Két frissen kiadott kultúrhistóriai munka, amelyek szinte egy időben, a húszas évek legelején keletkeztek. Két mű, melyek címében hangsúlyosan szól a jelző: régi. Mégis két világ.Az egykor roppant népszerű kultúrtörténész Takáts Sándor (1860-1932) először 1921-ben (1929-ben bővített kiadásban) megjelent műve egyértelműen apologetikus szellemű. Leggyakrabban használt szava a magyar. Fulladozunk ennyi nagyszerű magyar láttán. Szerinte a magyarság különleges értéke humora, mégpedig olyasfajta, melyet más népeknél nem lelhetünk föl. Takást rögtön az elején leszögezi: "Balítélet alá senki ne vegye, ha állítjuk, hogy a magyar humor olyan nemzeti sajátosságunk, olyan eredeti vonásunk, melyet hasonló formában semmiféle népnél nem találunk." Valamiféle kevert érzés ez, Takáts szerint, melyet jól érzékeltetnek a "sírva vigad" meg a "derűre ború" kifejezések. "S mi az igazi magyar humor, ha nem ez? Kedvre perdül, nevet a lelke, és sír a szíve egyszerre." Ez a némiképp stupid magyarkodás lehangolta Recenzenst, még akkor is, ha tudja, hogy egyik legnagyobb magyarunk valami hasonlót mondott a Bolond Istókban. Takáts számára a múlt egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen érték. Többnyire pusztán csak azért, mert múlt. Ha a jelenről szól, szerfölött epéssé válik, bírál és békétlenkedik, a múltat furkósbotként forgatja az elfajzott mai idők felett. "Bizony-bizony nem hiába emlegetik öregeink a régi jó időket ebben a mostani drága világban! Mégiscsak másként ment akkor a világ sorja, mint most. Olcsó élet, sok és jó dolog kevés pénzért - ez volt akkor a rendes állapot; ma bizony épp megfordítva áll a dolog; drága pénzért is kevés és rossz élelemhez jutunk. Ki tehet róla, mikor manap még a legutolsó kofának is van annyi hatalma, hogy a vevő rovására maga szabja meg árucikkeinek árát. Haj de nem így volt ám ez régen!" Takáts hallani sem akar piacról, áruértékről, csereértékről. Romantikus antikapitalista, ebben Jókai meg Gárdonyi rokona. Történelemszemlélete szerint a história nem más, mint kuriózus
anekdoták halmaza
Stílusa is két regényíró-védőszentje szerint alakul. A fenti idézetekből tán kitetszik, hogy az adomázós magyar próza szelleme mozgatja tollát. Ez a kvaterkázós, táblabírós hangvétel abszolút értéknek tünteti föl önmagát. Takáts nyelvének legfőbb jellemzője az általa ízesnek, tősgyökeresnek hitt nyelvi fordulatok hajszolása. Tudományos, szolid levéltári kutatásokon nyugvó munkája voltaképpen szépirodalom, ezt mutatják már az egyes fejezetcímek is: A furfangos mészáros, Bejczy uram mókái, Ribillió Komáromban. Az persze aligha vitatható, hogy legjobb pillanataiban Takáts föltárt és megőrzött sok értékes mozzanatot és emléket a múlt világából. Ha könyvében csak az általa idézett leveleket, okmánytári leleteket olvassuk, nem csalódunk. Ám a bemutatott élet roppant egyoldalú. Nem is élet, hiszen hiányzik belőle az erotika vagy a szexualitás. Takáts régi magyarjait a gólya hozta.
Siklóssy László (1881-1951) egészen más úton járt. Erkölcstörténetének magyar nyelven úttörő kötetei 1921-23 közt jelentek meg először. Bár az ő kiindulópontja is apologetikus, korántsem mindegy, mivel szemben védekezik, míg Takátsé bezárkózó, tüskés, addig Siklóssyé kissé védekezve-támadó, moralista. Az előszó felütése egyértelmű: "Budapestnek erkölcstelen híre van. Egyes jelenségek kiszínezése költötte ezt a hírt, amelyet csak részletes, őszinte önvallomással lehetne megcáfolni. Emberhez méltó feladat volna Budapest mai erkölcsrajzát komolyan, hiteles adatokkal bemutatni. Egy erkölcsi bemutatkozásnak azonban nem a jelennel, hanem a múlttal kell kezdődnie." Hogy a kötet első megjelenése korában kik nevezték bűnös városnak Budapestet, az köztudott. Siklóssy tőlük, a horthysta különítményesektől kívánja megvédeni szeretett városát. Ez az apologetika nyilván szimpatikus. Más ez, mint Takáts Sándor teljesen kritikátlan múltimádata. Takáts az ideál, Siklóssy a reál híve. Utóbbi nem rejti véka alá, mi a véleménye a közelmúlt vérengzéseiről. A régi diákélet egyes kilengéseiről szólva bátran aktualizálja a múltat: "A kommunizmus letörése után egyre-másra tanúi voltunk olyan excessusoknak, amelyeket ismét fiatalemberekből álló tömegek követtek el. (...) A közelmúlt említett eseményei közönséges bűncselekmények. Nem igazolja őket semmi." Leszögezi, hogy a kereszténységre való hivatkozás sem adhat felmentést: "Ezeket a tömegbűnöket azonban a kereszténységnek kell leginkább elítélnie."
Siklóssy a kor híres művelődéstörténészéhez, a német Eduard Fuchshoz csatlakozik munkájában. Ebben a szemléletben az erkölcstörténet (Sittengeschichte) egyenlő a nemi erkölcs, a szexualitás történetével. Siklóssy roppant alapos, ugyanakkor a kor átlagszemlélete számára felháborító munkát végzett. Bebizonyította, hogy a magyarok már az Árpád-korban is rendelkeztek nemi szervekkel, és - horribile dictu! - használták is azokat. Külön érték, hogy az egyik fejezetben (A török Buda erkölcse) erőteljesen védelmébe veszi a Magyarországot meghódító törököket; leszámol egy legendával, mely szerint a török pusztító, kulturálatlan horda lett volna. Hisz nekik köszönhetjük fürdőinket, igaz, e házak melegágyát alkotják a későbbi erotikus kicsapongásoknak - mind a mai napig, tehetné hozzá Rec. Okos, szórakoztató, nagyszerű munka.
A két könyv különbsége kiadásukban is megmutatkozik. Takáts kötetéhez se elő- vagy utószó, semmiféle tájékoztatás. Siklóssy művét Székely András magas szintű zárszava teszi könnyebben értelmezhetővé. Noha a jegyzetek frissítése nem ártott volna, hiszen a Siklóssy hivatkozta anyag jó része azóta hozzáférhető modern kiadásokban is.
Bán Zoltán András
Mindkettő: Osiris; Takáts: 260 oldal, 2480 Ft; Siklóssy: 520 oldal, 4980 Ft
