A több művészeti ágban sokkal látványosabban zajló területfoglalás azzal kezdődött, hogy 2011 októberében leváltották Varjasi Lászlót, a Fővárosi Nagycirkuszt is irányító, minisztériumi tulajdonú Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) vezérigazgatóját – hivatalosan közös megegyezéssel távozott. Utóda Kriza Zsigmond jogász lett, akinek első dolga volt, hogy lecserélje szinte az egész stábot, köztük az üzemeltetési, a kommunikációs és a produkciós vezetőt (Krizáról lásd rövid portrécikkünket: Reneszánsz káder, Magyar Narancs, 2013. április 11.). Az új emberek közül sokan korábban legfeljebb jeggyel jártak cirkuszban, ahogy maga Kriza is. Ekkor Richter József, a neves egykori artista és fia, ifj. Richter József mentette meg a helyzetet. A hála nem is maradt el, az idősebb Richter kerülhetett a Nagycirkusz igazgatói székébe. „Meredeken csökkent a színvonal, viszont volt magyarkodás, zászlólobogtatás, a nézők között kormányzati politikusok – mondja erről az időszakról Bóta Gábor, a Népszava kritikusa. – Ugyanakkor kimondottan javult a propaganda, többek között a közszolgálati média felhasználásával, és ezzel együtt jelentősen nőtt a nézőszám is.” Bóta szerint „idővel a színvonal is emelkedett, Richternek végül a legjobb műsora után kellett távoznia”. Mások szóvá tették azt a gyakorlatot, hogy a Richter család feltűnően sok fellépőt adott, és Richterék magáncirkuszában, a Magyar Nemzeti Cirkuszban túlságosan sok szám tűnt fel a Nagycirkuszból.
Csupa közös megegyezés
A szakma az outsider Krizának köszönheti, hogy a cirkuszművészeti produkciók után is igényelhető lett a jegybevétel 80 százalékát kitevő taotámogatás, és hogy 2012-ben a miniszter nemzeti előadó-művészeti szervezetté minősítette a Fővárosi Nagycirkuszt, ami elvben a Nemzeti Színházzal és az operaházzal azonos rang, és a finanszírozásnak is jót tesz. Azt is Kriza kezdeményezte, hogy a nagyon rossz műszaki állapotú cirkusz helyébe újat építsenek. Krizát a fideszes képviselő, Halász János emberének tartották, így amikor Halász pozíciója gyengült, várható volt, hogy váltás lesz a Maciva élén is. Főleg akkor, amikor 2015. március elsejével miniszteri biztossá nevezték ki Fekete Pétert, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját, a Vidnyánszky-féle Teátrumi Társaság egyik erős emberét. Hamar kiderült, két dudás nem fér meg egy cirkuszban, így 2015 áprilisában Kriza közös megegyezéssel távozott. Fekete szabályosan megpályázta az üresen maradt pozíciót, és láss csodát, el is nyerte az állást. Ezután már csak Richtertől kellett megszabadulnia, ezért magához vonta a Fővárosi Nagycirkusz vezetését. Érvelése szerint „azért volt szükség korábban a cirkusz élén az egykori artistára, mert a Maciva vezetői nem a cirkuszművészet soraiból kerültek ki”. Az ő bűvészdiplomája és színházrendezői múltja (ezekről lásd: A csodacsináló ember, Magyar Narancs, 2012. június 21.) azonban lehetővé teszi, hogy vezesse a Fővárosi Nagycirkuszt. Richter József nem így gondolja, nem hisz abban, hogy színházi elemeket kellene bevinni a cirkuszba – szerinte az egyik cirkusz, a másik színház, a kettő nem keverendő össze egymással. Richter azt is hozzáteszi, hogy Feketének hiába van bűvészdiplomája, kínos az, hogy a magyar cirkuszt nem egy nemzetközileg elismert cirkuszművész képviseli. Nemcsak Richter távozott, mára szinte a teljes vezetés kicserélődött. Fekete állítja, „egyetlen dolgozónak nem mondtam fel”, és ez valószínűleg igaz is, közös megegyezéssel mégis sokan távoztak. Az újonnan létrehozott hálózati és stratégiai vezető pozíciót egy békéscsabai kollégája foglalhatta el.
| ||
Úgy tűnik azonban, hogy Fekete Péter tényleg újra akarja gombolni a bohóckabátot: „Jó értelemben vett kulturális területfoglalásra készülünk” – mondja. Elsődleges feladata, hogy kiválassza az új Nagycirkusz helyét, és levezényelje a tervezés és kivitelezés munkálatait. Ennek a fontosságát senki sem kérdőjelezi meg a szakmában. A mai épület már építése idején is korszerűtlen volt, számos tervezési hibával küzd. Ráadásul a cirkusz az állatkert bővülésének útjában áll, ugyanis beékelődik annak törzsterülete és a ma már szintén az állatkerthez tartozó egykori Vidám Park közé. Az új épületet Fekete a Dürer kert helyén látná a legszívesebben, elsősorban a Liget mint tradicionális mutatványoshelyszín közelsége miatt. A Narancsnak elárulta, hogy az ott lévő épületeket is tudná hasznosítani, ám a terület magántulajdonban van, és még nincs egyezség a tulajdonossal. Fekete ugyanakkor nemcsak új cirkuszépületet akar, hanem múzeumot, tudományos, szakmai és oktatóbázist, és még egy közép-európai cirkuszközpontot is álmodott; már el is kezdték gyűjteni a magyar cirkusz történetének tárgyi és dokumentációs anyagait. Fekete a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskolát a távoli jövőben főiskolává szeretné fejleszteni, mert a felsőfokú képzés lehetősége a szakmát is vonzóbbá, magasabb presztízsűvé tenné. Új képzéseket is bevezetne, elsősorban a színházi háttérszakmákban, fény- és hangtechnikus, ügyelő, színpad- és porondmesteri képzéseket indítana. Az itt végzettek nemcsak a cirkuszban, hanem a színházakban is el tudnának helyezkedni itthon vagy akár külföldön. Arra nem tudott választ adni, hogy mennyibe fog kerülni az új cirkuszművészeti központ, de szerinte egy „nemzeti színháznyi összegbe bele fog kerülni”.
Jön a katarzis
Márpedig az sok pénz. Fekete szerint a műfaj megérdemli az állami támogatást és figyelmet. Érvelése szerint a cirkuszművészet képes katarzishoz juttatni a nézőt, s ezért van társadalmi feladata, sőt közszolgálati funkciója, ami méltóvá teszi a támogatásra. Hogy mi volna ez? Szerinte például egy artistaszámból a gyerekek megtanulhatják a bizalom, a csapatmunka, az egymásra figyelés fontosságát. Richter József szerint ugyanakkor a cirkusz feladata nem más, mint az önfeledt szórakoztatás, minden más csak lózung. Lehet kísérletezni színházi elemekkel, lehet keresni a katarzist, a társadalmi mondanivalót, ám ennek sikere felettébb kétesélyes, és közpénzből meglehetősen hazardőr dolog. Fekete szerint azonban nem kell félni az úgynevezett újcirkusztól, amely kortárs színházi elemekkel gazdagította a műfajt; nincsenek benne állatok és bohócok, van viszont dramaturgiája (lásd korábbi részletes cikkünket: A könnymutatványosok légtornája, Magyar Narancs, 2015. augusztus 8.). Úgy véli, itt az ideje, hogy a klasszikus cirkusz tanuljon az újcirkusztól. Richter szerint az újcirkusz „a maga helyén, például a Müpában kiváló, nagyra becsülöm a Recirquel újcirkusztársulatot, ám a műsoruk cirkuszi sátorban meghalna”. Érvelése szerint a manézsba hagyományos, erős, kidolgozott számok kellenek. Vince Tündének, az Exit Cirkusz egyik vezetőjének a szavai is erre rímelnek. Ők öt évvel ezelőtt elhatározták, hogy utazó cirkuszként meghonosítják az új törekvéseket, az első évben nem is volt porondjuk, hanem színpadon adták elő a műsorukat, ahonnan száműzték az állatos és a hagyományos bohócszámokat. Vince Tünde nem szépíti: kudarcot vallottak. A jegyvásárlók első kérdése az, milyen állatok lesznek, és amikor meghallották, hogy nem lesznek, sarkon fordultak. Ezért mára feladták a küzdelmet, visszatértek az állatok és a bohócok, hiszen Vince szerint ma Magyarországon jellemzően a gyerekek és a nagyszülők mennek cirkuszba.
Ennek látszólag ellentmondanak az újcirkusz világszerte magas nézőszámai a Cirque du Soleil megaprodukcióitól a művészszínházak telt házas előadásaiig. Gallyas Veronika, a Magyar Zsonglőr Egyesület vezetője szerint fölösleges is a szembeállítás, nem szabad kijátszani egymás ellen az új- és a klasszikus cirkuszt. Mindegyiknek van helye, hiszen van olyan közönség, amelyet nem hoz lázba egy dupla szaltó, viszont nyitott egy cirkuszi elemekből felépített színházi előadásra – és fordítva, vannak olyanok is, akik az újabb és újabb mutatványoknak akarnak tapsolni. Gallyas szerint azért sem kell félteni a klasszikus cirkuszt, mert számos elem csak a manézsban adható elő: „lengőtrapézt azért nem minden színházba lehet felszerelni”.
Fekete viszont arra figyelmeztet, hogy a klasszikus cirkusz nagy bajban van külföldön is, ezért szükség van a megújulásra. A műfaj nem először veselkedik neki hasonlónak, a múlt században Fekete szerint a cirkusz járta be a legnagyobb utat, amikor utazó komédiásokból, mutatványosokból valódi művészekké váltak, állandó játszóhelyekkel. „Most hasonló lépésre van szükség: a film, az internet világával kell felvenni a versenyt. A cirkusznak az emberi teljesítőképesség határairól kell beszélnie, és csak árt, ha túlcicomázzuk.” Az állatszámoknál is nagyon kell figyelni arra, hogy „méltó körülmények között tartsuk az állatokat, és fel kell lépni az állatok kínzása ellen, de a cirkusz hagyományához hozzátartozik, hogy az állat és az ember harmonikus viszonyát felmutatja” – fűzi tovább gondolatait az igazgató. A hagyományápolás nemes feladatát némiképp nehezítheti, hogy egyre több európai országban tiltják be az állatszámokat.
Akiknek csak kudarc jutott
Gallyas Veronika szerint „az elmúlt évtizedekben radikális változás zajlott a cirkuszban, az egyes trükkök, fogások korábban a családok féltve őrzött titkai voltak, csak egymásnak adták át azokat; leginkább beleszületni lehetett a cirkuszba. Ám ma már iskolákban tanulhatók a szakma mesterfogásai.” A magyar Artistaképző 1950-es alapításával az egyik első ilyen intézmény volt, ám Gallyas szerint „Nyugat-Európában ma már a szabadidős sport része lett a cirkuszművészet, Franciaországban ezernél több helyen tanulható, Németországban az állami iskolai rendszerben felvehető tantárgy.” Nem véletlen, hiszen például a zsonglőrködés fejlesztő hatású lehet. „És ha így van, akkor a cirkusz a társadalmi integrációban is segíthet” – mondja a szakember. A Social Educircation nemzetközi hálózata cirkuszi képzéseket szervez a világon hátrányos helyzetű csoportoknak. A leuveni Cirkus in Beweging a fogvatartottaknak szervez foglalkozásokat, a prágai Cirqueon testi fogyatékos gyermekekkel dolgozik, a brit Invisible Circus célcsoportja a kisebbségi gyermekek. A szociális cirkusz tíz országból érkezett 26 oktatója február elején egyébként épp Magyarországon vett részt továbbképzésen. Itthon a Pszichocirkusz a Heim Pál kórház pszichiátriai osztályán kezelt gyerekeknek tart zsonglőrfoglalkozásokat, az Etnocirkusz pedig a roma fiatalokat tanítja zsonglőrködni, illetve szervez nekik fellépéseket. A Magyar Zsonglőr Egyesület az Artemisszió Alapítvánnyal és a Trafóval közösen szervez workshopot, amelynek lényege, hogy a színházban fellépő világhírű külföldi újcirkuszosok tanítják a pesterzsébeti Pince Ifjúsági Klubból és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolából érkező fiatalokat. „Nem az a cél, hogy cirkuszművészek legyenek, bár egy-egy fiatalnak akár kitörési pontot is jelenthet a cirkusz – mondja Gallyas Veronika. – A programjaink célja, hogy olyan gyerekeknek adjanak sikerélményt és önbecsülést, akiknek iskolai életük során csak kudarc jutott.”
| Elefántháton Legalább tíz magáncirkusz járja az országot, köztük négy nagyobb, például Richter József Magyar Nemzeti Cirkusza. Nincs állandó társulat, egy-egy szezonra szerződtetik a számokat. A legfőbb attrakciókat a család tagjai adják elő. Richter József két fia, József és Flórián mindketten elismert tagjai a szakmának, a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválokon számos díjat nyertek. Richter József elbeszélése szerint a család berlini cirkuszáról először 1821-ben adtak hírt, azóta űzik ezt a mesterséget. Felesége, Carola egy másik híres német család, a Renz família tagja. Lovas és elefántos akrobataprodukciójukkal járták a világot. 1995-ben hozták létre utazó cirkuszukat, a Magyar Nemzeti Cirkuszt. |
