Nem kapta meg a színműs aranydiplomáját Cserhalmi György

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 28.

Színház

Véletlenül épp az ő meghívója keveredett el?

Múlt csütörtökön vehették át a Színművészeti Egyetemen 1971-ben végzettek az aranydiplomáikat. A Blikk információi szerint Cserhalmi Györgynek is az aranydiplomát átvevők közt lett volna a helye, ő azonban nem volt ott, mert nem kapott meghívót. 

A lapnak a színész azt nyilatkozta, hogy az egyetem évnyitójával egybekötött ceremóniáról, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartottak, nem kapott semmilyen értesítést. "Se postai úton, se máshogy nem kerestek meg" – idézik Cserhalmit.

A lapnak szintén nyilatkozó Maros Gábor operaénekes, aki megkapta az eseményen az aranydiplomáját, elmondta, ő még érdeklődött is az estélyen, de neki azt mondták, küldtek meghívót Cserhalminak. A Blikk próbálta elérni az SZFE-t, hogy tisztázzák a helyzetet, de kérdéseikre többszöri megkeresésre sem adtak választ.

A lap mellékesen emlékeztet, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, Érdemes művész  a Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló beszédében nyíltan kiálltaz SZFE alapítványi átszervezése ellen. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk