A Nemzeti Színház helye : Nyugati szél

publikálva
1998/45. (11. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha nem épül meg a rossz helyre, rossz időben tervezett színház az egykori Erzsébet téren, akkor már csak az Inter-Continentalt és a Marriottot kell lebontani ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. A kormány következetességét látva talán még arra is van remény, hogy a Pénzügyminisztérium ormótlan, historista épülete sem fog sokáig a levegő és a lakosság útjában állni. Abban azonban irreális lenne reménykedni, hogy az ország vezetése rászánja magát a Parlament lebontására.

Ha nem épül meg a rossz helyre, rossz időben tervezett színház az egykori Erzsébet téren, akkor már csak az Inter-Continentalt és a Marriottot kell lebontani ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. A kormány következetességét látva talán még arra is van remény, hogy a Pénzügyminisztérium ormótlan, historista épülete sem fog sokáig a levegő és a lakosság útjában állni. Abban azonban irreális lenne reménykedni, hogy az ország vezetése rászánja magát a Parlament lebontására.

A II. világháború, Budapest ostroma után Pogány Frigyes, a neves építészteoretikus javaslatot készített a Duna-parti szállodasor újjáépítésére. Az Iparművészeti Főiskola későbbi rektora nemcsak városépítészeti, de fontos környezeti szempontokat is figyelembe vett a rekonstrukciós terv kidolgozásakor. Hosszú évtizedek tapasztalati tényeiből már ötven évvel ezelőtt is tudható volt, hogy a város

nyugatról, északnyugatról

kap friss levegőt, a szél a Duna felől éri el a belvárost. A közlekedés okozta környezetszennyezés abban az időben még nem érte el a mai, nemzetközi figyelemre számot tartó színvonalat, de a szénfűtés, a belvárosi etage kazánok, így is sok borsot törtek a budapestiek orra alá. Pogány Frigyes hosszas megfontolás után végül is odanyilatkozott, hogy az újjáépítés során utat kell engedni a levegőnek. Az értékes Duna-parti telkeken keskeny, magas épületeket kell emelni a lebombázott szállodasor helyén, így az idegenforgalom, a panoráma és a városlakók érdekei is szem előtt tarthatók.

A bombázásoktól részben megkímélt Duna Szállót a hatvanas években robbantotta fel pusztító kedvében a kommunista hatalom, és építtette helyére a Finta József akadémikus által álmodott Forum Szállót - a mai Inter-Continentalt -, amelyet már a Finta József által tervezett egykori Inter-Continental - a mai Marriott - arányaihoz igazítottak. A tudós építész így szüntette meg a kapcsolatot a város és a víz között.

(Rövid kitérőként érdemes megállni és merengeni

Finta rémálmai

előtt. Valószínűleg Petcz Samu - aki nagyságának arányában Budapest legkisebb köztéri szobrát kapta gótikus posztamensen a Szilágyi Dezső téren - áldásos tevékenysége óta építész annyi bűnt nem követett el a város ellen, mint a Nagykörúttól egészen az állatkertig épülő Nyugati City Center vezető tervezője. A Niagara-vízesés arányos és pontos kicsinyített mása mellett véletlenszerűen engedtessék meg csak a Volga Szállóra, a Liget Szállóra, a Buda-Pentára, a Novotelre, a Taverna Hotelre, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca kereszteződésében álló, felejthetetlen ornametikájú kereskedelmi központra, a Kempinskire, az úgynevezett Bankcenterre, a Teve utcai botrányos rendőrszékházra, a Váci utca és a Pesti Barnabás utca határolta Millennium centerre stb. rámutatni. Nincs ember, aki egyetlen városban ekkora munkával ennyi pénzért ekkorát pusztított volna. Sokáig azt hihettük, mindezt csak a III. világháború tudná helyre tenni, pedig az most éppen talán nem időszerű.)

Finta az Inter-Continentallal (amely börtönfalait fordítja a belváros felé) és a Forummal befalazta Budapest belső részeit, elvágta a várost a víztől, a hegyektől és a hegyek felől érkező frissítő fuvallattól is. A bajnak ezután csak tetézése lett volna, ha a magyar Kulturális Örökség Minisztériumának figyelmét elkerülte volna a szélcsatorna ökológiai jelentősége, és engedve a körülményeknek, áldását adta volna a méltatlanul az egykori Engels térre tervezett Nemzeti Színház felépítéséhez. A kormány azonban a széllel szemben határozottan kiállt a szélcsatorna mellett. És ezzel a döntéssel egyszeriben utat nyitott a város rehabilitációja előtt.

Sokan tartottak attól, hogy a kormány és Pepó nevű kisgazda környezetvédelmi minisztere nem tartja majd szívügyének a környezet ügyét. Voltak, akik azt is gondolták, hogy a kormány magára hagyja a rossz illatú Budapestet, és elnézi, hogy közel kétmillió ember fuldokoljon légszomjtól az egyre szűkebb levegőben. Azok is melléfogtak, akik arra tippeltek az önkormányzati választások előtt, hogy a probléma megoldásaként a kormány a fővárost a millenniumi megemlékezések részeként áthelyezi majd az ország spirituális középpontjába, Székesfehérvárra vagy a magyar kereszténység centrumába, Esztergomba. Nem így történt; a történelem nem ismételheti önmagát.

1977 forró nyarán

felkerestem Venéczi Jánost, a budapesti pártbizottság titkárát, aki Kádár János mellett a munkásosztály egyik fellegvárát, Angyalföldet képviselte az akkori parlamentben. A képviselő az egykori Szabadság-hegy oldalában, a Varázs utcában lévő lakására invitált (ugyanabba az utcába, ahol lakásának szükséges felújítása után Pepó miniszter rezidenciája lesz). Mint már utaltam rá, nagy meleg volt, a honatya hosszú alsógatyában, az erkélyen hűsölve fogadott. Jó okom volt arra, hogy meghallgatást kérjek a XIII. kerület képviselőjétől. Akkoriban látott napvilágot a Kárpát utcai lakótelep áttervezett változata, amely az optimális helykihasználás érdekében egybefüggő falat képzelt (majd emelt) a Duna és Angyalföld belső részei közé. A fülledt melegben gyöngyöző homlokú képviselőnek arra igyekeztem ráirányítani a figyelmét, hogy a tervezett, szalagházszerű, bár korszerűnek mondható megoldás a vegyi üzemekkel aránytalanul ellátott kerületben aligha járul majd hozzá az asztmás gyerekek bántalmainak csökkenéséhez, az újból tüdőbeteg lakosság gyötrelmeinek enyhítéséhez. A XIII. kerület egykori lakója a terepet jól ismerők biztonságával találta meg aggályoskodásomra a megfelelő választ: "Angyalföld mindig kurva szeles egy hely volt."

Most azonban fordult a kocka: ha a külvárosban nem is, a belvárosban helyreáll a szerves kapcsolat

a folyó és a város

között. Ha nem épül meg a rossz helyre, rossz időben tervezett színház az egykori Erzsébet téren, akkor már csak az Inter-Continentalt és a Marriottot kell lebontani ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. A kormány következetességét látva talán még arra is van remény, hogy a Pénzügyminisztérium ormótlan, historista épülete sem fog sokáig a levegő és a lakosság útjában állni. Abban azonban irreális lenne reménykedni, hogy az ország vezetése rászánja magát a Parlament lebontására. Mód van azonban itt is a józan kompromisszumra. Ha a kormány, az elképzelések szerint, kiköltözik a Sándor-palotába vagy az egykori Hadügyminisztérium helyére tervezett Neumann-könyvtár épületébe, és jól megválasztott módon ritkítják a plenáris ülések számát (minimum három hétben maximálva azokat), akkor a magas, neogótikus ablakok szélesre tárásával, alapos kereszthuzattal biztosítható a város átszellőzése. A szélcsatorna, amire a miniszter utalt.

Rév István

publikálva
1998/45. (11. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...