munkámmal, na jó, azért valamennyire összeegyeztethetetlen, de szerintem nem nekem való, nem csinálnám jól.

MN: A Kincsem és a Brazilok egy-egy karakterszerepét leszámítva nem hívtak filmezni. Elkerülnek a játékfilmes főszerepek. Rosszul érint?

FE: A pályám legelején nem jártam castingokra, mert nagyon utálom a vizsgahelyzeteket. Mára már beláttam, hogy ez is része a színészetnek. Ritkán hívnak válogatásra, ha meg hívnak, nem engem választanak. Nem tudom, mi az oka, talán az, hogy jó vagyok, de általában van valaki, aki jobb.

MN: Jó néhány kollégád kiáll bizonyos társadalmi ügyek mellett. Neked nem fér össze a színészettel?

FE: Nem keresem az ilyen lehetőségeket. Mondjuk, amikor megszűnt a Népszabadság és a Fedél Nélkülben jelent meg, én is szívesen részt vettem a népszerűsítő kampányban. A műsorvezetésre viszont nemet mondtam az Élet Menetének annak ellenére, hogy mélységesen egyetértek azzal, amit képviselnek. Egyszerűen rettegtem a helyzettől, hogy kiálljak sok ezer ember elé. Elképzeltem, hogy állok a színpadon egy szál ingben, a hangom kis késéssel ér vissza hozzám, a szél kifújja a kezemből a papírt, én meg nem tudom elmondani a következő fellépő nevét.

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017/40. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 13 húsleves
    húsleves
    2017. október 30., hétfő 20:01
    „Hogy milye van annak a szegény mondatnak? Füle és/vagy farka?! Talán valami majom az a mondat?”
    *
    Alapvetően lyó kérdés, ám leírva így hejes: „Hogy milye van annak a szegény mondatnak? Füle és/vagy farka?! Talán valami malyom az a mondat?”

    Talán. És milye van a malyomnak? Sem nem füle, sem nem farka, hanem ullya van neki: https://pbs.twimg.com/media/A3Qw_5YCAAAtTVg.jpg
  2. 12 rworse
    rworse
    2017. október 30., hétfő 18:41
    Kár, hogy a húsgyurica ennyire nem ismeri a magyar nyelvet (sem).

    Azt mondja a húsgyurica, hogy "a stílus az ember". Na de hogy lehet valaki ennyire tudatlan, hogy nem tudja, hogy a stílus és az ember két teljesen különböző dolog, illetve hogy több különböző dolog, hiszen többjelentésű szavak, de egyik jelentésükben se közösek?! A stílus jelent például irályt, írószerszámot, de főemlőst semmilyen formában se jelent. Hogyan képes a húsgyurica ennyire különböző szavakat összemosni?! Hogy az embert kihegyezik, és akkor írószer lesz belőle a kifolyó vérével? Na de ilyen nincs!

    Rögtön ezután: "képes-e a „kulturált” színész..." Na de mi az, hogy "képes-e a kulturált színész"?! Hogy-hogy képes-e? Hogy lehet egy színész képes, akár kulturált vagy sem? Talán azt kérdezi a húsgyurica, hogy a színésznél vannak-e otthon a lakása falán festmények vagy fotók? De hát akkor miért nem kérdezi azt? Mert hát akkor nyilván kulturált a színész, ha vannak neki a falán otthon. Persze nem mindegy, hogy milyen képek! Akkor azt miért nem kérdezi meg a húsgyurica, hogy ha vannak képek az otthona falán, akkor milyen képek azok? És ha mégse kulturáltságra utalnak azok a képek? Például, ha Erika Eleniakot flatulálás közben ábrázoló képek azok?!

    No meg itt van, hogy "...olyan mondatot, amelynek, ha füle nincs is, legalább farka van...". Hogy milye van annak a szegény mondatnak? Füle és/vagy farka?! Talán valami majom az a mondat? Egérmaki? Vagy elefánt? Vagy Füles a Micimackóból, és nem vette még észre, hogy nincs meg a farka, mert kívülről nézi a dobozt, amelyben valamiféle Schrödinger-szamárként éppen kvantumálódik vagy sem? Hogy lehetnek egy mondatnak testrészei? Ennyire nincs képben a húsgyurica?! Miért nem tanul meg magyarul?!

    Arra meg végképp nem tudok mit szólni, hogy "Egy halvérű szerző is megkérdezheti...". Hogy micsoda? A szerzőbe véletlenül vérátömlesztéskor egy (vagy több) halnak a vérét öntötték bele, és ezt nem vette észre senki? És utána még kérdezget a szerző, miközben halvér kering vagy nem kering benne? De mit kérdezget? Hogy indulatosnak látszik-e a hidegvérével? Nem csak tátog, mint a partra vetett hal, szólni akarván, hogy valami hiba lehet a vérátömlesztéssel?!

    "Kisülhet belőle jó is, rossz is." Miből sülhet ki? A halvérből? Vagy a halból? Sületlenség! Mi sülhet ki? Jó is, rossz is? Nem tudja eldönteni a húsgyurica? Hát, döntesse már el a nickjével! Na de bármelyik is hogyan sülhetne ki? Erkölcsi kategóriákat, elvont fogalmakat hogyan lehetne serpenyőben vagy tepsiben vagy nyárson kisütni? Vagy kirántani? De akár kifőzni? Hogy főzte ki ezt a gondolatot a húsgyurica? Feltűz egy nyársra rétegesen a húsgyurica egy jót, egy rosszat, egy jót, egy rosszat, egy szeret, egy nem szeret..., aztán nézi, hogy melyik sül ki?! Besült valami a húsgyurica agyában, hogy ilyeneket beszél?!

    "Moldovától kérdem..." Na de hogy képzeli a hübriszes húsgyurica nickje, hogy ezt elhisszük? Hogy ő tényleg Moldovától kérdi, és nem csak ideírja? Tényleg annyira hübriszes a nickje, hogy elhiszi, hogy elhiszem?!
  3. 11 rworse
    rworse
    2017. október 30., hétfő 18:00


    :)
  4. 10 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 30., hétfő 13:02
    8: még a „ruha” és a „terep” fogalmai között sem képesek különbséget tenni

    A ruha az, amit Gyurica úr kubikosai begyűrtek a gumicsizmába, a nejlonzokni alá, amikor Gyurica úr kihajtotta őket a terepre, hogy ott például a víz alóli árokkiemelést, a tükörkészítést vagy általában a vizes-tapadós talajok fejtését elvégezzék.
  5. 9 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 30., hétfő 12:38
    Hihihihibruhahahamuhahaha
    Gyurcihúslé azt hiszi, hogy őt figyelmünkre méltatjuk.
    Szegén moderátor csapatot sajnálom, őket viszont nagyon.
    Csodálkozom is, hogy nem tették még lapátra ezt az egyre romlottabb húslét.
    Én csak első sort olvasok: megállapítom, hogy a gyógyszere még mindég nem elég hatásos, úgyhogy: ugorgyunk!
  6. 8 húsleves
    húsleves
    2017. október 30., hétfő 12:27
    „…így soha nem tudjuk meg, hogy az önjelölt akadémiai tag mit szól az interjú egészéhez, magához a tartalmi részhez, a lényeghez. Tetszett-e vagy nem tetszett, jól kérdez-e az újságíró, rokonszenves-e az interjúalany stb.”

    Egyrészt érdektelen, hogy nekem (vagy bárkinek) „tetszik”-e a „tartalmi rész”, „rokonszenves-e az interjúalany stb.”, és már csak azért is, mert „a forma maga a tartalom”; a stílus az ember: képes-e a „kulturált” színész megfogalmazni legalább egyetlen olyan mondatot, amelynek, ha füle nincs is, legalább farka van (esetleg kettő, mint a polkutyának); másrészt már a fölvetés (7-es hsz.) ELŐTT (6-os hsz.) megérkezett az érdemi válasz: „Azt bármilyen fórumon csak ma született gyanútlanok hihetik, de ők is csak néhány üzenetváltás erejéig, hogy érdekelheti őket, amit a húsgyuricavágréti ír.”

    Akkor ezen szépen el lehet vitázgatni. Egymás közt.

    Én pedig addig idézek az interjúból négy boldogan kulturált mondatot: „A történet helyszíne és tárgya tulajdonképpen csak alibi a szerző részéről egy témához, amivel foglalkozni akar. John Patrick Shanley 2003-ban írta a darabot, amikor az Egyesült Államok megtámadta Irakot azért, mert állítólag tömegpusztító fegyvereket készített. Igazából nem volt bizonyíték arra, hogy ezek a fegyverek valóban léteznek. A szerzőt az az indulat vezérelte, hogy mi sül ki abból, ha konkrét tudás helyett csak hiszünk valamit, ami vagy igaz, vagy nem.”

    Mi köze ehhez az indulatnak?
    Egy halvérű szerző is megkérdezheti, méghozzá minden további nélkül: „mi sül ki abból, ha konkrét tudás helyett csak hiszünk valamit, ami vagy igaz, vagy nem”?

    Na, vajon mi sül ki belőle?!
    Kisülhet belőle jó is, rossz is. Már amennyiben nem tudjuk, hogy mit jelent PONTOSAN a „konkrét tudás helyett” szóösszetétel. Azt jelenti, hogy van „konkrét tudás”, ám helyette az ember csak hinni képes (valami miatt), vagy azt jelenti, hogy nincs, mert nem is lehet konkrét tudás valamely dologról? Például arról, hogy létezik-e isten.

    Fogj össze, formáló alak,
    s amire kényszerítnek engem,
    hogy valljalak, tagadjalak,
    segíts meg mindkét szükségemben.

    Tehát az embernek szüksége van hitre is (ezt minden indulat nélkül állítom!), horribile dictu (még kimondani is szörnyű) olyan hitre, amelyet nem támaszt alá „konkrét tudás”.

    Plusz (mókás) paradoxon: ha az a darab valódi „témája”, hogy „az Egyesült Államok megtámadta Irakot azért, mert állítólag tömegpusztító fegyvereket készített”, úgy a darabban nem hitről, hanem „konkrét [tényleges, kézzelfogható, érzékelhető, nem elvont, tárgyi] tudásról” lehet(ne) csak szó, amennyiben a CIA-nak, sőt az USA elnökének is volt „konkrét [tényleges, kézzelfogható, érzékelhető, nem elvont, tárgyi] tudása” arról, hogy nincsenek Irakban tömegpusztító fegyverek.
    Magyarán: kommersz (egyszerű, szimpla, primitív) félrevezetés történt. Miközben „a kultúra boldog szerelmes ruhájában”, mint „terepen” (és nem a terepruháján!!!) erősen keveredik az „alibi” (mentség, igazolás, kibúvó, kifogás) és az „apropó” (ürügy, alkalom, vorgeschoben, apropos) fogalma.

    Moldovától kérdem (félig alibizve) honnan tudhatnák e szánalmas „szürkeállományok”, hogy mi a különbség az „újra”, az „ismét” és „megint” között, ha még a „ruha” és a „terep” fogalmai között sem képesek különbséget tenni? Az „alibiről” és az „apropóról” nem beszélve.
    Végül grátisz (ingyenesen, ráadásként): az apropó bizony még az apró popóval sem azonos; approximative (körülbelül, kábé, hozzávetőlegesen) annyira sem, mint az alibivel. De ez nem biztos.

  7. 7 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 30., hétfő 11:43
    5

    Nem elnyomott kubikosok vagyunk, hanem egy szabad ország szabad polgárai, mindenki annyi idegen szót használ, amennyit akar, hülye lennék, ha szóvátenném. Amit szóvá akarok tenni, hogy az a baj ezzel a bogarászó, a lupéval betűhibákra vadászó, a gyerekeket pofonnal szépre-jóra oktató tanár úr-szereppel, hogy így soha nem tudjuk meg, hogy az önjelölt akadémiai tag mit szól az interjú egészéhez, magához a tartalmi részhez, a lényeghez. Tetszett-e vagy nem tetszett, jól kérdez-e az újságíró, rokonszenves-e az interjúalany stb. Feltéve, hogy azért olvasunk újságot, hogy kielégítsük a kíváncsiságunkat, sőt, ha szerencsénk van, még tanulhassunk is a cikkekből.
  8. 6 rworse
    rworse
    2017. október 30., hétfő 11:28
    Eeeeeeee.........

    Azt bármilyen fórumon csak ma született gyanútlanok hihetik, de ők is csak néhány üzenetváltás erejéig, hogy érdekelheti őket, amit a húsgyuricavágréti ír.
    Bárcsak maradna meg a húsgyurica kényszeres közlési vágya a szobája falai között, sokkal könnyebb helyzetben lenne az ország. No persze nem a húsgyurica az egyetlen elmeháborodott, aki a zagyvalékaival akarja mindenáron egész népét taní-tani, de fogadatlankéretlenkívánatlan néptanítónk bizonyosan az elmeháborodottságos társaságimédia-szereplés egyik legjellegzetesebb szamara. Abban pedig, hogy milyen gáttalanul képes minden mondatában a vélt gondolatai és vélt érdekei szerint aktív-agresszívan hazudozni, minden bizonnyal kárpát-medencei csimborasszó a holdugató kategóriában. Szellemtelenségi és erkölcstelenségi fenomén, miközben a szellem és erkölcs fenoménjeként próbálja eladni magát, de én kétlem, hogy columbofeleségén kívül bárkinek is sikerül. Illetve, lehet, hogy az a columbofeleség is csak ápolói szerepkörben él mellette.
  9. 5 húsleves
    húsleves
    2017. október 30., hétfő 10:46
    Akit érdekel, amit írok, használjon szótárat! Nem csak az idegen szavakét, hanem a magyar kifejezések értelmező szótárát is, tudniillik itt a magyar szavak jelentéseit sem ismerik. Akit viszont nem érdekel, amit írok, ne használjon szótárt! Ne gyötörje magát vele! Használjon olyasmit, amire szüksége van! Például a mutatóujját. „Orrát vájván, mint a vermet”. Miután azt kihúzta máshonnan.
    Miért mondom ezt? Mert József Attila egyik legallergikusabb versét már egészen primitív, ripők és idióta módon gyalázzák. Ködgyűrűk körül koslatnak szárnyaska szamarukkal, miközben iszonyúan szellemeseknek képzelik magukat.
    Unterpokorni színvonal.
  10. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 30., hétfő 09:50
    Ahogy a nagymagyar iro Moldova Győző szokja mondani hogy, a magyarember attol magyarember hogy, tugya mija külömbség a pap sui generis és a nota bene közöt.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...