kulthírek

  • .
  • 2008. november 13.

Trafik

GYÁSZBESZÉD 82 éves korában elhunyt Bodnár György: négy évtizedet töltött az MTA Irodalomtörténeti Intézetében. A Nyugat korának irodalmával, elsősorban Kaffka Margittal, kortársai közül pedig Juhász Ferenc költészetével foglalkozott. 65 éves korában elhunyt Kerényi Ferenc: fő kutatási területe a 19.
századi magyar irodalom- és színháztörténet volt, Petőfi és Vörösmarty műveinek és Az ember tragédiájának kritikai kiadását szerkesztette, Petőfi-monográfiája idén jelent meg.

GYÁSZZENE 76 éves korában elhunyt Miriam Makeba: a dél-afrikai énekesnő búcsúturnéján, az olaszországi Casertában koncert után kapott szívrohamot. Pályáját az 50-es években kezdte, apartheid-ellenessége miatt 30 éven át emigrációban élt. Immár csak mások által megvalósítható jótékony terveiről: Narancs, 2005. október 20.

Meghalt Tunyogi Péter: egy fellépés előtt elájult, s a kómából már nem tudták visszahozni. Vikidál Gyula 1979-es távozása után lett a P. Mobil énekese, saját zenekarát 1995-ben alakította meg, mostanában a Mobilmánia tagjaként dolgozott. 61 éves volt.

GONCOURT ÉS TÁRSAI Első franciául írott műve, a Syngué sabour elismeréseként Atiq Rahimi nyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. A történet hősnője a vallás és a házasélet tradíciói elől menekül, a cím a varázskőnek történő gyónás hagyományára utal. A szerző a 80-as években menekült el Afganisztánból, eddig perzsául írt. A Renaudot-díjat a 19. századi Nyugat-Afrikában játszódó, Le Roi du Kahel című regényével a guineai Tierno Monenembo érdemelte ki. A Femina-díjat a francia Jean-Louis Fournier kapta értelmi fogyatékos gyermekeiről szóló, O» on va, papa? című regényéért, a legjobb külföldi mű díját pedig az olasz Sandro Veronesi Caos calmo című regényéért.

HARING: ZÁRÓHÉT E hét végéig, november 16-ig még megtekinthető Keith Haring kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban.

FOTÓHÓNAP Kiállítások tömkelegét kínálja november a fotó iránt érdeklődőknek. A központi színtér a VAM Design Center, ahol kortárs cseh, lengyel és szlovák alkotók mellett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a Senior Alkotócsoport is bemutatkozik. Tudományos fotók, 50-es évekből előásott MTI-felvételek, a nácik elől emigrált Étienne Sved életműve és számos más egyéni és csoportos tárlat mellett két kollégánk is kiállít: Simonyi Balázs Panelkapcsolatok 1. - Telepi srácok címmel az Új Színház Volksbank Galériájában, Sióréti Gábor pedig Árnyékváros címmel a Café Eklektika Restolounge-ban. Illusztrációinkon az ő felvételeik láthatók.

MEGHALT MICHAEL CRICHTON Az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb írója 66 éves volt - a rákot még ő sem győzhette le, aki megteremtette az 1994-ben indult Vészhelyzetet, a leghosszabb ideje futó és Emmy-díjakkal elhalmozott amerikai kórházi tévésorozatot. A harvardi orvostan alapozta meg természettudományi ismereteit, melyek képzelőereje és drámai érzéke segítségével a laikus közönség számára hitelesnek tűnő, izgalmas történetekké kerekedtek, hogy aztán rendszerint a moziban elevenedjenek meg. Sikerszériáját 1969-ben egy sci-fi, az Androméda-törzs indította el (Robert Wise vitte vászonra), megihlette a bűn (A nagy vonatrablás), az őskor és a mai civilizáció ütköztetése (Õslénypark és folytatásai - Steven Spielberg), az üzleti világ gyilkos küzdelmei (Kongó - filmre vitte Frank Marshall; Gyilkos nap - Philip Kaufman) a számítástechnika és az intim szféra érintkezése (Zaklatás - Barry Levinson filmesítette meg), és így tovább. Magyarul olvasható még tőle: Idővonal, Ködsárkányok, Élesben, A következő, Az átprogramozott ember, Repülő koporsó, Préda, Félelemben.

WOMEX: ELISMERÉS A MUZSIKÁSNAK 35 év gyűjtőmunkáját és előadó-művészetét ismerte el a WOMEX, amikor a Muzsikást jutalmazták a szervezet idei díjával Sevillában, a 14. nemzetközi világzenei vásáron. "A Muzsikás hallgatásakor olyan helyhez és korhoz kapcsolódunk, ahol és amikor a zene lényegében politikai állásfoglalás volt, a hangszeres játék bizonyos módja pedig merész cselekedet" - fogalmazott az együttest méltató Joe Boyd a Muzsikás lemezeit megjelentető Hannibal Records részéről. Az elismerést természetesen koncerttel hálálták meg, játszottak Bartókot, magyar és zsidó népzenét, énekelt Petrás Mária, táncolt a Fecske-Batyu-páros. A WOMEX másik díjazottja a Helsinkiben működő Sibelius Akadémia népzenei tanszéke lett a világzene, a tradíció megőrzését és továbbfejlesztését szolgáló tevékenységéért. A rendezvényt, ahol több mint 650 céges és egyéni kiállító és szervezet mutatkozott be (ez rekord), az év elején elhunyt Andy Palacio belize-i muzsikus emlékének szentelték. A több színpadon és helyszínen zajló koncertek sorát a flamenco egyik fényes csillaga, Miguel Poveda nyitotta meg. Ezúttal negyedszer adott otthont a WOMEX-nek Sevilla, jövőre Koppenhága következik.

JELÖLTEK AZ EURÓPAI FILMDÍJRA A Sevillai Filmfesztiválon közzétették az idei Európai Filmdíjra jelölt alkotások listáját - a versenybe nevezett magyar mű, Mundruczó Kornél Deltája nincs közöttük. Mégis lesz miért izgulnunk, mert ha maga a film nem is, de látványtervezője, Ágh Márton a Prix d'Excellence kategória jelöltjei közé került, többek között a Katyn jelmeztervezője mellett, Nemes Jeles László Türelem című 14 perces alkotása pedig a rövidfilmes kategóriában érdekelt. A december 6-i koppenhágai ceremónián a következők közül kerülhet ki az idei esztendő első számú európai filmprodukciója: Paolo Sorrentino: Il divo (olasz), Laurent Cantet: Entre le murs (francia), Matteo Garrone: Gomorrah (olasz), Mike Leigh: Happy-Go-Lucky (brit), Juan Antonio Bayona: El orfanato (spanyol), Ari Folman: Waltz with Bashir (izraeli-francia-német).

Figyelmébe ajánljuk