Bérmikulás-visszásságok Kelet-Magyarországon: Ünnepi megvilágosodás

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az idén a legkisebb gyerekem is elesett. Tavalyig még hősiesen tartottuk a frontot nála, bár a két nagyobb cinikus minden kérés ellenére énekelt. Dilinyós vagy, veregették feszt a vállát, egy bácsi a Mikulás, a Jézuska meg maga az öreg. Nem tűnt fel, hogy nincs közöttünk, amikor csengetnek, nem figyelsz a részletekre egyáltalán? Jött hozzám fátyolos szemekkel, nagy kétségbeesésben, hogy akkor most nyilatkozzam a valóságot illetően, azonnali jelleggel, ha lehet. Persze hogy bácsi, adtam az ártatlant kétértelmű módon, de nem olyan bácsi, mint a többiek. Attól Mikulás. Ha olyan volna, akkor nem volna Mikulás, fejtegettem, s közben azt gondoltam, hű, de gyenge ez. Hogy pedig én a Jézuska volnék, azt szemenszedett rágalomnak kellett minősítenem, arra biztatván, nézzen rám, s nyugodtan higgyen a szemének: az, akit karácsonykor olyan nagyon várunk, biztosan nem szőrös ennyire.

Az idén a legkisebb gyerekem is elesett. Tavalyig még hősiesen tartottuk a frontot nála, bár a két nagyobb cinikus minden kérés ellenére énekelt. Dilinyós vagy, veregették feszt a vállát, egy bácsi a Mikulás, a Jézuska meg maga az öreg. Nem tűnt fel, hogy nincs közöttünk, amikor csengetnek, nem figyelsz a részletekre egyáltalán? Jött hozzám fátyolos szemekkel, nagy kétségbeesésben, hogy akkor most nyilatkozzam a valóságot illetően, azonnali jelleggel, ha lehet. Persze hogy bácsi, adtam az ártatlant kétértelmű módon, de nem olyan bácsi, mint a többiek. Attól Mikulás. Ha olyan volna, akkor nem volna Mikulás, fejtegettem, s közben azt gondoltam, hű, de gyenge ez. Hogy pedig én a Jézuska volnék, azt szemenszedett rágalomnak kellett minősítenem, arra biztatván, nézzen rám, s nyugodtan higgyen a szemének: az, akit karácsonykor olyan nagyon várunk, biztosan nem szőrös ennyire.

Most viszont már nem volt kibúvó, véget ért a hazudozás. A józanító megvilágosodás egy nagyon részeg munkahelyi bérmikulás képében érkezett. Már akkor láttam, komoly baj lesz, mikor a portán végre megtaláltam, s megpróbáltam felrugdosni a két összetolt fotelben, mert kezdték elunni a reménytelen várakozást a túlfűtött teremben izzadó, a vonatkozó repertoárt ötödször is előadó gyerekek. Tavaly józanabbat küldtek, suttogta a portás bácsi, de nem jobb a krampusz sem, fűzte hozzá bizalmasan. Látom, mondom, évek óta ismerem: egy kurva a Flamingóból az idei krampuszunk, csak ezen legyünk túl valahogy. Mindeközben kínkeservvel ébresztgettem, fokozódó nyomatékkal pofozgattam a kajlán félrecsúszott, rendkívüli módon csapzott, egykor hófehér paróka alatt: keljél már föl, nyomás, pörgés, csapjál a lecsóba, Mikulás! Amikor magához tért, csak rosszabb lett a helyzet - ilyen fazont még nem láttatok. Beszélt volna, de gombócokban jött neki a slejm fölfelé, nem tudott. Felkelt volna, de kicsúszott a félcipő alóla, nem tudott. Mondom neki, akard, próbáld: intsél, vagy a szemeddel jelezz! Mondom neki, magadnál vagy, meglesz a cucc, fogod bírni, kamerád? Mire üveges, kigúvadt szemekkel, a memóriát túráztatva végigméri önmagát, tekintete azt kérdezi, hogy nézek ki, hol vagyok? Te vagy, bászm, a Télapó. Tapogassál ki a placcra csomagokat osztani. Ittam, rebegi lefolyatva sárgás nyállal a szakállát, két hakni közt egy keveset, és megmondom őszintén, bebasztam, testvérem, alighanem. Ebben, veregettem meg a vállát, senki nem kételkedett, fel kéne viszont most már lassan tényleg lépni, harminc gyerek vár egy órája odafent.

Van róla emlékem, mit jelent ittasan dolgozni, úgyhogy azt kell mondjam, ahhoz képest tisztességgel lenyomta a programot. Nem hányta le őket, noha lehetett tőle tartani, mert állandó jelleggel olyan kis aprókat büfögött, amiktől annak, aki valaha látott már aktív, működő részeget, teljességgel indokoltan fokozódik a jeges rémületig a veszélyérzete, s a műsor élvezése helyett heves szemmozgással a helyiségben permanensen tálat, lavórt vagy vödröt keres. S bár a produkció mögül éppoly nyilvánvalósággal kilógott a lóláb, mint a jelmez alól a csíkos öltönye, noha egy félnótás, kapatos bohócnak tűnt inkább, mintsem Télapónak, bravúrosan ráfogta az állapotát a hóviharra, amiben érkezett, s ez legalább elgondolkoztatta a kisebb gyerekeket. Mindez viszont egyáltalán nem segített azon, hogy az én utolsó, még hívő fiamat végképp ne törje meg: apa, súgta bizalmasan, amikor a meghitt ünnepségről nagy nehezen eltántorgott a Mikulás a ribanccal - mert akkor meg már menni nem akart, legyezni kellett a szülőknek csuklóból fonákkal, hogy mehet -, ez ember volt, mert büdös volt, mint az emberek, és tiszta hülyeségeket beszélt. Igen, mondtam feltett kézzel, mint akinek most már mindegy, és képzeld, kilenc címe van még a szegénynek, a fa alá az ajándékot pedig majd én teszem.

Abban a szúrásban, ahogy ezt kimondtam, öregnek és végtelenül fáradtnak éreztem magam, mint akit megtört és kifosztott ez a rohadt élet meg ezek a gonosz emberek, pedig ez esetben a gyerek volt a potenciális áldozat. Megteszteltem este a nővérét, ő ezt a történetet hogyan élte meg. Röhögtem, mondta a tízévesek fölényével, régóta sejtettem már mindent, de azért ne legyél szomorú: ha úgy jobb neked, az egész mesét újra elhiszem. No még csak az kéne, horkantam föl, nálad már ott tartunk, hogy az a sok csúnya szó, amiket újabban az iskolából hoztál, valójában mit jelent. És akkor az esti lányszoba bizalmas csöndjében, a karácsonyi készülődés jegyében szertartásszerűen végigvettük azt, hogy fasz, pina, baszni, buzi, köcsög, szajha - sorra az összeset.

Keresztury Tibor

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...