kulthírek

  • .
  • 2008. május 29.

Trafik

kulthírek

HINDEMITH-DÍJ Illés Mártonnak ítélték a Paul Hindemith-díjat: a 32 éves komponista augusztus közepén, Lübeckben veheti át a 20 ezer euróval dotált elismerést, melyet tavaly Dai Fujikura, 2006-ban pedig Michel van der Aa nyert el. Illés Márton Győrben, Bázelben és Karlsruhében tanult, jelenleg itt is él, zeneelméletet tanít.

GYÁSZ 83 éves korában elhunyt Raksányi Gellért: pályája során mindvégig a Nemzeti Színházban játszott, többször epizód-, ritkábban főszerepet. Művészetét Kossuth-díjjal és a Nemzet Színésze címmel ismerték el.

91 éves korában meghalt Cornell Capa (eredeti nevén Friedmann Kornél), a Magnum fotóügynökség volt elnöke. Bátyjához, Robert Capához hasonlóan fotóriporter volt, többek között amerikai elnökválasztási kampányokat fényképezett.

LENZ ÉS GRASS ÚJ MÛVE Schweigeminute címmel jelentette meg új regényét Siegfried Lenz. A 82 éves író a Die Zeitnak azt nyilatkozta, felesége halála után nehezen tudta újra felvenni a fonalat: az első 30-40 oldalt még felolvashatta neki, de többre már nem maradt idő, közbejött a halál.

Günter Grass - a háborús éveire visszatekintő Hagymahántás közben után - új önéletrajzi könyvet írt: az 1950-es évek végétől az Ein weites Feld 1995-ös megjelenéséig terjedő időt átfogó Die Box augusztus végén jelenik meg.

ÚJRA LÁTHATÓ SIKOLY Négy évvel elrablásuk, kettővel a megkerülésük után az oslói Munch Museumban újra kiállították Edward Munch két festményét. A Sikoly bal alsó sarkában látható penészfolt további kezelésével nem kísérleteznek: a restaurátorok attól tartanak, hogy csak még jobban károsítanák. A Madonna restaurációját szeptember 26. után folytatják.

BAJNOK ÍRÓK A magyar fociválogatott barátságos mérkőzésen 3-2-re megverte az Eb-győztes görögöket, íróválogatottunk pedig Svájc 6-1-es legyőzésével Bécsben Európa-bajnoki címet szerzett, s egyúttal jogot a jövőre tervezett dél-afrikai íróvébére való nevezésre. Zilahy Péter a torna gólkirálya lett. Tagja a csapatnak két aktív Narancs-szerző, Mélyi József és Sajó László is.

CANNES Mundruczó Kornél Delta című alkotása nyerte Cannes-ban a filmkritikusok FIPRESCI-díját, melyet az időközben hazautazott rendező nevében Susanne Marian producer vett át. A zsűri a fesztivál összes kategóriájában szereplő mintegy hetven film közül találta legjobbnak a februári Filmszemlén fődíjas művet, melyet azóta a rendező tíz perccel rövidebbre vágott. Cannes-ban vehette át Womb (Anyaméh) című filmterve révén Fliegauf Benedek a Kieslowski-díjat, a Script East forgatókönyv-fejlesztő fórum elismerését. A nemzetközi koprodukciós szerelmesfilmet októbertől forgatják Londonban.

A fesztivál fődíját, az Arany Pálmát Laurent Cantet filmje, az Entre les murs nyerte: kemény történet egy bevándorlók gyerekeivel teli párizsi iskolából (képünkön). Marion Cotillard Piaf-alakításáért kapott Oscar-díja és a Bienvenue chez les Ch'tis című vígjáték 20 milliós nézőszáma azt mutatja: a francia mozi jó éve lesz 2008. A cannes-i nagydíjat és a zsűri díját két olasz rendező, Matteo Garrone (Gomorra), illetve Paolo Sorrentino (Il Divo) érdemelte ki, a zsűri díját a török Nuri Bilge Ceylan (Uc Maymun - Három majom), a legjobb forgatókönyv díját a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne (Le silence de Lorna). A legjobb alakítást Benicio Del Toro (Steven Soderbergh: Che) és Sandra Corveloni (Walter Salles: Linha de Passe) nyújtotta. Különdíjat vehetett át Catherine Deneuve (Arnaud Desplechin: Un Conte de No‘l) és Clint Eastwood (Changeling).

KÍNAI KÉPEK Élénk érdeklődés mellett rekordot hozott Hongkongban a Christie's kortárs ázsiai képzőművészeti aukciója: az 1964-ben született Zeng Fanzhi angolul Mask Series 1996 No. 6 című alkotása 9,7 millió amerikai dollárért talált vevőre, s ezzel immár ez a legmagasabb aukciós árat elérő kínai kortárs festmény. Az 1960-as évek kulturális forradalma vörös gárdistáinak ruházatára emlékeztető nyakkendőt viselő nyolc figura arcát mereven vigyorgó maszk rejti - hasonlóan kiismerhetetlen és egyformán vigyorgó arcok uralják a másik, illusztrációnkon látható festményt is: az 1962-ben született Yue Minjun Gweong-Gweong című 1993-as képe 6,96 millió dollárért kelt el. A cinikus realizmus irányzat úttörő képviselőjeként ismert művész alkotásán bombaként potyogó figurák mögött a pekingi Tienanmen téri Mao-portré látható, a kép címe hangutánzó szó, a sugárhajtású repülőgépek zaját fejezi ki.

EUROVÍZIÓ Első ízben nyerte Oroszország képviselője az eurovíziós dalfesztivált: a belgrádi döntőben a telefonos szavazáson Dima Bilan Believe című, Edvin Marton magyar hegedűssel és Jevgenyij Pljusenko korcsolyabajnokkal súlyosbított, Timberland által adjusztált produkciójára voksoltak a legtöbben, a második az ukrán Ani Lorak (Shady Lady), a harmadik a görög Kalomira (Secret Combination) lett. Hazánk képviseletében Csézy (Candlelight) nem jutott be a döntőbe.

RIMBAUD ISMERETLEN SZÖVEGE A 16 éves Arthur Rimbaud eddig ismeretlen művét találták meg a Le Progrés des Ardennes című lap 1870. november 25-i számában: a La rve de Bismarck című, kb. ötvensoros próza Jean Baudry néven jelent meg - ez Rimbaud költői álneveinek egyike. A francia-porosz háború idején írta, és Bismarck porosz kancellárt láttatja sátrában, ujjával Franciaország térképén, álmodozva. Az újság szóban forgó számát egy Rimbaud szülővárosába való könyvkereskedő vásárolta meg halomnyi régi könyv és újság között egy idős asszonytól, tőle pedig idén áprilisban egy fiatal filmes, Patrick Taliercio, aki dokumentumfilmet készített Rimbaud-ról, s maga is csak később fedezte fel, mihez jutott hozzá pár euróért. Jean-Jacques Lefrére Rimbaud-szakértő a Le Figaro című lapnak nyilatkozva megerősítette a szöveg eredeti voltát.

Figyelmébe ajánljuk