A Mir-sztori: Kozmikus buhera

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Több mint tíz éve rója a köröket a Mir űrállomás bolygónk körül: a Star Trek blőd jövőképén szocializálódott RTL-generáció már csak egy kupac orbitális pályán keringő ócskavasat lát a túlzsúfolt és a praktikum jegyében aluldizájnolt objektumban, amely időről időre veszélyes meglepetéseket okoz szerencsétlen lakosainak. Ugyanakkor a Mir maga a létező, sőt a megvalósult tudományos fantasztikum: élet a Földön kívül.

Több mint tíz éve rója a köröket a Mir űrállomás bolygónk körül: a Star Trek blőd jövőképén szocializálódott RTL-generáció már csak egy kupac orbitális pályán keringő ócskavasat lát a túlzsúfolt és a praktikum jegyében aluldizájnolt objektumban, amely időről időre veszélyes meglepetéseket okoz szerencsétlen lakosainak. Ugyanakkor a Mir maga a létező, sőt a megvalósult tudományos fantasztikum: élet a Földön kívül.

A világűrben, akárcsak a kibernetikus térben, tíz év nagyon sok idő. Ennek az űrállomásnak történelme van, kultusza, és a hivatalból aggódók mellett egy egész szubkultúra figyeli a sorsát: a pályáját modellező számítógépprogram segítségével kiszámítható, mikor repül el városunk felett, az Interneten hozzáférhetők kommunikációs hullámhosszai, tulajdonképpen csak az erkélyünket kell beáldozni egy hatalmas parabolaantenna kedvéért, hogy bekapcsolódhassunk minden idők legdrágább és legizgalmasabb szappanoperájába, amelyből most rövid ízelítőt adunk.

A Szovjetunió

1971 óta folyamatosan üzemeltet úgynevezett moduláris, vagyis elemekből felépülő, bővíthető, lakható űrállomásokat. A Szaljut (1-7) sorozat első tagjai csak néhány hónapig, a későbbiek évekig is üzemképesek maradtak, az eredetileg tervezett hároméves élettartamát sokszorosan betöltött, hat modulból felépülő Mir első, központi elemét Gagarin űrutazásának 25. évfordulóján, 1986. február 19-én állította pályára a bajkonuri űrközpontból fellőtt Proton típusú hordozórakéta.

Az új űrállomás "berepülését" óriási hírverés előzte meg, a szovjetek látványos akcióval kívánták demonstrálni űrtechnológiájuk fejlettségét. Sikerült is nekik: 1986 márciusában Kizim és Szolovjov a Szojuz T-15 fedélzetén közelítette meg az űrállomást, érkezésüket élőben közvetítette a szovjet televízió, és kisvártatva utánuk küldték a Progressz-25 teherűrhajót is a hosszabb tartózkodást lehetővé tévő utánpótlással. Néhány hét elteltével a két asztronauta a T-15 fedélzetén átkelt a Mir előtti korszak legnagyobb műholdjára, a Szaljut-7-Kozmosz-1686 komplexre, ahol további kísérleteket végeztek, űrsétát tettek, majd a lejárt szavatosságú szerkezetből kirámolt 350 kilónyi műszerrel (köztük a még Farkas Bertalan által a Szaljut-6-on használt, magyar gyártmányú Pille doziméterrel) visszatértek a Mirre, ahol távollétükben tiszteletkört tett a frissen kifejlesztett, legénység nélkül tesztelt Szojuz-TM, és időközben megérkezett a következő teherhajó, a Progressz-26 is.

Kizim és Szolovjov

július 6-án tért vissza a földre; a 125 napos bravúros repüléssel Kizim világűrben töltött napjainak száma 375-re emelkedett, amivel újabb (azóta meghaladott) rekordot állított fel.

A látványos indítás óta kisebb megszakításokkal - a hét fedélzeti számítógép segítségével legénység hiányában a földi központ irányítja távvezérléssel a komplexumot - folyamatosan lakott az űrállomás, két-három tagú expedíciók váltják egymást (jelenleg a 23. legénység bajlódik az oxigéngenerátorokkal), a vendégekkel együtt, illetve váltás idején néha hatan is vannak egyszerre. A számtalan űrhajó több száz tonna műszert és berendezést vitt fel, és több mázsa kutatási eredményt hozott vissza. Az orbitális pályán keringő központi elemre az eltelt tíz év alatt további modulokat (Kvant-1, Kvant-2, Kristall, Priroda, Spektr, valamint antennákat, kamerákat, robotkart és további napelemeket) pakoltak. E modulok hordozzák a biológiai, orvosi, geofizikai, asztrofizikai és technológiai kísérletekhez szükséges műszereket: miniatűr üvegházakat, keltetőgépeket, mesterséges gravitáció létrehozására szolgáló centrifugákat, távérzékelésre képes szenzorokat és kamerákat, spektrométereket, csak a súlytalanság állapotában előállítható, a mikroelektronika, infravörös- és lézertechnológia számára nélkülözhetetlen kristályokat és öntvényeket előállító berendezéseket.

Az első modul

1987-ben érkezett: a Kvant-1 egy röntgen- és egy infravörös-kamerát (ezek rögtön meg is kezdték egy, a Magellán-felhőben feltűnt szupernóva vizsgálatát), valamint tartalék napelemeket hozott, és a szervizmodul leválása óta plusz egy dokkolóállomást biztosít űrhajók számára. Nemzetközi repülésekre is sor került a Csillagvárosban kiképzett szíriai, francia, bolgár, angol, német stb. vendégekkel, akik - jó pénzért - rengeteg tudományos kísérletben - különleges kristályok előállításától a tojáskeltetésen és űrhajó-távirányító szoftverek tesztelésén keresztül a Föld- és űrfelvételek készítéséig - és űrsétákban vesznek részt a fedélzeten, továbbá belakhatnak egy személyi kapszulát is, amely az űrhajósok elszállásolására szolgál.

1990-ben a tokiói TBS médiavállalat kétmillió dollárt fizetett azért, hogy egy japán újságíró öt napot tölthessen az űrállomáson: a japán gyerekek kívánságára a békák nulla gravitáción történő viselkedését tanulmányozó médiacápáról érkezett felvételek rettenetesen felhergelték a féltékeny orosz újságíró-társadalmat. Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulóján egy húsz méter átmérőjű tükröt nyitottak ki; ilyen tükrökkel a Nap fényét a Föld árnyékos oldalára irányítva akár teljes városokat is ki lehetne világítani éjszakára. Egy svájci szobrász százötvenezer frankot fizetett azért, hogy

"kozmikus táncos"

nevű szobrát megpörgetve életre keltsék a fedélzeten. Pihent agyú asztronauták háromméteres modellt tákoltak üres konténerek és egy felesleges űrruha segítségével; ezt eltitkolták a földi irányítás előtt, és az 1993. szeptember 27-én esedékes űrséta alkalmával kibocsátották az űrbe, majd jót szórakoztak, amikor az amerikai NORAD radarrendszer hamarosan "azonosítatlan repülő tárgyat" jelzett az űrállomás közvetlen közelében. Valerij Poljakov, az önmagán kísérletező doktor 438 napot töltött egyhuzamban odafent.

Később az időközben orosszá átminősített űrállomás üzemeltetői egy 1993-as Gore-Csernomirgyin-megállapodás értelmében közös programba kezdtek a NASA-val. Ennek keretében amerikai űrhajósok dolgoztak és dolgoznak a Miren, amelyet időről időre felkeres egy űrrepülőgép is: az Atlantis orbiter eddig öt alkalommal kapcsolódott össze vele, és további missziók is tervbe vannak véve. Az amerikaiak 400 millió dollárt költenek a financiális problémákkal bajlódó bajkonuri űrközpontra és a Mirre 1995-1997 között, és újabb 400 millió dollárt helyeztek kilátásba a Mir utódjaként közösen építendő Alpha űrállomásra is. Az első Apolló-Szojuz-összekapcsolódás óta a politikai helyzet szigorodása miatt

zsákutcába került űrbarátság

ilyen módon felelevenedni látszik, bár dr. Norman Thagard, az első amerikai, aki Szojuz típusú űrhajóra szállt, alaposan meglepődött, amikor kiderült, hogy az orosz kozmonauták indítás előtt babonából levizelik az űrrepülőtér buszának kerekeit, később pedig "kulturális izolációra" panaszkodott a Miren töltött hónapok után. Jerry Linenger, a jelenleg a Miren tartózkodó amerikai asztronauta kevésbé veszélyeztetett, hiszen folyékonyan beszél oroszul.

A Mir történetét, bár emberéletet még nem követelt, számos kisebb-nagyobb anomália kísérte az eltelt tíz év alatt, az orosz filmiparnak bőven lesz mit válogatni a felgyülemlett élményanyagból, ha egyszer meg akarja csinálni saját Apollo 13-szerű űrthrillerét: 1986-ban a sikeres berepülést követően Vlagyimir Titov parancsnoksága alatt indult volna az első legénység, őt azonban az utolsó pillanatban Romanyenkóra cserélték, ugyanis a közvélemény szerencsétlen előjelnek tartotta hogy a "peches" Titov nevéhez fűződik egy korábbi, az üzemképtelen dokkolóantenna hibájából sikertelen összekapcsolódási kísérlet a Szaljut-7-tel. A világtörténelem legrövidebb "űrutazása" is az övé volt: 1983 szeptemberében egy Szojuz T-8 szabályosan felrobbant alatta indításkor, a mentőrakéta azonban még időben katapultálta a kapszulát, amely öt és fél perc múlva ért földet a kilövőállomástól pár tucat kilométernyire a sztyeppén. Mindennek ellenére Titov a második legénység parancsnokaként baj nélkül töltött el hónapokat a Miren.

Romanyenkó

parancsnoksága alatt az 1987 áprilisában érkezett első modul, a Kvant-1 dokkolása nem ment simán: egy elszabadult műanyag zsák a két objektum közé szorult. Az akadályt Romanyenko és Lavejkin többórás űrséta keretében távolították el, miközben még a rádiókapcsolatot is elveszítették a Földdel. A Kvant-2 és a Kristall dokkolása sem ment simán.

1988 szeptemberében az orosz-afgán páros (Lijakov és Mohmand) visszatérése kis híján végzetesen alakult. A Szojuz TM-5 leszállóegységének fedélzeti számítógépe egy hibás koordináta következtében későn kapcsolta be a fékezőrakétákat, és amikor a parancsnok kézi irányításra tért át, a komputer végleg felmondta a szolgálatot. A két kozmonauta egy teljes napot töltött a kapszulában egy alacsony orbitális pályán, kevés oxigénnel, míg a földi irányítás helyrehozta a hibát, és épségben lehozta őket. Az eset decemberben megismétlődött a Szojuz TM-6 legénységével is a régi és az új leszállószoftver inkompatibilitása miatt.

A Mirt megelőző Szaljut-sorozat utolsó darabja, a Szaljut-7-Kozmosz-1686 komplex, amely 1986 után legénység nélkül, a Földhöz lassan közeledve, rádió-távvezérléssel keringett tovább, 1991. február 7-én Chilében

lakatlan területre zuhant,

mert az oroszok elszámolták magukat, és már annyi üzemanyag sem volt benne, amennyivel biztonságos, óceáni terület fölé mozgathatták volna a negyventonnás monstrumot.

1994. január 14-én a Szojuz TM-17 távozóban nekiütközött a Kristall modulnak, és letörte az egyik antennáját. Augusztusban a Progressz M-24 csak kézi irányítással tudott dokkolni, miután az automatika ismét felmondta a szolgálatot. Októberben az eset megismétlődött a Szojuz TM-20-szal, egy évvel később pedig zárlatos lett az űrállomás központi számítógépe, és zavarok keletkeztek az energiaellátásban, így átmenetileg minden műszert ki kellett kapcsolni.

1997. február 22-én - a 22. és 23. expedíció legénységével, vagyis négy orosz, egy német és egy amerikai űrhajóssal a fedélzeten - kigyulladt a Kvant-1 oxigéngenerátora: ez az eszköz szilárd oxigénrudakból nyeri az oxigént, és csak akkor állítják üzembe, ha több mint három személy tartózkodik a fedélzeten.

A tüzet eloltották,

de az "Elektron" elsődleges oxigénellátó berendezés, amely hulladék-vízből nyeri az oxigént elektrolízis útján, március 5-én felmondta a szolgálatot, és a tartalék sem bizonyult üzemképesnek. Az űrhajósoknak mintegy két hónapra való oxigéntartaléka maradt oxigénrudak formájában. Mindezt tetézi, hogy március 12-én két sikertelen dokkolási kísérlet után önmegsemmisítő pályára állt és a Csendes-óceánba zuhant a Progressz M-33 teherűrhajó.

A jelenlegi - kritikusnak már nem mondható: április elején érkezik a Progressz M-34 az "Elektron" javításához szükséges alkatrészekkel - a szituáció és a krónikus dokkolási problémák ellenére elmondható, hogy a Mir első tíz éve az űrhajózás sikertörténete: a tervezett élettartamát többszörösen túlteljesítő űrállomás a hidegháborús űrversenyt is túlélve a nemzetközi együttműködés színterévé vált, és az itt felhalmozott tapasztalatok megalapozták az orosz, amerikai, európai, kanadai és japán koprodukcióban jövőre startoló projekt, az utódként is felfogható Alpha nemzetközi űrállomás remélt sikerét.

Bodoky Tamás

(közreműködött: Artner Iván)


Mir-info

The Mir Story 1986-1996 (CD-ROM, Irisz Multimédia, 1996)

Égi rovar (dokumentumfilm, BBS, 1996)

http://shuttle-mir.nasa.gov/

http://www.osf.hq.nasa.gov/mir/

http://www.infothuis.nl/muurkrant/mirmain.html

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...