„Egész biztosan nem Bánk bán a gyilkos”

szerző
Kovács Péter
publikálva
2013. dec. 08., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Idén volt a 800. évfordulója a Gertrúd magyar királyné elleni merényletnek. Ha máshonnan nem is, Katona József drámájából és Erkel Ferenc operájából mindenki ismeri valamennyire a történteket. És mindenki rosszul! Zsoldos Attila történésszel, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadójával beszélgettünk a korszakról.

magyarnarancs.hu: Katona Bánk bánjában az idegen, német megszállás allegóriája Gertrúd (Gertrudis) és a merániaiak vele Magyarországra települt népe. Valójában hol volt Meránia, és hogyan lett magyar királyné egy onnan származó hercegnő?

Zsoldos Attila: Meránia a Német-római Birodalom tengermelléki tartományát, hercegségét jelölte, gyakorlatilag az Isztriai-félszigetet és a mai Kvarner-öböl vidékét. Gertrúd családja itt uralkodott, de a család a 13. századig nem volt különösebben jelentékeny. Ekkor azonban Gertrúd apja, Bertold merániai herceg révén egy időre a német nagypolitikában is szerephez jutottak. Ráadásul remek házasságokkal rokonságba kerültek a kor meghatározó családjaival. Gertrúd egyik testvére a francia király felesége lett. Másik testvére, Szent Hedvig Sziléziában volt hallatlanul népszerű, fiútestvérei között volt bambergi püspök, Berthold révén kalocsai érsek. Gertrúd pedig a kor egyik legtekintélyesebb dinasztiája, az Árpád-ház egyik hercegéhez, Andráshoz ment feleségül.

magyarnarancs.hu: Nem volt rangon aluli az Árpádoknak?

ZSA: A házasság idején gyakorlatilag egyenrangú felekről beszélhetünk, hiszen András akkor még csak horvát-szlavón-dalmát herceg volt, így a szomszédos terület uraként ismerhette Gertrúd családját.

magyarnarancs.hu: Gertrúd a nemzeti történelmi emlékezetben mint gonosz, ármánykodó, a magyarokkal ellenséges királyné rögzült. Mennyire fedi ez Gertrúd valódi jellemét?

false

 

Fotó: Németh Dániel

ZSA: Nem tudjuk pontosan megismerni a jellemét a töredékes forrásokból. Nagyon kevés adatunk van erről, ami nem is meglepő. A középkori felfogásban még az előkelő nők szerepe is arra korlátozódott, hogy az utódok szülésén kívül a háttérből segítsék férjüket, otthon kézimunkázzanak, és főleg példás vallásos életet élve támogassák az egyházat. Politikai, közéleti szerepre nem tarthattak igényt, ezért is maradt fenn kevés adat a középkori nőkről. Jellemző módon még a királyné-koronázások sem érték el a magyar krónikák „ingerküszöbét”. Lánya, Szent Erzsébet egyik életírásában utalnak az anyjára is mint „férfias jellemű” nőre. Többek között ez is erősíti azt, hogy Gertrudis nem elégedett meg a számára kijelölt női, passzív szereppel, és kilépett a keretek közül: férje, II. András király a távollétében többször őt bízta meg az ország kormányzásával. E női szerepfelfogástól a magyar hagyomány különösen idegenkedett, a magyar urakat kiváltképp sérthette, ha pereikben a király nevében egy idegen nő ítélkezett.

magyarnarancs.hu: Volt példa ilyen mértékű női politikai szerepvállalásra korábban Magyarországon?

ZSA: Ritkán, de volt. Salamon feleségéről, Juditról tudjuk, hogy nagyon befolyásolta férjét a döntéseiben, és II. Béla esetén is meghatározó volt a felesége szerepe, igaz, az nyilván speciális helyzet volt Béla vaksága miatt. De ez ritka az Árpád-korban, és még kivételesebben elfogadott, sikeres az ilyesmi. Gertrúd megítélésekor fontos tudni, hogy a negatív királynéképnek volt egy előzménye: a Vazul-leszármazottak trónra kerülése után tudatosan igyekeztek befeketíteni Szent István feleségének, Gizellának a képét is, az akkor már szentként tisztelt István helyett rá vetítve a felelősséget Vazul megvakításáért. Ez egyébként valamiért nem ment át a magyar történeti köztudatba, miközben Gertrúdról rögzült az egyoldalúan negatív kép.

magyarnarancs.hu: Ezt erősíthette már a korban, hogy Gertrúd a befolyását felhasználva a rokonait, pártfogoltjait elhalmozta adományokkal?

ZSA: Kétségkívül feltűnően sok adományt kaptak a pártfogoltjai, akiknek „idegen” mivolta valóban sérthette egyes magyar urak érdekeit. Különösen öccse, Berthold kalocsai érsek példája világíthatja ezt meg, aki a korban nem példátlan, ám szemet szúró módon az egyházi mellé még világi tisztséget is kapott, az erdélyi vajdaságot. Őt egyébként azzal vádolja majd András, hogy Gertrúd meggyilkolása után a királynő kincseivel együtt menekült el az országból, ami arra utalhat, hogy pozícióit, szintén nem egyedi módon, személyes vagyonszerzésre is felhasználta. Tény viszont, hogy a későbbi Aranybulla idegenek pozícióba helyezését kizáró tétele alighanem Gertrúd adományai miatt válhatott ennyire fontossá a nemességnek.

Névjegy

Zsoldos Attila 1962-ben született Budapesten. 1986-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán levéltár–történelem (speciális középkori tanulmányok) szakon. Előbb segédmunkatársként, majd tanársegédként dolgozott a Történelem Segédtudományai Tanszéken, miközben az MTA tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1994-től az MTA Történettudományi Intézetének (a mai Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének) tudományos munkatársa, főmunkatársa, majd osztályvezetője. 1998-ban Szűcs Jenő-díjat kapott, több tudományos bizottság vezetőségi tagja. Rovatvezetője, szerkesztője többek közt a Történelmi Szemle, a História és a Századok című történelmi folyóiratoknak. Fő kutatási területe az Árpád- és az Anjou-kor története. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

 

magyarnarancs.hu: Iskolai tanulmányaink szerint a birtokosztogatásban András király sem maradt el Gertrúd mögött.

ZSA: Ma már II. András birtokpolitikáját is árnyaltabban látjuk. Korántsem volt ez fékevesztett pazarlás, hanem jól átgondolt reformról beszélhetünk. András ugyanis felismerte a korábbi, testvérével folytatott viszálya után, hogy az egy-egy megye teljes jövedelmei fölött rendelkező királyi ispánok pálfordulása mekkora veszély a királyi hatalomra. És Andrásnak meg kellett nyerni a korábbi Imre-párt főurait is. A birtokadományozásokkal tudatosan gyengítette az ispáni hatalmat: úgy adott, hogy a korábban kizárólag az ispán által élvezett jövedelmek egy részét felosztotta azok között, akiktől hűséget remélhetett. Ráadásul a társadalom akkoriban átalakulóban volt: például kezdett kialakulni a nemesség későbbiekből ismert formája, ami sok feszültséggel járt. Másfelől az Imre király és András herceg közötti korábbi belviszály sem múlt el nyomtalanul. E körülmények magyaráznak egy sor szélsőséges cselekedetet. Jellemző, hogy 1209-ben egy előkelő meggyilkolja a nádort, mások Bizáncból próbálnak új uralkodót hozni, 1214-ben rákényszerítik Andrást, hogy fiát, Bélát királlyá koronázza, és az 1217-es szentföldi hadjárata alatt is felfordulás támad az országban, még János esztergomi érseknek is menekülnie kellett. Vélt vagy valós sérelmeikre tehát a kor szereplői szélsőségesen reagáltak, és ebbe a sorba illik bele Gertrúd meggyilkolása is – aki azonban „saját jogán” lett áldozat, nem András intézkedéseit bosszulták meg rajta.

magyarnarancs.hu: Ki volt a gaz csábító, aki miatt Gertrúd magára vonta Bánk bán haragját?

Jászai Mari Gertrúdként

Jászai Mari Gertrúdként

 

ZSA: Valószínűleg senki. A szerelmi történet később kapcsolódott az események elbeszéléséhez, mai ismereteink szerint már az 1270-es években keletkezett osztrák krónikák ismerik. Ráadásul egyre erősebb a kétely, hogy Bánknak, aki a kor nagyon jelentős szereplője volt, egyáltalán köze volt-e a merénylethez. Bánk karrierje Imre idején indult, hogy aztán András egyik legjelentősebb támasza legyen. A királyné meggyilkolása után pályafutása jó ideig töretlen, ami aligha elképzelhető, ha ő lett volna a gyilkos. Talán csak utólag keverték bele az eseményekbe, befeketítve, amikor is erre hivatkozva vette el IV. Béla a birtokait, és tolta őt háttérbe. Jelenlegi ismereteink szerint egész biztosnak tűnik, hogy nem Bánk volt a gyilkos.

magyarnarancs.hu: Hogyan történt a merénylet?

ZSA: A király 1213-ban, hogy úgy mondjam, szokásos évi hadjáratára Halicsba indult. A király távollétét és a királyné viszonylagos védtelenségét használhatták ki az összeesküvő főurak, akiket több okból bánthatott Gertrúd személye. Rajtuk uralkodó nő volt, aki ráadásul idegen, és az adományozásaival súlyos érdekeket sérthetett. Nincs olyan forrás, ami egyértelműen elárulná, hogy a pilisi erdőben rendezett vadászaton történt a gyilkosság, de erre utal Gertrúd temetési helye, ami a mai Pilisszentkereszt területén álló egykori monostorban volt. Csak azt tudjuk, hogy a királynét valamilyen sátorban gyilkolták meg, ami arra utal, hogy Gertrúd a jól őrizhető királyi palotán kívül volt. A tényleges gyilkos Péter ispán lehetett, aki a drámában Petur bánként szerepel. A merényletnél jelen volt a királyi udvartartás, itt vendégeskedett az osztrák herceg is, aki menekülni kényszerült, és menekíteni kellett a két királyi herceget, Bélát és Kálmánt is, akikben maradandó nyomott hagyott anyjuk szemük előtti legyilkolása. Nem véletlen, hogy királyként Béla – és a muhi csatában halálos sebet szerzett Kálmán is – később a gyilkosságban való részvételért büntetett urakat birtokelkobzással. Gyerekei kifejezetten kötődtek anyjukhoz – ez szintén fontos adalék Gertrúd emberi oldalának megismeréséhez.

magyarnarancs.hu: Miért nem büntette a hadjáratról visszatérő András az összeesküvőket?

ZSA: Teljesen téves a Katona-drámából kirajzolódó pipogya és határozatlan András király képe. Ilyen ember nem ülhetett volna az Árpádok trónján 30 évig. Ideje egy jóval árnyaltabb II. András-kép megrajzolásának, mert méltánytalanul alulértékelt uralkodó. A társadalomszervező, a királyi hatalmat veszélyeztető német lovagrendet kiűző és a szentföldi hadjáratban felelős uralkodóként viselkedő Andrásról kemény megtorlást várt a kor, amit ő teljesített is: a gyilkost, Péter ispánt haladéktalanul kivégeztette. Ami miatt ez a megtorlás nem maradt meg a történelmi emlékezetben, az alighanem azzal magyarázható, hogy még II. András halála után, azaz évtizedekkel a királyné megölését követően is említenek forrásaink a gyilkossággal összefüggésbe hozott birtokelkobzásokat, ami azt a látszatot keltette, hogy András megtorlása nem volt kellőképpen erélyes.

magyarnarancs.hu: És mi lett a kétértelmű levelet író János érsekkel, akit felkértek a csatlakozásra az összeesküvők?

Zs. A.: „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”: a mondat, amelynek más-más központozással kétértelművé tehető, szállóige lett, ám vélhetően nem több egy irodalmi toposznál. Más országokból is ismerünk hasonló történeteket, ám ez az állítólagos levél retorikai példamondattá vált. Valószínű azonban, hogy János érsek soha nem írt ilyen levelet, és semmiféle módon nem volt tudomása a királyné ellen készülő merényletről. A történet szép, de nem igaz.

magyarnarancs.hu: Milyen visszhangja volt a merényletnek?

ZSA: Az eset feltűnést keltett Európában, annál is inkább, mert magyar királynét, sőt királyt „nem volt szokás” meggyilkolni, szemben például a 11. századi skót uralkodókkal – ez a Shakespeare által hallhatatlanná tett Macbeth kora –, akik körében már az is „különlegesség” volt, ha nem a sajátjai végeztek velük. Az Árpádok ügyeltek a családjukra még a belviszályaikban is, ezért igazi „bulvárhír” volt a királyné elleni merénylet. Már a század folyamán több verzióban szerepelt a történet a krónikákban, amihez csatlakozott és a magyar hagyományban öröklődött a megbecstelenítési szál, hogy aztán abban a korban, amikor a polgári értékrendek előtérbe kerülésével megváltozott a korábban tisztelt András-kép, Katona József meglássa a történetben a nemzeti ellenállás nagy drámájának lehetőségét. Mind a dráma, mind az opera nagyszerű művészi alkotások, de a történettudomány szempontjából téves képet közvetítenek. De nehéz hadakozni a magyar nemzeti kultúra szerves részévé nemesült művekkel, amelyek ráadásul hosszú időn át magát a történettudományt is befolyásolták.

Gertrúd sírja

„Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Gertrúd királynét a pilisi monostorban temették el” – mondta a Narancs kérdésére Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatója, a jelenleg is folyó pilisi kutatások vezetője. Ezt többek között Gertrúd fiának, IV. Bélának a pilisi ciszterci monostor javára tett 1254. évi adománylevele is teljes egyértelműséggel tanúsítja. Arról viszont nincs információ, hogy a királynét az egykor jelentős templom mely pontján temették el, bár a ciszterci templomokban (máshol) követett királyi temetkezési szokások, valamint a régészeti és a művészettörténeti kutatások adatai alapján a kutatóknak régóta voltak elképzeléseik erről is. Nagyban nehezítette a kutatást, hogy 1526-ban a portyázó török csapatok feldúlták és felégették a templomot.

Gerevich László akadémikus 1967-1982 közötti pilisszentkereszti ásatásai során rátaláltak egy olyan, rendkívül kvalitásos, festett és aranyozott kősíremlék töredékeire, amelyeket a művészettörténeti kutatás meggyőzően kapcsolt Gertrúd temetéséhez; a töredékek nagy része a főoltár előtt, a kereszthajó térségében került elő. Bár az ásatások során Gertrudis sírját nem sikerült egyértelműen meghatározni, más leletek okán is az akkori kutatás egyre határozottabban a királyné nyughelyének tartotta a helyet.

A Benkő vezette jelenlegi kutatási projektben sikerült azonosítani a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában a kérdéses csontmaradványokat, elvégezték ezek antropológiai leírását és a csontok radiokarbon kormeghatározását. Kiderült, hogy a főoltár elé, a kérdéses kősírba a 15. század első felében egy kiemelkedő rangú idősebb férfit (feltehetően apátot) temettek el, akinek sírját a 16. században megbolygatták, és a sírgödörbe a templom leégéséből származó maradványokat, az összetört Gertrudis-síremlék több töredékét és egy nő csontvázának sok, apróra tört csontját szórták. Utóbbi csontok – amennyire az erősen töredékes anyag alapján ez megállapítható – megfelelnek Gertrúd életkorának, és a radiokarbon vizsgálat is valószínűvé teszi, hogy a 12. században vagy a 13. század elején élt személyről van szó. Mindez elvben nem zárja ki, de szigorúan még nem bizonyítja, hogy valóban Gertrúdról lenne szó. A teljes bizonyossághoz archaeogenetikai vizsgálatok kellenek, vagyis össze kell vetni a rendelkezésre álló pilisi maradványokat Gertrúd lányának, Szent Erzsébetnek az Európa számos templomában őrzött (és önmagukban ugyancsak nem problémamentes) ereklyéivel. Ezt Benkő már csak a munka jellege és a várható diplomáciai egyeztetések miatt is időigényesnek tartja.

szerző
Kovács Péter
publikálva
2013. dec. 08., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Laktanyabiznisz Hajmáskéren
A fideszes mindig jól jár
Történelmi glóbusz
Magyarok a spanyol polgárháborúban
Interjúk
Gigor Attila, Pál Tamás, Marky Ramone
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...