Győzedelmes tatai csata: A Klapka György Gépesített Lövészdandár megölé a sárkányt

szerző
Makai József
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rossz nyelvek szerint a tatai dandár katonái már akkor tudják, hogy magas rangú külföldi katonai küldöttség érkezik - újabban rendszerint NATO-tagországból - hivatalos és/vagy baráti látogatásra, amikor a leendő vendégek még nem is csomagolnak a szimatszatyorba*. Tank fényesít, gépfegyver tisztít; gyakorlással az idő is gyorsabban telik a Klapka György nevét viselő alakulatnál. Ugye.

Rossz nyelvek szerint a tatai dandár katonái már akkor tudják, hogy magas rangú külföldi katonai küldöttség érkezik - újabban rendszerint NATO-tagországból - hivatalos és/vagy baráti látogatásra, amikor a leendő vendégek még nem is csomagolnak a szimatszatyorba*. Tank fényesít, gépfegyver tisztít; gyakorlással az idő is gyorsabban telik a Klapka György nevét viselő alakulatnál. Ugye.

Egy átlagos, szeles áprilisi napnak indult ez a kedd. Aztán kora délután egy eddig semleges-barátinak hitt, fiktív ország (Taplódia) hadvezére - nevezett Ferdinánd III. Krucsovics szásevtás**, a zéenté***-üti**** - a ráhátékázott***** helikopterek és ejtőernyősök bevetésével - engedve a mind ez idáig beteljesületlen családi ambícióknak, hadat üzent egy NATO-felvételre váró országnak (Magyaro.). De a baj nem jár egyedül.

Castro és Mao munkásságán (Szieszta miatt zárva: A felfegyverzett nép szerepe a forradalomban; Kreatív gerillaharc: az önkéntesség és a tarkólövés kölcsönhatása) nevelkedett, a gonoszságot, mondhatni, az anyatejjel magába szívó Krucsovics szásevtás, kevés szabadidejét nem sajnálva - szolgálaton kívül szippantós kocsijával emésztőgödröket ürített, ha tehette, nem is annyira a pénzért, hanem a munka öröméért - kalandorakcióját komoly alapozómunkával készítette elő. A Nagy-Taplódia eszméje iránt mindig is fogékony magyarokból - távhipnózis, aknamunka, valamint vesztegetés útján - fegyveres ellenálló csoportokat szervezett, ők készítették elő az inváziót. A vérszomjas ellenség félelmetes szellemi munícióval felvértezve deszantolt, hónuk alatt Lenin egyik 1918-as táviratának ("11 729? Nem rossz, de ma még több professzort és vízvezeték-szerelőt végezzenek ki!") fénymásolatát szorongatták, 300-300 példányban sokszorosítva. A napiparancs szerint gyanútlan civileket kellett volna becserkészniük, a fénymásolatot orruk alá dugni, majd "elolvastad, meg kell öljelek!" felkiáltással kész tények elé állítani a népeket, az ún. "polgári lakosságot". A kis számú esetleges túlélő a sokktól megtébolyodva addig bolyongott volna a pusztán, amíg bele nem esik egy nagy gödörbe, és akkor kész, az országot okkupálják a megszállók. Közben kutakat mérgeznek, és hidakat robbantanak, csak hogy legyen mit újjáépíteni.

Ilyen egyszerű volt a tervük. De nem jött be! Megszívták! Ferdinánd III. Krucsovics, szerencsénkre, teljesen hülye volt; az olyan hülye volt, hogy martalócai annak az tribünnek a közelében deszantoltak, amelyiken Végh Ferenc altábornagy és Henry H. Shelton tábornok, a magyar és az amerikai vezérkari főnökök napfürdőztek. Amíg a résen levő gyorsreagálású erők felszámolták a betolakodó élő erőt, a tábornokok gukkerokkal a tájba´ gyönyörködtek, és akkor sem hagyták abba, amikor páncélosok dübörögtek el mellettük. Mintha nem érdekelné őket: lesz-e az incidensnek folytatása?! De! Lett! Az ellenség olyan hévvel kezdte lőni állásainkat, hogy a páncélosok kénytelenek voltak - az előrelátóan már korábban kiásott - fedezékekbe manőverezni. Már-már úgy tűnt, hogy Taplód csapata idegenben lőtt góllal továbbjut, amikor a honvédség rugalmas visszacsapást vagy mi a csudát hajtott végre, és győzött. A magyar honvédek jeges tekintete úgy állította meg a betolakodókat, mint az orosz tél Napóleont. Aki taplódi nem harapott az őszi vetésbe, megadta magát. Hirtelen csend ülte meg a csatateret, a lőpor füstje lassan oszlott el. A távolban megriadt őzek menekültek. Fiktív hullazsákok zizegtek a lágy szellőben. Lehetett barátkozni.

Shelton az emelvény mellett felsorakozott, iskoláik befejezése előtt álló tisztjelöltekkel elegyedett volna szóba. Végh altábornagy, talán hogy oldja a feszültséget (az amerikai Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke előtt állni katonának olyan lehet, mint Soltész Rezsőnek Elvisszel találkozni), megkérdezte, hogy ki beszél angolul. Nem túl hosszú csend. Hátul egy kéz emelkedett, nagyon tétován, a magasba. Könnyű lenne azon élcelődni most, hogyan beszéltek angolul a hadfiak, de én nem teszem, sőt: a honvédség igenis nagy utat tett meg. Ekkora váltás végrehajtása a világ bármelyik hadseregének becsületére vált volna: egy zárt, mindent és mindenkit gyanakvással figyelő hadseregből - ne szépítsük: egy kommunista csatlós ország kommunista hadseregéből - egy nyitott, tanulni akaró és tanulni nem szégyellő hadsereg lett. Mekkora könnyebbség volt, hogy nem kellett avval számolni, mit akar a sereg.

Pedig van gond, ne is mondjam: az ellenség fülel, nem alszik, nem felejt, és van, hogy hetekig nem fürdik. Nem könnyű a honvéd élete. Dolgát a honvédségben rendszeresített eszközök sem könnyítik meg. Itt van például a hasznos felsőruházati darab, a málha-mellény. Első látásra hibátlan, terepszínű, sokzsebes, csatos, elfér benne minden - és egy kicsivel több is -, ami egy csata hevében kellhet. Ám igazság szerint a málhamellény szar. Magyar termék. Módosítgatni lehet, meg állítgatni kell, hogy viselhető legyen - de egyszerűen szar. Csak az a magyar vízhatlan egyenruha-alapanyag a rosszabb, amelyik impregnálását egy gumiréteg alkalmazásával oldotta meg a tervező.

De huss, panasz: Shelton végül is dicsérni jött, nem fikázni, kiosztott pár plecsnit (Véghnek is jutott és a Végh osztotta plecsniből Sheltonnak dettó), elégedett volt, és a sajtó kérdéseire mellébeszélt. Van még tennivaló, de a megtett út nagyszerű, az irány jó. Találkozunk a NATO-ban: látogatása egy kicsit Budapestnek szólt (a ratifikáció késése nem nagy baj), és nem kicsit Washingtonnak: vegyük fel őket, mert nagyon akarnak teljesíteni, megérdemlik, nem lesz velük baj. Megígértük, az ég szerelmére.

Shelton tábornok kíséretében volt egy amerikai alezredes, zsebe felett kivarrva a neve, miszerint Zwack, mit tesz ilyenkor a paraszt?, odamegy barátkozni, jól hátba veregeti, "hát, hogy vagyunk, őrmikém, hogy ityeg a motyog, tudta-e, de az őszintét mongya, hogy pont így hívják a legnagyobb magyar italgyárost, a nemzeti nedű előállítóját". Rövid, látszólag tétova, ám ugyanakkor meditatív mélységű szünet. "Hát, igen, tudom. Õ az apám. Több fia van, lám, az egyik katona. Furcsa világ, nem? A viszon´látás."

Az, furcsa. Az apa, Zwack Péter, 1990 júliusában (kinevezése előtt) a hvg hasábjain még attól tartott, hogy a legidősebb gyermeknek - aki "jelenleg a Pentagonnál szolgál" - esetleg gondot okozhat az, hogy ő magyar nagykövet lehet az USA-ban: "előmenetelét az én helyzetem befolyásolhatja".

Megnyugodhat: úgy tűnik, nem befolyásolta.

Makai József

*Szimatszatyor: Gázálarctáska

**Szásevtás: Százados elvtárs (Magyar Néphadsereg, zsarg.)

***Znt: Zászlóalj-napostiszt (MN, zsarg.)

****Üti: Ügyeletes tiszt (MN, zsarg.)

*****Htk: Lovagok rejtélyes középkori fenyegetése és átka: "Úgy vigyázz, ez a föld-levegő rakéta rád van hátékázva, baszkikám"; amikor például a Templomos-lovagrendből leszerelt valaki, el kellett számolnia a rábízott értékekkel

szerző
Makai József
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...