Volt ideje fejlődnie a biztosítási iparágnak: Hammurabi még híján volt az ágazatot megreformáló kütyüknek, de a biztosítás egy kezdetleges módját már ő is szerepeltette híres törvénykönyvében.
A matematikai modellek és a statisztika tudományának fejlődése is nagy hatással volt az ágazatra, és persze a jóléti államok megszületése, a polgárosodás, majd később a munkások jogainak kibővülése is segítette a térnyerését. A társadalmi és tudományos fejlődés előidézte változások után az elemzők és üzletemberek szerint most egy technikai szemléletű változáson a sor. Az eddigi, statisztikai alapú módszereket, amelyek az ügyfelek tömegeivel számoltak, és rájuk vonatkozó csoportos kockázatokat tudtak megállapítani, a személyre szabott módszerek egészíthetik ki.
Adattal fizet
Az életbiztosító eddig azt tudhatta, hogy milyen kórtörténettel érkezik az ügyfele, és milyen statisztikák vonatkoznak például a negyvenes, cukorbeteg férfiakra. Ma az ügyfél okosórája a vérnyomásadatokról adhat tájékoztatást, a vércukormérője pedig kommunikálhat a telefonjával, lementve az adatait egy olyan egészségügyi alkalmazásba, amely lehetővé teszi azok biztonságos megosztását. A biztosító a több személyes adatért cserébe kedvezőbb, egyedi árazást ajánlhat. Az insurtech elnevezés alatt a biztosítási piacot érintő technológiai változást értjük: a fejlődés ezen a területen is lehetővé teszi, hogy olcsóbb, viszont a magánéletbe jobban betüremkedő megoldások terjedjenek el. Az pedig nem új elképzelés, hogy az adatainkkal fizetünk egyes szolgáltatásokért, hiszen mindenki így tesz, aki magánemberként a Gmaillel levelezik (a céges verzió fizetős) vagy a Facebookon oszt meg híreket és cseveg a barátaival.
A viselhető kütyük piaca nem indult be annyira, mint azt mindenki várta, és ez még csak nem is az okosórák bűne; ahhoz képest, hogy első szériás eszközök voltak, a Pebble és az Apple jóval később megjelenő okosórája is egészen vonzóra sikerült. Még az esztétikai téren jellemzően hátrébb kullogó androidos világ is kitermelt egy-két mutatós, nem annyira kütyünek látszó eszközt. Az igény azonban elmaradt a várakozásoktól: 2017-ben összesen 113 millió viselhető eszközt adtak el, ám ennek a legnagyobb szeletét az olyan buta szenzorok adják, mint a Xiaomi Mi Band vagy a Fitbit Charge. Ezek az egyszerűbb eszközök nem igazán interaktívak, nem tudunk telefonálni velük, és még ha arrébb is lehet léptetni rajtuk a telefonról szóló zenét, az sem igazán kényelmes. Tudnak viszont kommunikálni a mobilunkkal, és képesek egészségügyi adatokat mérni – ezzel pedig a kockázatbecslés teljesen új szintjét teszik lehetővé.
Tény, hogy okosórája vagy fitneszkarkötője nincs mindenkinek – egyelőre. De egy nagyobb összegű, hosszabb távú biztosítás díja mellett az eszközök ára eltörpül: az ügyfél akár megkaphatja ajándékba, ami a marketinganyagokban is jól mutat. És akkor még a biztosító által előre elhárított, forintosítható vagy dollárra váltható kockázatról nem is beszéltünk. Az iparág igazán optimista szereplői már arról beszélnek, hogy az egészségbiztosítás szerepe megváltozik: a hirtelen felmerülő költségek fedezése helyett az ügyfelek egészségesen tartása lesz a fókusza. Az ügyfél ugyanis könnyen érdekeltté tehető abban, hogy az egészségi állapotáról árulkodó kütyüje elküldje a megfelelő vérnyomásértékeket, a megkívánt mennyiségű Sziget-kört vagy edzőteremben ledolgozott kalóriát – mindezért cserébe például a bónuszai változatlanok maradnak. A viselkedésalapú árazással azt is el lehet érni, hogy az ügyfelek életmódja megváltozzon. Vagy ha nem, akkor fizessék meg az árát.
Ha csak egy fél jóslattal előrébb merészkedünk – de még jóval a vallásos jellegű transzhumanizmus előtt megállunk –, akkor felmerülhet az is, hogy hasonló adatok alapján el lehet dönteni, kivel áll egyáltalán szóba a biztosító. És mivel az egyes betegségekre való hajlamot jelző DNS-tesztek is igen kedvező árkategóriába kerültek (a 23andMe tesztje 99 dollárt kóstál), ez újabb lehetőséget nyújt az iparágnak. A GWG Life nevű amerikai biztosítótársaság 2016-ban jelentette be, hogy DNS-vizsgálatok és big data elemzések eredményére cserélte le a biztosítók többsége által használt életbiztosítási modelleket.
Okos casco, drónbiztosítás
A technológia örök nagy kérdése, hogy ha egy alkatrészt nagyon olcsón kezdünk adni, akkor azzal mit kezdenek a kreatív vagy annak látszó ötletemberek. Egy gyors példa a jelenségre: amíg az ősi butamobilokban nem jelent meg a rezgő hívásjelzés, addig ritka jószág volt a rezgőmotor. Ma a videojátékok irányítója rezgéssel jelzi, ha lőnek ránk, az érintőkijelzők rezgéssel jelzik vissza az érintést, és mivel tényleg pár centes eszközről van szó, az egy hétvége alatt összebarkácsolható otthoni robotokban is nagy szerephez jut az alkatrész. Hasonlóan olcsó alkatrész az apró mobilkamera, ezért lehet minden boltban kémtollat és kémkávésbögrét venni. És ilyen a gyorsulásérzékelő is. Az utóbbi pedig az autó diagnosztikai csatlakozóján át leolvasható információkkal együtt elmondja, hogy milyen sofőrök vagyunk. Az egyenletbe még be lehet dobni egy GPS-jelet vagy mobilos helymeghatározást, de nem is feltétlenül van rá szükség. A gyakori kigyorsítások, fékezgetések elárulják a nyugtalan, sietős, azaz balesetveszélyesen közlekedő sofőrt. Azt az ügyfelet, akinek nem szabad levinni a biztosítási díját, mert eddig is csak a vakszerencse óvta meg a balesettől. Ugyanezen módszer segítségével lehet díjazni a biztonságosan, nyugodtan vezető ügyfeleket. Nem is kell mellettük ülni, hogy lássuk, milyenek a volán mögött. A vezetés dinamikája és az adatkiértékelő algoritmusok megoldják ezt helyettünk. Az okos casco annyira nem a jövő zenéje, hogy már egy magyar startup, a Kriph.io is kínál ilyen csomagot. Ráadásul egy másik modern elvet is beépített a termékbe: a használatalapú árazást. A folyamatos adatszolgáltatás azt jelenti, hogy lehet „másodpercalapon” számlázni a biztosítást, pont úgy, ahogy egy mobilcsomagot fizetünk. Csak akkor ketyeg az óra, ha mozog az autó.
A használatalapú megközelítés nem csak a gépjármű-biztosításnál merül fel. Minden területen jelen van, ahol feltételezni lehet, hogy az ügyfeleknél van okostelefon, és hajlandók is használni. Az amerikai Trov ki-be kapcsolható biztosítást enged kötni mindenféle ingóságra. Be lehet kapcsolni arra a fél órára, amíg beugrunk a boltba vásárolni, a bicaj pedig a bolt előtti tárolóban lezárva vár ránk. Vagy aktiválhatjuk a fényképezőgépünkre, amikor kilépünk a lakásból, és elindulunk fotózni.
A Verifly nevű, szintén használatalapú biztosítást kínáló startup még szűkebb csoportra koncentrál. Ők drónbiztosítást kínálnak a repülés idejére. A konstrukció nem teljes őrültség. Nem a repülő eszközöket biztosítják, hanem óránkénti 10 dolláros ártól kezdve nyújtanak felelősségbiztosítást. Mert ami egyszer felment, annak le is kell jönnie. Az ár ráadásul a környéktől függ, azaz ha nagyobb esélye van, hogy a kamerás drónunk egy méregdrága Maseratin landol, akkor nem 10 dollárról indul az ajánlat.
A biztosítási csomagokat a technológiai oldal mellett érdemes a kiadott adatok oldaláról is megvizsgálni. Az új biztosítónk tudja, mikor és hol drónozunk, hogyan vezetünk autót, mennyit ver a szívünk percenként, és magas-e a vérnyomásunk. Az új világot lehet szeretni, mert kényelmesebb a korábbinál, és lehet rettegni tőle, mert a begyűjtött személyes adatok garmadáját arra is lehet használni, hogy vezetőink a nekik kedves pályán tartsák a társadalmat. Erre példa Kína közösségi értékelési rendszere, amely az élet egyre több területére begyűrűzik. Igaz, ott nem a vérnyomásértékeket gyűjtik, hanem arra kíváncsiak, hogy mennyire ellenzéki vagy épp mennyire rossz adós az ember.
Születőben van tehát egy újabb szolgáltatótípus, amely az anyánknál is jobban ismeri az életünket. Elemzi a begyűjtött adatokat (jogosulatlan kezelésüktől a május végén hatályba lépő közös EU-s adatvédelmi szabályozás, a GDPR hivatott megvédeni), profilt épít, kiismer bennünket. Viszont a főztjét nem kell megdicsérni, mert főzni egyelőre nem főz ránk.
