kulthírek

  • Narancs
  • 2006. június 29.

Trafik

kulthírek

KÖNYVÉGETÉS Feltehetően művészeten kívüli okai lehettek annak, hogy június 16-ára virradóra a Ráday utca 25. alatti kiállítóhelyiségben ismeretlen tettesek gyúlékony anyaggal lelocsolták és felgyújtották Pataki Tibor grafikusművész Sorskönyvek című kiállításának és a Kartonart Galéria papírbútor-kiállításának darabjait. A gyújtogatás után Teljes könyvfogyatkozás címmel mutatták be a közönségnek a kiégett helyiséget. Szerencsére nem robbant be a gáz, és nem dőlt össze a ház - mondta a Narancsnak Pataki Tibor, akit leginkább az döbbentett meg az eset kapcsán, hogy "egyeseknek semmi sem számít".

SZÍNHÁZI FESZTIVÁLOK Alig ért véget a VI. Pécsi Országos Színházi Találkozó, Kisvárdán megkezdődött a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja: július 1-jéig tizenkilenc társulattól közel negyven előadást láthatnak itt a nézők. Pécsett Pintér Béla és Társulata érdemelte ki a legjobb előadás díját (Anyám orra), a legjobb rendezés díját Mohácsi János vehette át (Michael Frayn: Veszett fejsze; Csiky Gergely Színház, Kaposvár), a legjobb alakítást Györgyi Anna (Line Knutzon: Közeleg az idő; Új Színház) és Bogdán Zsolt (Büchner: Woyzeck; Kolozsvári Állami Magyar Színház) nyújtotta.

DÍJ Erasmus EuroMédia-díjat nyert az 1956-os Intézet Magántörténelem - 1956 és a Kádár-korszak című kétnyelvű internetes tartalomfejlesztése (projektvezető: Lux Zoltán, főszerkesztő: Molnár Adrienne; www.rev.hu). Az Európai Képzési és Kommunikációs Társaság és a berlini Pedagógiai és Információs Társaság a kontinens szociális és kulturális integrációját elősegítő multimédiás produkciókat értékel immár tíz éve az Erasmus-díjjal.

Az Európai Unió Europa Nostra díját nyerte el a műemléki helyreállítás után 2002-ben átadott Uránia mozi (terv: Mányi Stúdió, kivitelezés: Architekton Rt.). A díjjal az európai kulturális örökség megőrzésének kiemelkedő eredményeit jutalmazzák.

Gábor Eszter és Bán Ferenc az idei Molnár Farkas építészeti díj nyertese. Az N & N Galéria által alapított elismerést ezúttal adták át harmadik alkalommal.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA Négyszáznál is több programot kínált idén június 24-én a Múzeumok éjszakája. A szokatlan ötletekkel előálló múzeumokon kívül az ötvenegy helyszín között akadtak múzeumnak nem nevezhetők is; az A38-at például erre az éjszakára Halász-hajóvá alakították az év elején elhunyt Halász Péter emlékére. Képünkön a korhűen felújított lóvasúti kocsi, mely a BKV és a Vasúttörténeti Park szervezésében közlekedett a Nyugati pályaudvar és az Oktogon között.

NEM MACONDO A szavazók több mint 90 százaléka igent mondott, de mivel az eredményességhez szükséges 7400 embernek csak a fele voksolt, Gabriel García Márquez szülővárosa, Aracataca nem veszi fel a Macondo nevet, miként azt a városka polgármestere, Pedro Sanchez indítványozta. Így tehát a Nobel-díjas kolumbiai író Száz év magány című regényének fiktív helyszíne - egyelőre legalábbis - nem kerülhet rá a térképekre. A népszavazás célja nem titkoltan az volt, hogy a leendő Aracataca-Macondo a jelenleginél is nagyobb számban vonzza a turistákat a mágikus realizmus ihlető helyére. A BBC tudósítása szerint a Mexikóban élő Márquez tartózkodott attól, hogy véleményt nyilvánítson a kérdésben.

PÁRIZS ÚJ MÚZEUMA Az 1977-ben megnyitott Pompidou Centre és az 1986 óta működő Musée d'Orsay után ismét jelentős múzeummal gazdagodott a francia főváros: a Musée du Quai Branly a nyugati világon kívüli művészet alkotásait, Ázsia, Afrika, "ceánia és az amerikai kontinens mintegy 300 ezer műtárgyát és ideiglenes kiállításokat kínál a Szajna déli partján, nem messze az Eiffel-toronytól. A műtárgyak zömét - melyek közül kb. 3500 darab alkotja az állandó kiállítást - más párizsi múzeumokból (Musée de l'Homme, Musée National des Arts d'Afrique et d'Oceanie) telepítették át az új intézménybe. A 235,2 millió euróból megvalósított Musée du Quai Branly gyalogoshidakkal összekötött négy épületből álló és egy függgőkertet is magában foglaló épületegyüttesét Jean Nouvel tervezte. A világzenei fesztivállal felavatott múzeumot az afrikai és ázsiai művészet kedvelőjének hírében álló s elnöksége utolsó évét taposó Jacques Chirac nyitotta meg, aki ezzel látványos emléket hagy maga után (bővebben: www.quaibranly.fr).

DRÁGA ADELE 135 millió dollárért vásárolta meg Gustav Klimt Adele Bloch-Bauer I című, 1907-ben festett képét a modell 90 éves unokahúgától, Maria Altmanntól Ronald S. Lauder, az Egyesült Államok egykori ausztriai nagykövete: ezzel minden idők legmagasabb áráért elkelt műalkotása lett a portré, melyet a nácik bitoroltak el tulajdonosától, majd nemrég, hétévi pereskedés után volt kénytelen búcsút inteni neki a bécsi Belvedere Múzeum (az előzményekről: Magyar Narancs, március 23.). A kép Klimt születésének évfordulójától, július 13-tól szeptember 18-ig látható Lauder New York-i kiállítótermében, a Neue Galerie-ben, a vele együtt restituált három másik festmény társaságában. Az eddigi 104,2 millió dolláros árrekordot tartó, 1905-ös Picasso-mű (Garcon a la pipe) immár csak a második.

WATERS AZ IZRAELI FALR"L A falak lebontása és a szomszédokkal való békekötés reményéről beszélt ötvenezer néző előtt adott koncertjén Roger Waters a vegyes, arab-zsidó lakosságú izraeli városban, Neveh Shalomban. A Pink Floyd 1979-es koncept produkciójának slágere, az Another Brick in the Wall az Izraelt körülkerítő biztonsági építmény ellenzőinek himnuszává vált az utóbbi időkben. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a 63 éves zenész a bontást szorgalmazó sorát (Tear down the wall) fel is karcolta a falra.

Figyelmébe ajánljuk