cyberhírek

  • .
  • 2010. február 18.

Tudomány

Robotszínésznő Egy Dél-Koreában kifejlesztett robot lehet a színházak új sztárja, ha megtanulja nem fellökni színésztársait. EveR-3 már több dél-koreai színházban isszerepelt, többek között A robothercegnő és a hét törpe című darabban.
Eve 157 centi magas, és robothoz képest kifejezetten fejlett mimikával rendelkezik.

Facebook A brit igazságügyi minisztérium kérésére a Facebook eltávolította harminc börtönben ülő rab profilját a közösségi oldalról. A bűncselekmények áldozatai panaszkodtak, hogy a rabok az interneten a közösségi oldalon keresztül fenyegetik őket.

Napkitörés A NASA útjára indította új generációs napfigyelő műholdját. A Solar Dynamics Observatory (SDO) elnevezésű műhold a nap 24 órájában figyeli majd a Napot, ami sokat javíthat a világűr-időjárás, különösen a napviharok előrejelzésén.

Génmanipuláció Amerikai kutatók géntechnológiai módszerekkel változtatták meg virágok illatát. A módszer megnyitja az utat a virágillatért felelős kémiai anyagok megváltoztatása, vagyis az illat "finomhangolása" felé.

Szójacsirke Rostok kialakításával amerikai kutatók olyan húspótlót állítottak elő szójalisztből, amely ízében, állagában és kinézetében is felveszi a versenyt a valódi csirkehússal. A találmány előnye a kutatók szerint az, hogy egészségesebb, mint a valódi hús, és vegetáriánusok is fogyaszthatják.

Miniszenzor Az eddigieknél ezerszer kisebb és több ezerszer energiatakarékosabb, nanowattos fogyasztású szenzort fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, megnyitva a lehetőséget az orvosi implantátumok új generációjának a kialakítása előtt.

Pénzmegosztás A Pirate Bay fájlcsereközpont egyik alapítója olyan vállalkozásba kezd, amelynek segítségével pénzhez juthatnak az online közösség által hasznosnak tartott webes tartalmak. AFlattrelnevezésű mikrofizetéses rendszer olyan állandó havidíjas közösséget jelent, amelynek tagjai minden hónap végén az általuk arra érdemesnek tartott oldalak között osztanák szét a közösség által befizetett összegeket. A kedvezményezettek között bármilyen weboldal szerepelhet, például egy olyan zenekarnak a honlapja, amelynek szeretik a zenéjét, vagy egy olyan oldal, amely hasznos tanácsokat ad, de akár egy szerző oldala is, akinek szívesen olvassák az írásait. A részt vevő honlapokra felkerül egy Flattr-gomb, ami azokhoz az ikonokhoz hasonlít, amelyekre akkor kell rákattintani, ha a látogató az oldal tartalmát vagy annak egy részét ismerőseivel szeretné megosztani. A rendszer ötletgazdái a működési költségekre a befizetett összegek 10 százalékát kívánják levonni, de abban bíznak, hogy a rendszer beindulásával kevesebb is elég lehet.

Lézerágyú Sikeres volt az amerikai hadsereg lézerfegyveres kísérlete; a repülőgépről kibocsátott sugarakkal a levegőben megsemmisítettek egy ballisztikus rakétát. A Boeing 747-es repülőgép a Csendes-óceán felett, még az emelkedési fázisban leszedte a ballisztikus rakétát. Ez nem az első sikeres kísérlet, az irányított energiának ez a forradalmian új felhasználása nagyon érdekli a hadiipart - írta az amerikai rakétavédelmi hivatal. A lézerrel egyszerre több célpontot lehet támadni több száz kilométeres hatótávolságban; ráadásul egy-egy elfogási kísérlet költsége csekély a jelenlegi technológiákéhoz viszonyítva.

Kalózkutatás Tizedannyi filmkalóz van, mint mozijegyvásárló, állítja egy nemrégiben elkészült hazai kutatás, amely a torrentoldalak és a moziforgalmazás közötti kapcsolatokat, illetve a magyar letöltők közösségeinek sajátosságait vizsgálta - adta hírül az [origo]. Egy évig vizsgálták a magyar torrentoldalakra felkerülő filmeket a BME MOKK kutatói. Az adatbázist összevetették a moziban épp játszott filmek listájával, és azt tapasztalták, hogy a filmek torrentoldalakra kerülésének időpontja és a letöltések száma elsősorban attól függ, hogy a forgalmazók mennyi pénzt fektettek a film reklámozásába, illetve hány kópiával kezdték meg a vetítését a mozikban. A feketepiacon befutott karrier függetlennek bizonyult az eladott mozijegyek számától, a termelt bevételtől, egyedül a film bemutatását megelőző hírverés számított. A legtöbbet azokat a filmeket töltötték le, amik egyszerre voltak elérhetők a moziban és a fájlcserélő hálózatokon. Azonban még így is csak egy letöltés jutott tíz eladott mozijegyre. A fájlcserélőkön feltűnő filmek életciklusában nagy szerepet játszik a műfaj is. Sokkal valószínűbb, hogy a vetítéssel egy időben jelenik meg a feketepiacon egy animációs film, egy akciófilm vagy egy thriller, mintegy romantikus vagy dokumentumfilm.

Transzplantáció Ausztrál kutatók olyan előrelépést értek el, amely egy évtizeden belül lehetővé teheti, hogy sertések tüdejét ültessék át emberekbe. A sertésszerveket korábban alkalmatlannak ítélték emberekbe történő szervátültetésre, mert működésük leállt a transzplantáció után. Az orvoskutatóknak azonban sikerült megoldaniuk a problémát, miután egy másik kutatócsapat genetikai módosítással elhárította az egyik legfontosabb kilökődési akadályt. A genetikailag módosított sertéstüdő sikeresen oxigenizálja az emberi vért, ez jelentős előrelépésnek számít, de a klinikai próbákra még öt-tíz évet várni kell.

Válóok Az elmúlt öt évben megnövekedett az olyan válóperek száma, ahol a bizonyítékokat internetes közösségi portálokról szerezték be a felek - közölték amerikai ügyvédek. Az amerikai házasságjogi ügyvédek akadémiája 1600 tagjának több mint 80 százaléka foglalkozik válásokkal, házassági szerződések megkötésével, különéléssel, gyámsági megállapodással, ingatlanmegosztással, az ő körükben végzett legújabb felmérés mutatta ki, hogy a Facebook, a MySpace vagy a Twitter bizony akár válási bizonyítékok tárháza is lehet. A Facebook a fő forrása a válási és gyermekfelügyeleti esetek bizonyítékainak - állítja az ügyvédek 66 százaléka. 15 százalékuk a MySpace-t, 5 százalék pedig a Twittert nevezte meg. "El nem tudom képzelni, hogy miért nem gondolnak az emberek arra, mit tesznek fel a Facebookra, miközben éppen válnak" - nyilatkozta egy amerikai családjogász.

Figyelmébe ajánljuk