Busójárás: Sokácos út

szerző
- sisso -
publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mit lehet csinálni az Ausztráliából ide látogató maori ismerőssel február elején azonkívül, hogy elvisszük az Operettszínházba? Természetesen másnap reggel kocsiba vele, és irány Mohács, ahol majd nem gyötri annyira a honvágy. A busójárás persze, akárcsak az operett vagy a törpedobálás, nem magyar találmány.

Mit lehet csinálni az Ausztráliából ide látogató maori ismerőssel február elején azonkívül, hogy elvisszük az Operettszínházba? Természetesen másnap reggel kocsiba vele, és irány Mohács, ahol majd nem gyötri annyira a honvágy. A busójárás persze, akárcsak az operett vagy a törpedobálás, nem magyar találmány.

Legalábbis a Néprajzi Lexikon tiltakozik ez ellen, és szócikk helyett felhívja a figyelmet az ünnep délszláv mivoltára. Így tolerál a tudomány. Valamikor valóban a Baranyába települt sokácok tavaszváró álarcos vadulása volt ez a mulatság, mégis úgy tartja a szóbeszéd, hogy a mohácsi vész intézményéhez is kapcsolódik, ami elég sajátosan magyar. Az ünnepségnek annál a pontjánál lehetne bizonyítani a dolog hitelességét, amikor farsangvasárnap kora délutánján a busójelmezbe öltözött, dúlni készülő, erőteljesen férfias jellegű (az igazi busójelmeztől minimum négyszeresére nő a viselője térfogata) egyedek áteveznek a Mohácsi-szigetről Mohácsra körülbelül négy evezőcsapással, majd rögtön elindulnak megjelölni a várost. Állítólag ezt valaha egy, a törökök elől a szigetre menekült család férfi tagjai követték el először, mint visszatérést és bosszút. Az egykori busó magyarok ugyan csak vérrel rajzolt kereszttel jelölték meg a törökök lakta házakat, nem kapatosan lehugyozták, de annyira azért az is hatásos volt, hogy a pogányok kimenekültek a városból.

Csak nehogy véletlenül

akkor jegyezze le ezt az ünnepet valaki egy lexikon számára, amikor már az idei és első multinacionális szponzor, a Coca-Cola is beépíti fő motívumait a busófelszerelésbe, és mondjuk kiegészítő díszévé válik az amúgy sem megnyugtató álarcnak az idei busószarvra tűzött kólásdoboz, vagy építészettörténeti látványosság lesz a bájos, három nyelven feliratozott polgármesteri hivatalkomplexumba szervesen beépült műanyag gigantokokás lufidoboz, esetleg még lecserélik a helybeliek által pálinkának nevezett iszonyú őrjítőlevet a cég fogkövesítő italára.

De ne vágjunk

a dolgok elébe

Életünkben először jártunk a busóvasárnapon, másoknak csak gyermekkori emlékeik voltak a zsákos bácsikról, akik miatt fél év kiesett verbális jellegű érintkezésük fejlődéséből, írásban követelték apáik bárminemű szőrzetének eltávolítását, és ordítottak egy szelíd lufi láttán. Annyit tudtunk még, hogy a csecsemőknél itt csak a nőknek rosszabb.

Amatőr videóról néztük meg az előkészületeket egy-két kerepelve lézengő busóról, aki nem szokta még meg, hogy az utóbbi években az ünnep teljesen átkerült vasárnapra, néhány, bizonyára kocsonyafőzés és fánksütés utáni kataton asszonyról meg az ismerős meghívott zenekar hányásból felmosolygó gitárosáról, akinek megmutatták a körhintát.

Egy helybeli sváb fiatal azt meséli, hogy betett nekik a szomszédos polgárháború, ami szerinte egyébként egy kocsmában robbant ki. A lakosság nagy része elvesztette a kishatár menti kereskedelemmel szerzett húzósabb jövedelmét, a horvátok nem járultak hozzá a farsangi fogyasztótömeghez, a nyugatiak meg féltek, hogy idáig ellőnek, ha dupla tárat tosznak a csúzliba. Maradt a közmunka, az otthoni varrás, a kapualjszexről nem is beszélve. Õt veri a felesége, mert az egy fordított busó, egyszer még jetskyvel fog átkelni a szigetről.

Nincs forgatókönyv, csupán főbb fejezetek, mint busógyűlés, máglyagyújtás, sokácbál és barátságos koporsóégetés. Egy évben egyszer szabadjára engedi fantáziáját a helyi társadalom. Különösen a

busók és jankelék

Busó az, aki fogatlan, felszarvazott álarcban van, az alá arcfeltörés elleni borítást rak, kifordított birkabőr a ruhája, derekán lánc vagy madzag, tökén kolomp, és kerepel. A jankelék alacsonyabb és durvább kaszthoz tartoznak, minimum harisnya van a fejükön meg egy zsák mag vagy por a hátukon, amivel alkalomadtán hátba vághatják a csajokat.

Míg egy busó maximum lesmárol, megpaskol, táncolni cibál vagy liszttel szór be egy arra járó menyecskét, addig saját szememmel láttam, hogy egy jankelének öltözött bosszúálló úgy kúrt fejbe egy nővonulót téglaporos zsákkal, hogy az majdnem elájult, és zavarában lebüdösbuziköcsögbusózta azt, miközben ütemesen verte egy ridiküllel. Jankelében van veszélyesebb is, a tíz év körüli anyagyűlölő, nagymami titokzoknijával a fején. Egyikük olyan különös hidegvérről tett tanúbizonyságot szadizás terén, hogy maradandó fájdalmakat okozott. Felképeltem. Ne szokja meg.

A bosszú másik formája a

seggbe rugdosás,

ugyanis mire egy busó megfordul, anélkül hogy lerepülne az arca, besötétedik. Szegény szelíd, borjú tekintetű, kétszáz kilós munkaközvetítő barátunkat az egyik megszeretgette részegen, amire majdnem ráment a szeme, és neki is nőtt egy igazi szarva.

Aki nem a polgármesteri hivatal jelmeztárából önkénteskedik, vagy nem örökölt, annak jó sok pénzbe kerül a felcuccozás. Az alapjelmezek között vannak muzeális darabok, százezreket érők. A fekete nagyon értékes, mert ritka. Egészen extrém kiegészítők is vannak a görög tarisznyától a hongkongi papírernyőig.

Mire a máglyát meggyújtották, mi már rég eltemettük a telet egy irodalmi kávézóban (Kazinczy italbolt). A történelmi ágyú detonációja azért ott is fejbe nyomta a közönséget. Nem volt egy árva banya sem a máglya tetején, pedig senkinek nem okozott volna meglepetést. A

máglyahágók

dinasztiája kihalt a városban. Azok a busók azzal szórakoztak, hogy gyújtás előtt felmásztak, és minél tovább bírták. A "Dózsa György emlékverseny" bajnokait néha le kellett rángatni onnan, amikor már égett a csizmaszárba gyűrt bőrgatya meg hátukon a fabuzogány, nehogy a farsang hivatalos áldozataiként végezzék. Az őrült piromán család óta senki nem macsózza magát szénné a főtéren, csak délszláv toporgóst járnak hajnalig a tűz körül, amely az idén többszöri meggyújtásra szorult, de addigra a főbusók eltűntek a ködben, mert másnap még várt rájuk egy megterhelő koporsóégetés.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...