Érzelmi alapon - Dúlák a szülőszobában

  • Miavecz Nóra
  • 2006. május 11.

Tudomány

A vasárnapig tartó Születés Hete rendezvénysorozaton az érdeklődők egyebek mellett a dúlák tevékenységével is megismerkedhetnek.
A vasárnapig tartó Születés Hete rendezvénysorozaton az érdeklődők egyebek mellett a dúlák tevékenységével is megismerkedhetnek.

"A dúla kifejezés szó szerinti fordításban szolgát jelent, de mi inkább (asszony)segítőnek hívjuk - mondja Békés Emőke, a 2001 óta működő nonprofit Magyarországi Dúlák Egyesületének elnöke. - A szülés, születés kísérésére vállalkozó segítők, akik bár nem orvosok és nem is szülésznők, mégis valami olyat tudnak nyújtani, amitől ugyanolyan körülmények között nagyobb biztonságban érzik magukat a szülő nők. Sőt a statisztikák tanúsága szerint jóval kevesebb szövődménnyel, komplikációval szülnek."

Magyarországon 15 éve vannak dúlák. Kezdetben csak otthonszüléseket kísértek, ma már azonban a kórházi szüléseknél segítenek. A dúla nem szakember, nincs egészségügyi végzettsége, mégis jóval többet tud, mint egy laikus, ezért nem is szeretik, ha őket is annak tartják. Hozzáértésükre garancia az a 120 órából álló, komplex, egyéves képzés, amit 2004 óta évente kétszer tart az egyesület.

Mit jelent ez a gyakorlatban? "A dúlák megszakítás nélküli érzelmi odafordulást, fizikai és informatív támogatást nyújtanak az anyának. A vajúdás és a szülés ideje alatt végig, teljes figyelmükkel kísérik az anyát, érzékelve és követve minden olyan pillanatot, amikor támogatásra, bátorításra, megerősítésre, biztatásra van szüksége" - mondja Békés Emőke.

Az 1960-as évektől az apák is jelen lehetnek a szülésnél, s bár képesek a szülő nő számára érzelmi támogatást nyújtani, speciális ismeretek és főként tapasztalatok hiányában ők is segítségre szorulnak. Gyurinak halvány sejtelme sem volt arról, mi az a dúla. "Nememnél fogva a szülés nekem ismeretlen terep, ezért biztonságot adott, hogy ha én kevés vagyok a feleségemnek, van valaki, aki meg tudja őt nyugtatni. Igazi féltékenységet nem éreztem, de tény, hogy az első két órában azon kattogtam, hogy miért nem tudom azt nyújtani a feleségemnek, amit a dúla. Később ez az érzés fokozatosan enyhült, láttam, milyen remek összhangban vannak a párommal. Az is fontos mozzanat volt, hogy a dúla jelenlététől át tudtam magam engedni annak, hogy érzelmileg is megéljem a gyerekem születését, felszabadultam attól, hogy mindenre figyelt."

A kórházi személyzet nem tud, sokszor a legjobb szándéka ellenére sem, személyre szabott és folyamatos jelenlétet, gondoskodást biztosítani. Sok szülésznőben azonban már a szándék sincs meg, nehezen viselik a dúla jelenlétét, mert azt hiszik, belekontárkodik a munkájukba. "Holott inkább kiegészítjük egymást, mert az egy tévhit, hogy a dúla buzog és nyüzsög" - mondja Békés Emőke.

Csűrösné Gödény Erzsébetnek, a Szent István Kórház vezető szülésznőjének egészen addig fogal-ma sem volt arról, hogy mi a dúla, amíg az első kismama elő nem állt az ötlettel. "Közölte velem, hogy azt szeretné, hogy legyen egy szülészorvosa, egy szülésznője és egy dúlája. Konkrét elképzelésekkel jött hozzám, hogy mit várna tőlem, mit a szülészorvostól és mit a dúlától. Jó néhány év eltelt azóta, és egyre több kismama él ezzel a lehetőséggel. Teljesen egyértelmű, hogy más a szerepük nekik és más nekünk, szülésznőknek, és ez így jó. Mi nem tudunk annyi időt tölteni egy szülő nővel, hiszen más kismamákkal is foglalkoznunk kell. Nekem segítséget jelentenek, remekül együtt lehet velük dolgozni. Tudatosan figyelem is, hogy mi olyat csinálnak, amit eddig én nem tettem, amikor nem volt dúla a szülőszobában. Tudom, hogy nagyon sok intézetben nem látják őket szívesen a szülésznők. Én örülök nekik."

Dr. Kosztin Árpád, a Szent István Kórház vezető szülész-nőgyógyász orvosa sem volt mindig dúlapárti. "Fel kell nőni a jelenlétükhöz. Sokan féltik a pozíciójukat, pedig a dúla jelenléte semmilyen mértékben nem csorbítja az orvosét. Pontosan azt pótolja - és ezt felvállalom bármikor -, amit az orvos és a szülésznő nem tud nyújtani egy szülés közben a szülő nőnek. Én nem vagyok ott végig, a dúla viszont olyan lelki biztonságot ad, amit lehet, hogy a férj vagy bárki más nem tud. Ötven százalékkal könnyebb a munkám egy dúlával és egy jó szülésznővel, mint ha egyedül csinálnám."

"Lényegi különbség a szülésznők és közöttünk, hogy míg ők egy hónapban átlagosan négyszer-ötször fogadott szülésznői valakinek, és emellett még a napi beosztás szerint más kismamákat is ellátnak, addig mi sokkal ritkábban - én speciel évente négy-öt alkalommal - kísérünk anyát, ráadásul már a várandósság idején vagy már a fogantatás előttől találkozunk a kismamával. Mindezt oldott körülmények között, egy teázóban vagy valamelyikünk otthonában tesszük. Minket akár este 11-kor is felhívhat az anya, ha segítségre, tanácsra van szüksége - például begyullad a melle -, és nem kell megvárnia, hogy három nap múlva, délelőtt tízkor elérje a védőnőjét a rendelőjében" - magyarázza Emőke.

Kati két gyermek édesanyja. "Az első fiamat halva kellett a világra hoznom. A dúla azért volt nagy segítség, mert feloldotta bennem azt a lelki terhet, amely a halott gyerekem megszülését és ennek a feldolgozását jelenti. Borzasztó sokat segített a jelenléte."

Egyesek fizikai, mások elsősorban érzelmi, lelki támaszt keresnek.

"Nekem a dúla arra kell, hogy folyamatosan, megszakítás nélkül, csak és kizárólag velem foglalkozzon, és az én mindenféle nyűgömet-bajomat, lelki problémámat, kérdéseimet kezelje, reagáljon rá szülés közben, és egyáltalán, semmilyen egyéb dolga ne legyen. Egészen mást éltem át így, mint az első szülésemnél" - meséli Emese.

Figyelmébe ajánljuk