kulthírek

  • .
  • 2008. december 4.

Trafik

DÍJ 2008. december 5-én rendezik a Prima Primissima Díjátadó Gálát a Művészetek Palotájában.
Az elismerést a magyar tudomány, kultúra és művészet legkiemelkedőbb művelőinek ítélik oda. Idén lapunk is érdekelt, főszerkesztőnk, Bojtár B. Endre az újságírói kategória egyik jelöltje. Az eseményt a Magyar Televízió élőben közvetíti.

GYÁSZ Meghalt Flipper Öcsi: a 46 éves énekes (sz. Jeszenszky Béla) heteken át kórházi kezelés alatt állt, szervezete végül felmondta a szolgálatot. A 80-as évek elején, 20 éves korában került a sikerei csúcsán lévő Hungária együttesbe. Utána a Dolly Roll egyik húzóembere lett, majd szólókarrierbe kezdett.

66 + 303 LEMEZ Két lemezajánló olvasmány karácsonyra: Göbölyös N. László LP - Lemezlényeg portalanul címmel az 1965-1975 közötti időszak 66 külföldi albumát mutatja be, vállalt szubjektivitással. 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz címmel, Dömötör Endre szerkesztésében, a dzsessz, folk és kortárs zene felé is el-elkalandozó válogatásban, de döntően "könnyűzenei" produkciók méltatásából kerekedik ki az 1966-2008 közötti évtizedek hazai pop/rock története.

LÁGERMIKULÁS MOSZKVÁBAN A Non/Fiction Nemzetközi Könyvvásár alkalmából a Moszkvai Magyar Kulturális Központban mutatták be Szántó T. Gábor oroszul megjelent novelláskötetét: a Lágermikulás című könyvéből készült, ötezer példányban kiadott válogatást Jurij Guszev fordította.

EGY DÍJ VISSZAVÉTELE Szerzőnk, Bán Zoltán András író, esszéista, kritikus nyerte volna az idei Mészöly Miklós-díjat, ám az őt jutalmazásra méltónak találó kuratórium döntését a Mészöly Miklós Egyesület Szörényi László vezette elnöksége nem fogadta el, s helyette az 1995-ben elhunyt Baka Istvánt nevezte meg a díj kitüntetettjének. Mint az Élet és Irodalom múlt heti számában olvasható, e "nehezen minősíthető" eljárás miatt az Aczél Géza, Pályi András és Radnóti Sándor alkotta kuratórium minden tagja lemondott.

ELHUNYT JÖRN UTZON Nem sok építésznek adatott meg, hogy műve viharos gyorsasággal egy város jelképévé nemesedjék - egyikük a 90 éves korában elhunyt Jörn Utzon. Emléke előtt tisztelegve vasárnap este egy órára lekapcsolták a sydney-i operaház megvilágítását. Pedig nem volt súrlódásmentes a kapcsolat a város és a dán építész között, aki 1957-ben nyerte meg a pályázatot, de a költségek megugrása és a határidők csúszása fölött elmérgesedett vita miatt 1966-ban kiszállt a projektből, sőt soha meg nem látogatta az 1973-ban átadott épületet. Ennek ellenére elvállalta, hogy fiával együtt új szárnyat tervez hozzá, mely 2006-ban meg is nyílt. Jörn Utzon Koppenhágában született, terveinek többsége Dániában valósult meg, nevezetesebb külföldi munkái közé tartozik a kuvaiti nemzetgyűlés épülete. 2003-ban neki ítélték az építészeti Nobel-díjnak számító Pritzker-díjat.

JELINEK ÚJ DRÁMÁJA Münchenben mutatták be Elfriede Jelinek új drámáját: a Rechnitz (Der Würgeengel) témája mintegy kétszáz magyar zsidó lemészárlása a burgenlandi Rechnitzben. 1945. március 25. éjszakáján August Thyssen acélmágnás unokája, Margit Batthyány grófnő kastélyában SS- és Gestapo-tisztek és helyi náci vezetők mulatozása csúcspontján a kiválasztott vendégek legyengült és kiéheztetett kényszermunkásokat lőttek agyon egy pajtában. Margit Batthyány 1989-ben halt meg anélkül, hogy számot kellett volna adnia az esetről. A hírek szerint unokahúga, Francesca Habsburg szeretné, ha felkutatnák a tömegsírt, és pontosan feltárnák, mi történt. A Nobel-díjas szerző nem közvetlenül a történetet mutatja be, hanem hagyja, hogy antik görög tragédiák módján, hírvivők elbeszélései nyomán kerekedjen ki, a cím zárójeles részében lévő öldöklő angyal pedig Bu–uel 1962-es filmjére utal. A rendező: Jossi Wieler, aki immár Jelinek ötödik művét vitte színpadra 1994 óta.

TISZTA RAFFAELLO Tízévi restauráció után kiállították Firenzében Raffaello Santi Tengelicés Madonnáját: az 1506-ban festett kép megfakult színeit röntgen-, ultraibolya- és infravörös-sugárzást is felhasználó technika segítségével állították helyre. A kis madárkát simogató gyermek Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal ábrázolt Madonnát jövő év március 9-ig a Palazzo Medici Riccardiban mutatják be, utána visszaszállítják az Uffizi képtárba.

OSA: KÉT KONFERENCIA A múlt rendszer állambiztonsági szolgálata iratanyagának feltárásával, valamint a további tudományos kutatás és információs kárpótlás feltételeinek javítása érdekében tett javaslatok kidolgozásával foglalkozó, Kenedi János vezette bizottság jelentéséről rendezett konferenciát az OSA Archívum és az 1956-os Intézet. A felszólalók egy része gyakorlatilag haszontalannak és eredménytelennek minősítette a bizottság munkáját, sőt megkérdőjelezte tagjai szakmai hitelét is, mások szerint értékes munkát végeztek, s a mai ügynöktörvénytől eltérő szellemet képviselő doszsziétörvény felé mutató javaslatokat tettek le a kormány asztalára (ez a www.meh.hu/misc/letoltheto/jelentes_1.pdf címen olvasható).

Ugyancsak az OSA adott otthont az Etikoppaka - Mahátma Gandhi nyomában: egy dél-indiai falu élete című kiállításhoz kapcsolódó konferenciának, melyet Gandhi a globalizált világban címmel rendeztek meg az indiai követség közreműködésével. Etikoppaka a kézműves tradíción és az emberi együttműködésen alapuló falufejlesztés eleven bizonyítékaként akár térségünkben is példaként szolgálhat.

MUMBAI: A MERÉNYLET UTÓÉLETE A közel kétszáz emberéletet követelő mumbai terrorakció nyomán bejelentették: elmarad a december 7-re ide tervezett Live Earth India koncert, melynek célja az lett volna, hogy napenergiát hasznosító projektekhez gyűjtsön pénzforrásokat. Fellépett volna többek között Roger Waters, a Bon Jovi, Will. I. Am (Black Eyed Peas), Anoushka Shankar és Hard Kaur indiai rapper.

A terrorizmussal szemben az emberi szellem diadalába vetett hitéről beszélt Danny Boyle, amikor Londonban átvette a Brit Független Filmdíjat Mumbaiban játszódó, Slumdog Millionaire című filmjéért, melynek 18 éves főszereplője, Dev Patel kapta a legjobb új felfedezettnek járó elismerést. Ugyancsak három díjat nyert a Steve McQueen rendezte Hunger; főhőse, az éhségsztrájkoló IRA-harcost játszó Michael Fassbender nyerte a legjobb férfi főszereplő díját.

Figyelmébe ajánljuk