Hegymászóbalesetek: Gyász a sziklák alatt

szerző
Linder Bálint
publikálva
2001/45. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

több mint ötven magyar hegymászó szenvedett halálos kimenetelű balesetet.

több mint ötven magyar hegymászó szenvedett halálos kimenetelű balesetet. Legutóbb a Millenniumi Mount Everest Expedíció orvos-hegymászója, dr. Gárdos Sándor vesztette életét - véletlen folytán. Az eseteket elemzők szerint azonban a magyar tragédiák túlnyomó részét hibás emberi döntések okozták.Amikor a laikus a világot járt magyar hegymászóktól olyanokat hall, hogy "a hegymászás arról szól, hogy életben kell maradni a hegyen", vagy hogy "a mi egyetlen győzelmünk a túlélés lehet", megborzong, és sebesen leomló hegyoldalra, alázuhanó sziklagörgetegekre asszociál. Ezeket a tőlünk jobbára független veszélyforrásokat a hegymászók objektív tényezők gyűjtőnéven emlegetik, és olyan dolgokat értenek még alattuk, mint a semmiből hirtelen leszálló köd, a villámcsapás, a hóval álcázott gleccserhasadékok és a többi, vagyis olyan természeti ármányokat, amelyeket legfeljebb a serpák legöregebb öregapja, Kohn Winnettou érez meg előre. A változatos állagú (hó-, sár-, kő- és ezek különböző kombinációi) lavinákat azonban, ha az illető a figyelmeztetéseket, ráutaló jeleket figyelmen kívül hagyva maga indította el őket, nem sorolják ebbe a kategóriába, kivéve, ha a mászónak végképp nem volt módja máskor és másfelé menni (például megvárni azt, amíg nem süti a lejtőt a nap). A hegyen mozgók életét befolyásoló szubjektív tényezők alatt az emberi döntéseket és ezek eredményeit értik.

Az elmúlt évtizedek szomorú krónikájából (lásd keretes anyagunkat) kitűnik, hogy a balesetek zömét a nyári körülmények (a magas-tátrai, az alpesi hegy- és sziklamászások) között történt sziklákról való lezuhanások adják, a téli körülmények és az extrém magasságba jutó expedíciók havas-jeges világában nagyobb részben pedig a lavinák, kisebb részben a "kicsúszások" szedik áldozataikat. (Ez utóbbi alatt azt kell értenünk, amikor egy meredek lejtőn vagy hegygerincen egy hirtelen széllökés után a mászó nem tud megállni.) Ijesztően magas a középhegységekben, vagyis a mászóiskolák falai között bekövetkezett tragédiák aránya. A legtöbb halálos baleset - ebben a sorrendben - a Magas-Tátrában, az Alpokban és a Himalájában történt.

Többnyire türelmetlenségből

A több évtizedes hegymászó- és oktatói tapasztalattal rendelkező Neidenbach Ákos az eseményeket vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a magyarokkal történt balesetek elenyésző hányadát okozta a kiszámíthatatlan, befolyásolhatatlan kategóriába eső veszélyek végzetes összjátéka, és nyomasztó túlsúlyban vannak azok a történetek, ahol az áldozat - vagy vezetője, oktatója - fokozottabb körültekintése és megfontoltsága valószínűleg életet menthetett volna. A tragédiák áldozatai között éppúgy vannak szinte teljesen képzetlen, mint tapasztalt, nagy tudású mászók. És bár köztudottan a legjobb mászók forognak állandó és nagyobb veszélyben, a szerencsétlenül jártak zöme mégsem vérprofi, hanem 20 és 25 év közötti, viszonylag kevés tapasztalattal bíró férfi, akik közül sokan - valamifajta türelmetlenségből - tudásukat meghaladó körülmények közé indultak. Neidenbach szerint különösen igaz ez az utóbbi évtizedre. Aki korábban mászásra adta a fejét, azzal számolt, hogy legalább három év kemény munka vár rá, míg feltételesen hegymászónak nevezheti magát. "Az utóbbi 5-10 évben viszont azt látni, hogy egyre többen szeretnének nagyon gyorsan látványos sikereket felmutatni, ezért pár hét elteltével egy szintén kezdő vagy középhaladó ismerőssel már kint vannak a falakon vagy téli túrán az Alpokban. Hiába megy el azonban valaki egy évben tízszer hasonló tudásszintű ismerősökkel a hegyóriásokra, igazi tapasztalatszerzés csak az öreg rókák mellett történhet."

Iskolás fokon

A Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete tavaly arról számolt be, hogy miközben az utóbbi években meredeken nő a mászás iránti érdeklődés, a tanfolyamok résztvevőinek száma drasztikusan csökken, a komolyabb, téli és magashegyi ismereteket nyújtó képzéseket pedig érdeklődés hiányában már alig tartják meg. Így a korábbi évtizedekben természetes és létfontosságú, az oktatók által szervezett bevezető magashegyi tapasztalatszerző táborozások manapság rendre elmaradnak.

Ugyanakkor az iskolapadot választók számára nem túl megnyugtató, hogy a balesetek 15 százaléka a mászóiskolák keretei között történt, és ezek fele az utóbbi két évben. (A magyar hegymászás fekete éve a 2000-es év volt, akkor heten lelték halálukat a falakon és a hegyekben.) Ez, illetve az oktatói és vezetői hibákból történt balesetek elszaporodása szakmabeliek szerint azt mutatja, hogy óriási gondok vannak a hegymászóoktatás és az oktatók oktatásának környékén is. A képesített hegymászó cím bezsebeléséhez három tanfolyamon (egy hazai alapfokún, egy magashegyi alapfokún és egy téli magashegyin) kell végigmenetelni. "Nagy mázli kell ahhoz, hogy mind a három alkalommal jó oktatót fogjon ki valaki" - állítja egy oktató. A hazai hegymászóvilág krémje saját céljai megvalósításán fáradozik, és bár számos kiváló szakember vesz részt az új nemzedékek képzésében, jellemző, hogy a sport kevésbé tehetséges rajongói azok, akik az oktatás körül éhbérért, lelkesedésből bábáskodnak. Ráadásul az alapvető mászókészség elsajátítását szolgáló sziklafalak, mászótermek kiépítése társadalmi munkában, hegymászóboltok és -szervezetek összefogásából történik.

"A hegyen életbevágó döntések eredményét az illetők felkészültsége, tapasztaltsága befolyásolja, ezért hiányzik annyira a fent említett, rendre elmaradó, profi oktatókkal kézen fogva véghezvitt magashegyi tapasztalatszerzés" - állapítja meg Neidenbach. "A hegymászásban a fokozott óvatosság nem a gyengeség vagy gyakorlatlanság jele, ahogy a kapkodás sem az erő és a rátermettség bizonyítéka" - olvassuk a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján.

Linder Bálint

A baleseti okok és helyszínek megoszlása

Magashegységben Mászóiskolában Összesen

Lezuhanás (szikláról, biztosított mászás közben) 6 4 10

Lezuhanás (szikláról, menetből biztosítás közben) 2 2

Lezuhanás (szikláról, ereszkedés közben) 2 3 5

Lezuhanás (szikláról, kötél nélküli mászásnál) 7 7

Kicsúszás (csonthón, azaz összefagyott

és préselődött havon vagy jégen, ereszkedés közben) 1 1

Kicsúszás (csonthón, jégen, kötél nélküli mászásnál) 5 5

Kicsúszás (csonthón, jégen, egyedül járóként) 1 1

Lavina 10 10

Kőhullás 1 1 2

Eltévedés és kihűlés 5 5

Betegség 3 3

Eltűnés 3 3

Összesen 45 8 53

Forrás: A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség évkönyveMagashegyi betegségek

A statisztika szerint a hegyen fellépő betegségek közvetlenül kevés halálesetet okoznak, közvetve azonban jóval több tragédiához járulnak hozzá, hiszen a rosszul akklimatizálódott, kihűlt, fagyással vagy egyensúlyzavarokkal küzdő mászó esélyei sokkal rosszabbak. Ráadásul mást jelent a tudás tengerszinten és mást 6000 méter felett.

Felfelé haladva a légnyomással arányos mértékben csökken a beszippantható oxigén mennyisége is, 2500 méteren körülbelül háromnegyed része, 5500 méteren a fele, a Mount Everest csúcsán harmada a tengerszinten megszokottnak. A híg levegő láncreakciót indít el a szervezetben, a fellépő tünetek együttese a hegyibetegség. Első jelei már 2500-2700 méter fölött jelentkezhetnek, komolyabb problémákra azonban 3500 és 5500 méter között lehet számítani. Bár ehhez a magassághoz még képes alkalmazkodni a test, a legtöbb haláleset mégis itt történik. 5500 méter felett a szervezet már állandó oxigéndeficittel küzd, aminek ellensúlyozására a légzés intenzitása fokozódik. A szaporább légzéssel a mászó egyre több szén-dioxidot lélegez ki, ettől pedig megváltozik vérének kémhatása. A pH-érték eltolódása viszont a légzés ütemét lassítja, ami drasztikusan csökkenti a vér oxigéntartalmát.

A magasabb régiók alacsonyabb légnyomása intenzívebb vérkeringésre ösztönzi a testet, ami az agy túlzott vérellátását okozza. Ennek hatására az agy térfogata növekedni igyekszik, és a koponyába ütközik. Az úgynevezett agyödéma tünetei: fejfájás, gyengeség és mozgáskoordinációs zavarok. Ha nem viszik alacsonyabbra a beteget, ez halálos kimenetelű is lehet.

A fokozódó keringés hatására folyadék gyűlhet össze a tüdőben, ez a tüdőödéma okozója. Tüneteinek (köhögés, láz, nehézlégzés) felismerése után a hegymászót minél hamarabb alacsonyabb magasságokba kell kísérni. Mindkét ödémánál segítség lehet az oxigén belélegeztetése. A legnyomasztóbb az, hogy még a sokadik magashegyi túra után sem lehet biztos a mászó, hogy védett az ödémákkal szemben, erre edződni lehetetlen. Példa erre az 1996-os magyar Mount Everest-expedíció osztrák tagjának esete: azután jelentkeztek nála halálos kimenetelű ödémás tünetek, hogy az előző évben ő maga hozta le a K2-ről hasonló problémákkal küszködő társát.

7000 méter felett a közérzet gyorsan romlik: fokozódó fáradtság, levertség lesz úrrá az emberen, még könnyebb szakaszok teljesítése is csak kínkeservesen sikerül. Ebben a magasságban csak nagyon rövid idejű tartózkodás lehetséges. 7000 méteren kb. egy hét után még optimális feltételek mellett is elkerülhetetlen a legyengülés, a szervezet egyre súlyosbodó működészavara figyelhető meg, mely halálhoz vezethet. Nyolcezres expedíciókról olvasva gyakran használt kifejezés a halálzóna. 8000-8200 méter feletti magasságot értünk ezen, ebben a régióban 36-48 óra eltelte után bármely pillanatban életveszélyes állapotváltozás léphet fel.

szerző
Linder Bálint
publikálva
2001/45. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...