2003-as adatok szerint Magyarországon a felsőoktatási alapképzésben részt vevő hallgatók több mint fele lány, míg az egyetemi tanárok között a nők aránya alig 3 százalék. Nahát! Vajon miért?
Az oktatási tárca összefoglalja a nők és a férfiak közti esélyegyenlőség érdekében tervezett intézkedéseket és a szükséges jogszabály-módosításokat, s 2006 elején a kormány elé terjeszti azokat. Ezt egy, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal (NKTH) közösen tartott sajtótájékoztatón jelentették be. Mint Magyar Bálint megjegyezte, azzal, hogy valaki felvételt nyert a felsőoktatásba, minden alapfeltételt telje-sített a tudományos karrierhez. Az tehát, hogy a Bachelor- vagy Masters-diploma (gy. k.: ezek szerezhetők a bolognai folyamat eredményeként főiskolai, illetve egyetemi diploma helyett) megszerzése után már sokkal kevesebb nő PhD-zik, és az akadémiai szamárlétra további fokain egyre csökken az arányuk, nem képességeiknek, hanem a már a bölcsőbe beáramló rejtett diszkriminációs mechanizmusoknak, majd az ebből adódó szakterületi szegregáció-nak tudható be. Vagyis okos, tehetséges és innovatív lángelmék százezrei esnek el a lehetőségtől, hogy érvényesülhessenek a tudományos életben - pusztán kromoszómáik összetételénél fogva.
Úgy tűnik, tizenöt évvel a rendszerváltás után érkezett el az ideje annak, hogy több civil szervezet - például a középiskoláso-kat és mentoraikat tömörítő Kutató Diákok Mozgalma - és közéleti személyiség is felszólaljon annak érdekében, hogy a humán tőke ne szenvedjen továbbra is ilyen csorbát.
Az Oktatási Minisztérium
ezért, az NKTH-val és néhány civil szervezettel összefogva, egy sor olyan intézkedést kíván foganatosítani, amelyek célja átgondolni az oktatás szerepét és felelősségét a nemek közötti egyenlőség aspektusából. Ilyen intézkedés lesz például a NAT - 2006 januárjában amúgy is esedékes - felülvizsgálata, vagy a tankönyv-jóváhagyási rendszer szabályozása. Vagyis, ha néhány héten belül megszületik a rendeletmódosítás, ezután csak akkor nyilvánítanak hivatalosan tankönyvvé egy tananyagot, ha az megfelel a fenti szemléletnek. A legtöbb, ilyen szempontból aggályos kiadvány éppen kisiskolásoknak szól: az "anyu-főz-apu-újságot-olvas" jellegű szemelvények mind az olvasókönyvekben, mind pedig az idegennyelv-könyvekben megtalálhatók. (Erről egyébként számos kutatás is készült, lásd még: Szakálla volt gender, Magyar Narancs, 2004. december 16.) Köztudomású persze, hogy az iskolai tananyagok csak kétdimenziós leképezései a valós társadalmi folyamatoknak: a rejtett diszkrimináció már a népmesékben és más gyerekkönyvekben is minduntalan felbukkan. Az iskola nemcsak a tananyag formájában szocializálja másképp a lányokat, mint a fiúkat, hanem a bánásmódban is: ha egy fiú jól teljesít, megdicsérik, mert "okos", ha viszont egy lány ér el kiváló eredményeket, ő "szorgalmas".
A célkitűzések között szerepel az is, hogy a gender studies hivatalos Master-képzéssé váljon. Habár ezt a tudományos paradigmát az ország több állami egyetemén is oktatják és kutatják, helyenként többé-kevésbé formális műhelyeket és kutatócsoportokat alkotva, önálló gender studies tanszék csak a nem állami fenntartású Central European Universityn működik Magyarországon. Pedig már évek óta napirenden van ilyen szakok akkreditációja (Közel a fősodorhoz, Magyar Narancs, 2004. július 1.), ami, mint Magyar Bálint elmondta, eddig azért nem következett be, mert a Magyar Akkreditációs Bizottság szerint valakinek egyetemi tanári fokozatot kellene szereznie az adott tárgyból a tanszékalapításhoz. Csak hát, mondta a miniszter, honnan szerezzen valaki gender studies professzori titulust, ha nincs Magyarországon ilyen képzés? És például politológiai tanszék hogyan alakulhatott akkor?
A szakterületi szegregáció
az egyik legjellemzőbb következménye és újratermelő ereje a rejtett megkülönböztetésnek: az például, hogy a fiúk jellemzően "jobbak" a reál tantárgyakból; hovatovább a természettudomány területein is lényegesen több férfi dolgozik. Ezt a jelenséget sokszor még pszichológusok is a férfi és a női agy berendezkedésének különbségeivel magyarázzák; hogy tudniillik a férfiaknak jobb a térlátása, könnyebben kaphatók az elvont gondolkodásra, míg a lányok, biológiai adottságaiknak köszönhetően, gyakorlatiasabbak, jellemzőbben vizuális gondolkodásúak és jobbak a verbális képességeik. "A női és a férfiagy között valóban vannak különbségek, de ezek irrelevánsak a tekintetben, hogy ki jobb matekból, főképp a társadalmi szerepleosztásokhoz képest" - mondja Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője, aki szegedi egyetemi oktatóként a nyelvi sztereotípiákat is kutatja. Az agyberendezkedésbeli eltérések jelentéktelen voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években szignifikánsan nőtt a nők aránya a matematikusi és fizikusi pályán, mint ahogy egyes reálértelmiségi szakmák - például az állatorvosi - is "elnőiesedtek". Ezek
a tendenciák
szoros összefüggésben vannak a fenti szakmák munkaerő-piaci értékvesztésével. "Eleve azért kerül be több nő a matematika, fizika szakokra, mert azoknak alacsonyabb a presztízse, mint régen." Pedig nehéz elképzelni, hogy a munkaerő-piaci viszonyok átalakulása a nők agyberendezkedésének vagy génállományának átalakulását is maga után vonná. Sándor Klára elmondta, hogy a tényleges gazdasági presztízst biztosító szakmákban viszont továbbra is nagyon magas a férfiak aránya: ilyen például a sebészet vagy a nőgyógyászat, ahol 90 százalékban férfiak dolgoznak, holott a legtöbb nő szívesebben járna női nőgyógyászhoz. És ilyen a politikusi szakma is: a magyar Országgyűlésben 9 százalékos a nők aránya, s ebben a tekintetben az utolsó helyen állunk Európában.
A programcsomag a nők tudományos karrierjét is igyekezne segíteni a pozitív diszkrimináció jegyében. A jelenleg működő Nők a Tudományban operatív bizottság kibővítésével egy országos kiterjesztésű bizottságot is létrehoznak, amelynek feladata a folyamatos egyetemi monitoring és az - egyelőre vonakodó - MTA-val való együttműködés lesz. Hamarosan kormányhatározat születik a nők tudományos pályájának támogatásáról, ami azt a célt fogja szolgálni, hogy a nők több időt és energiát szánhassanak a karrierjükre. Mindez még nem biztosítja a nemek közötti egyenlő munkamegosztást a családon belül. Sándor Klára szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a tudományos élet férfi szereplői is kapnának támogatást annak érdekében, hogy minél több időt tölthessenek otthon (Svédországban a férfiaknak kötelező legalább hat hétig otthon maradniuk a gyerekekkel). De ez esetben nehéz lenne ellenőrizni, hogy ki az, akinek tényleg szüksége van erre a támogatásra, míg a nők esetében ez jóval könnyebb, hiszen Magyarországon ritka, hogy az apa teremtse meg a meleg családi otthont, valamint a biztos hátteret ahhoz, hogy az anya kibontakozhasson a hivatalában.