cyberhírek

  • .
  • 2010. szeptember 23.

Tudomány

Térkép Lézeres radarral pontos, háromdimenziós modelleket készít a Nokia a nagyvárosok utcáiról. Novemberben indulnak el a térképészeti autók, először London utcáin, utána Európa többi nagyvárosában.
Az adatok 2011-ben jelenhetnek meg a navigációs termékekben.

Játék Elérte a 200 millió dollárt a Halo Reach című új konzoljáték első napi bevétele. Ezzel nemcsak a konzoljátékok korábbi rekordját, de 2010 összes szórakoztatóipari, első 24 órás bevételét is túlszárnyalta a Microsoft.

Felelősség A Facebook szerint semmi felelőssége nincs a New Hampshire-i betörések ügyében. Nashuában olyan bűnbandát fogtak el, amelynek tagjai a közösségi oldalon figyelték, hogy a helyiek mikor mennek el otthonról.

Ûrturizmus A világ legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing beszáll az űrturizmusba. Első lépésként CST-100 kódnév alatt egy olyan űrkompot fejlesztenek, amely űrturistákat szállítana a nemzetközi űrállomásra. A tervek szerint a hét fő szállítására alkalmas jármű 2015-ben indulna első útjára.

Géntérkép Feltérképezték a kakaó genomját egy amerikai édesipari és egy számítástechnikai óriáscég, valamint az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának kutatói. Az adatbázist nyilvánosságra hozzák.

Tájszólás Ausztrál kutatók szerint a denevérek ultrahangos kommunikációjában különbségek találhatók az állatok élőhelyétől függően. A különböző régiókban élő denevéreknek saját jellegzetes kommunikációs szokásaik vannak.

Napvitorlás A Thales Alenia Space űripari cég olyan technológiát és rendszert akar kifejleszteni, amely az óriásbolygók holdjainak vizsgálata során szerzett adatokat olcsó űrszondákkal, napvitorlásokkal juttatná a Földre.

Személyiségi jogok Figyelembe kell-e venni olyan szempontokat, mint az emberi méltósághoz vagy a jó hírnévhez való jog, ha sok ezer éves egyiptomi múmiákat vizsgálnak a kutatók? A kérdést két svájci tudós vetette fel. Frank Rühli, a Zürichi Egyetem múmiaprojektjét irányító anatómusprofesszor és Ina Kaufmann, az intézmény bioetikusa a Journal of Medical Ethics című folyóiratban publikált tanulmányban rámutat, hogy a kortárs szövetminták vizsgálatakor a kutatóknak szigorú etikai normák szerint kell eljárniuk, ám ezekről a szabályokról kevés említés esik, ha ókori emberek földi maradványairól van szó.

Ez az eljárás aggályos, mivel a múmiák vizsgálatakor személyes adatok kerülhetnek a kutatók birtokába, így a családtörténetre, valamint az érintettek egészségi állapotára derülhet fény.

Arcrekonstrukció Görög és svéd tudósok a leletek alapján számítógépes modellt készítettek egy tizenegy éves athéni kislányról, aki az időszámításunk előtti V. században tífuszban hunyt el. A Mirtisznek keresztelt kislány i. e. 430-ban halt meg. Földi maradványait az ősi athéni nekropolisz, a Kerameikosz mellett egy tömegsírban találták, amelyben másfél száz nő, férfi és gyerek társaságában aludta örök álmát. Az arc rekonstrukciójához a régészek a Manchesteri Egyetem által kifejlesztett háromdimenziós technológiát használták. A tífusz nagyon sok áldozatot szedett a korabeli Athénban, a leghíresebb Periklész (i. e. 495-429) athéni politikus, az Akropolisz megálmodója volt.

Ingyenszoftver A Microsoft bejelentette, hogy változtatnak az orosz leányvállalatuk licencpolitikáján, és ezentúl Oroszországban minden nonprofit szervezet, jogvédő csoport, ellenzéki szervezet és a sajtó is ingyen használhatja a munkájához a cég szoftvereit. A nagylelkű felajánlás hátterében az áll, hogy Oroszországban évek óta bevett gyakorlat, hogy kalózprogramokra hivatkozva tartanak házkutatást, és foglalnak le számítógépeket olyan szervezeteknél, amelyek ténykedése fejfájást okozott a kormánynak. Jellemzően ilyenkor a Windowsra és a Microsoft Office-ra hivatkoztak a hatóságok, ami súlyos negatív reklámot jelent a Microsoftnak. Az utolsó csepp a pohárban az a nemzetközi sajtóvisszhangot is kapottesetvolt, amikor a Baikal Environmental Wave nevű természetvédelmi szervezet tüntetett egy súlyosan környezetszennyező papírgyár megnyitása ellen, a hatóságok pedig Microsoft-programok kalózverzióira hivatkozva az összes számítógépüket lefoglalták.

Vízhiány Utoljára fél évszázaddal ezelőtt volt olyan alacsony az Amazonas vízállása, mint mostanában, ugyanis a Brazíliát sújtó hatalmas szárazság a világ leghosszabb folyójaként számon tartott élővizet sem kímélte. A legrosszabb helyzetben az a hét, a folyó felsőbb szakaszán lévő város van, amelyeket kizárólag a vízi közlekedés köt össze a civilizációval, és amelyeket most teljesen elvágtak a külvilágtól az elapadt vízi utak.

Közösségi vásárlás Néhány héten belül a harmadik közösségi vásárlós oldal indult magyar nyelven. A közös bennük, hogy a csoportos vásárlással elérhető mennyiségi kedvezményre épülnek - adta hírül az Index. Az árengedmény alapja a közösségi kedvezmény, azaz a látogatóknak el kell érniük egy minimális vásárlói számot a meghatározott időn belül ahhoz, hogy a deal létrejöjjön. A hasonló elven működő amerikaiGroupona valaha volt leggyorsabban növekvő cég - legalábbis a Forbes magazin szerint. Alakulása után másfél évvel a Groupon már huszonkét ország száznegyven városában kínál kedvezményeket. A cég által kifejlesztett rendszer lényege, hogy különböző szolgáltató cégektől, leginkább éttermektől, fitnesz- és wellnesskluboktól, kozmetikai szalonoktól nagy, rendszerint ötven százaléknál is nagyobb kedvezményt alkudnak ki annak fejében, hogy ezért egy bizonyos, előre megállapított számú vevőt juttatnak az étterembe, boltba, klubba.

Figyelmébe ajánljuk