cyberhírek

  • .
  • 2009. szeptember 17.

Tudomány

Névbitorlás Újságírók nevében blogolnak a kéretlen reklámüzenetek terjesztői - derítette ki egy amerikai újságíró, miután rájött, hogy egy spamszoftver lenyúlta az identitását, és egy idegen blogon a neve alatt ad ki reklámszövegeket. A spamblogokat ismert szerzők nevével népszerűsítik. Hangerő Veszélyesen halkan járnak a hibrid és az elektromos üzemű autók, ezért mesterséges hangforrással kell őket felszerelni a japán kormány szerint.
A hangforrást gyalogosérzékelő radarok hozzák majd működésbe.

Öngyilkosság A Slayers című öldöklős videojáték nyolc tinédzser rajongója csoportos öngyilkosságot tervezett Szingapúrban, de a többség visszalépett, miután látták két társuk halálos zuhanását.

Digitalizáció Hárommilliárd forintból digitalizálják a levéltárakat Magyarországon, az erre jogosult kutatók az ügyfélkapun keresztül elektronikus formában is lekérhetik majd a tárolt iratanyagot.

Olvadás Gyorsuló ütemben olvadnak Grönland gleccserei a parthoz egyre közelebb hatoló meleg tengeráramlatok miatt. A Greenpeace expedícióján kiderült, hogy a sziget keleti partvidékén három gleccser is gyors olvadásnak indult.

Lebegés A NASA sugárhajtást vizsgáló laboratóriumában sikeresen lebegtettek egereket. A mutatvány célja, hogy a hosszú ideig kis gravitációs környezetben élő asztronauták csontvesztésének kezelésére megfelelő eljárásokat dolgozzanak ki.

Zsírleszívás A Stanford kutatói szerint a zsírleszívásos beavatkozások során eltávolított éretlen zsírsejteket könnyű átalakítani úgynevezett indukált pluripotens őssejtekké, amelyek tulajdonságaikban az embrionális őssejtekhez hasonlítanak.

Adattárolás ellen tüntettek Több ezren tüntettek Berlinben a telefon- és internetszolgáltatók úgynevezett készenléti adattárolási gyakorlata ellen. A megmozduláson való részvételre buzdított több párt, valamint szakszervezetek és emberi jogi csoportok is. A tiltakozó megmozdulást az úgynevezett készenléti adattárolás koncepciója elleni nemzetközi akció részeként szervezték meg. A készenléti adattárolás keretében a telefontársaságok és az internetszolgáltatók fél éven keresztül kötelesek megőrizni minden, a telefon-, illetve internet-összeköttetéssel összefüggő adatot: a hívott telefonszámot, a hívás idejét, mobiltelefonok esetében a híváskezdeményezés helyét. Az adatokat a nyomozó hatóságok meghatározott bűncselekmények felderítésekor kérésre megismerhetik.

Google-monopoly Hamarosan indul a Hasbro és a Google közös ingyenes társasjátéka, a Monopoly City Streets. A szerverek már az indulás előtt összeomlottak az érdeklődéstől. A világ legnépszerűbb társasjátékát a Google Maps teljes világtérképén lehet majd játszani: tetszőleges utcát felvásárolhatunk a világ nagyvárosaiban, majd hoteleket, felhőkarcolókat, bérházakat vagy éppen stadiont építhetünk rajtuk. A kezdőtőke hárommillió virtuális dollár, a játékidő négy hónap, a londoni Downing Streetet 231 ezer dollárért lehet majd megvenni.

Botrányos AIDS-video Letiltotta az Adolf Hitler arcával kampányoló, az AIDS veszélyeire figyelmeztető német reklámot a YouTube, a világ legnagyobb videomegosztó honlapja. Már csak az AIDS-ellenes kampány plakátja látható, amely egy Adolf Hitlerre emlékeztető férfit mutat be védekezés nélküli szexuális aktus közben. A Hitler-video ellen civilszervezetek tiltakoztak, mondván, hogy a HIV elterjedése óta ez az egyik legszörnyűbb kampány, mert a HIV áldozatait a tömeggyilkosokhoz hasonlítja.

Bocsánatkérés Bocsánatot kért Gordon Brown brit miniszterelnök azért a bánásmódért, amelyben Alan Turing II. világháborús kódfejtőt részesítették: a zseniális matematikus fiatalon öngyilkosságot követett el, miután bűnösnek találták homoszexualitásban, és kémiai kasztrációra ítélték. Alan Turing vezette azt a kódfejtő csoportot, amely a Londontól északra fekvő Bletchley Parkban feltörte a nácik híres, a németek által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódját, általános vélemény szerint lerövidítve ezzel a háborút, és megmentve rengeteg emberéletet. A tudós rehabilitációját több mint harmincezren követelték az interneten.

Kémprogram a kamerákban A kínai internetcenzúrát irányító Green Dam programot találták meg egy magyar vállalkozásnál, a térfigyelő kamerákat felügyelő rendszerben. A kémprogram a mentett fájlokat és a kamerák képeit is képes volt Kínába továbbítani - adta hírül az Index. A szűrő elvileg a pornót és egyéb, a kormány szerint káros tartalmakat tartja távol a felhasználóktól, biztonságtechnikai szakemberek szerint azonban a cenzúra mellett kémprogramként is működik, adatokat gyűjt a netezési szokásokról, meglátogatott oldalakról. A programot egy antivíruscég fedezte fel egy magyar vállalkozás IP-alapú térfigyelő biztonsági kameráinak eszközmeghajtóiban. A Green Dam az IP-kamerák felügyeletét ellátó szoftverben volt elrejtve, és nem csupán a mentett és kinyomtatott fájlokat, de a kamerák által rögzített képet is képes volt Kínába továbbítani.

Figyelmébe ajánljuk