mi a kotta? - Túrázók, vándorlók, bUjdosók

  • .
  • 2008. december 4.

Trafik

"Vado, ma dove? oh Dei!", azaz "Megyek, de hová? "h, istenek! énekli majd hétfőn a Filharmóniai Társaság hangversenyén (Opera, december 8., fél nyolc) Mozart koncertáriáját Rost Andrea, s e kifakadás, amelynek írója alighanem a múlt héten már emlegetett Da Ponte volt, egykönnyen elhagyhatja a pesti zenebarát ajkát is, amint szembesül az elkövetkező napok dús kínálatával. Mert követheti például az országos Ránki Dezső-jelzést, s akkor Beethoven Emperor melléknévvel felcímkézett Esz-dúr zongoraversenyétől (a Magyar Telekom szimfonikusaival közös szereplés, Zeneakadémia, dec.
4., fél nyolc) az épp száz esztendeje született Olivier Messiaen ünnepléséig jut majd (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, dec. 10., fél nyolc). A Klukon Editet, francia vendégművészeket, a Zeneművészeti Egyetem szimfonikusait és az UMZE Kamaraegyüttesét felléptető, Rácz Zoltán által igazított koncert a madárfüttyért lelkesülő, s mifelénk váltig ritka madárnak tetsző zeneszerző két negyvenes évekbeli kompozícióját, a héttételes Az ámen vízióit, valamint a tíztételes Turangal”la-szimfóniát készül megismertetni a MűPa közönségével. Az utóbbi, óind érdekű műben ráadásul egy ugyancsak ritka, jócskán kezdetleges, azonban különleges hanghatások keltésére alkalmas elektronikus instrumentum, az ondes Martenot (képünkön a névadóval) is szerepet kap majd, vagyis felfedeznivalóban nem lesz hiány.

A hét másik fő csapásiránya vitán felül Philippe Herreweghe vendégjátéka felé vezet. A nagy utat bejáró belga muzsikus, aki a Flamand Királyi Filharmonikus Zenekar élén szerepel majd szombaton (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, dec. 6., fél nyolc), jelenleg épp Beethoven táján halad, s így hozzánk is Beethoven-művet, mégpedig a III. "Eroica" szimfóniát fogja elhozni. Az "Eroica-akció" beindításával párhuzamosan (ugye, nemcsak tévésmaci érti, honnan is az idézet?), s korántsem pusztán a névhasonlóság okán említve, Philipp György és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok közös produkciója is felhangzik majd (MTA Díszterme, dec. 6., hét óra). A sokoldalú tehetségű fiatal művész, aki középkori ibér cantigák megzendítésétől Ágens kíséretéig a legkülönfélébb feladatok ellátására bizonyul fényesen alkalmasnak, ezúttal az Egy vándorlegény dalait fogja énekelni Schönberg átiratában, a nevezett kamaraszimfonikusok Alakváltozások felcímű hangversenyén. Ugyanaznap Schönberg és Mahler lesz a főszereplő az Óbudai Danubia koncertjén is, ahol az elementáris Wiedemann Bernadett daléneklése, valamint az operanyitányainak egyikével felbukkanó R. Strauss-rivális, Franz Schreker felfedezése kínálkozik majd számunkra (Zeneakadémia, dec. 6., fél nyolc).

Ám lesznek még - szinte számolatlanul - vasárnapi gyermekmatinék, Vásáry Tamás vezényletével elénk vonul a tízéves Solti Kamarazenekar (Zeneakadémia, dec. 5., fél nyolc), a Kovács Jánossal fellépő Nemzeti Filharmonikusok Wagnert (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, dec. 7., fél nyolc), míg a Bogányi Gergelyt kísérő budafokiak Rahmanyinovot és Csajkovszkijt játszanak majd (Zeneakadémia, dec. 10., fél nyolc), s a Mikulás elhozza számunkra az első Karácsonyi oratóriumot, a Schützét (Belvárosi főplébániatemplom, dec. 6., fél nyolc). S ha mégis, ennyi kecsegtető program láttán nem túrázni és vándorolni, hanem éppenséggel elbujdosni támad kedvünk, akkor ez csakis a nemzeti karakter hatása lehet. De hát ne olvassuk folyton Prohászka Lajost, menjünk inkább koncertre!

Figyelmébe ajánljuk